A MAFUN bemutatta a finnugor népeket az ENSZ-ben

Létrehozás: 05/24/2012 - 12:00
Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF version
A Finnugor Népek Ifjúsági Szövetsége, a MAFUN első nyílt finnugor eseményét az Egyesült Nemzetek Szervezete székhelyén, New Yorkban szervezte meg május 9-én.

Az „Eurázsiai finnugor népek – együtt több ezer év után” című megmozdulást az ENSZ-ben 11. alkalommal szervezett Őshonos Népek Fórumához kapcsolódva hozták létre. Az eseményen diplomatáknak, az Őshonos Népek Fóruma tagjainak és a világ őslakos népei képviselőinek bemutatták a finnugor szervezetek történetét és jelenlegi tevékenységét, valamint a finnugor népek mai kultúráját.

Az esemény programja során a résztvevők láthatták Észtország volt elnöke, Lennart Meri által rendezett Vízimadár népei című filmet, meghallgathatták a MAFUN elnöke, Vaszilij Nemecskin ismertetését a finnugor szervezetekről, és ízelítőt kaptak különböző finnugor zenékből is: az idei Eurovíziós Dalfesztiválon részt vevő Buranovszkie Bábuski videókoncertet tartott, ezután pedig a Toorama mordvin együttes zenéjét és az Északi fény nevű többnyelvű nem hivatalos finnugor „himnuszt” is meghallgathatták a résztvevők.

Az esemény főszervezője, a MAFUN vezetőségének észt tagja, Oliver Loode alapvető finnugor kulturális jelenségekről és híres finnugor személyekről tartott előadást a résztvevőknek. Említette például a hanti írót, Jeremej Ajpint, a mordvin zeneszerzőt, Nina Koselevát, a manysi bokszolót, Ruslan Provodnyikovot és a karjalai bábszinházat, a Ciciliusku-t. Az egyik legfontosabb finnugor (észt) találmány a Skype, melyen keresztül a Tartuban szervezett finnugor diákkonferencián, az IFUSCO-n részt vevő diákcsoport is – mindenki a saját nyelvén – üdvözölte a MAFUN eseményét.

Az esemény végén Észtország képviselője az ENSZ-ben, a nagykövet Margus Kolga és az orosz külügyiminisztérium Nemzetközi Együttműködési Osztályának tanácsosa, Aisa Mukabenova üdvözölte a jelenlévőket. A MAFUN kongresszusa 2011-ben döntötte el, hogy a szövetség egyre jobban részt fog venni az ENSZ által szervezett tevékenységekben. Ez év szeptemberében a Finnugor Népek VI. Világkongresszusán a finnugor ifjúság azt fogja kezdeményezni, hogy jövőre az ENSZ-ben Finnugor napokat szervezzenek.

Panoráma: 

A szerzőről

Melano
A Melano Közéleti és Kulturális Magazin célja, hogy kiszolgálja a Közép-Európa országainak kulturális és közéleti történései iránt érdeklődő olvasókat. A Melano.hu tematikájában elsősorban a Visegrádi-négyek közös ügyeire, zenei, filmművészeti, irodalmi és egyéb művészeti eseményeire koncentrál.