Kutyavér

Létrehozás: 12/15/2015 - 21:19
Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF version
Létezik egy állatvédelmi törvény, mely lehetővé teszi, hogy börtönbe kerüljön az, aki állatkínzást követ el. Az eddigi gyakorlat azonban  azt mutatta, hogy vagy felfüggesztett börtönt, vagy pedig pénzbírságot kapott az elkövető

A büntetés mértéke uniós viszonylatban nem magas, hiszen mintegy 150 ezer Forint (550 euró), míg a szomszédos Szlovéniában ez akár 60 ezer euró is lehet. Most módosítana a kabinet, hogy növelje a szigort, az emberi felelőtlenséget azonban nem képes kezelni a törvény és úgy tűnik, nem is várják el tőle.

Ha egy kóbor kutyát látunk az utcán, mely borzosan, lefogyva, éhesen odasétál hozzánk, általában összeszorul a szívünk, akinek pedig lehetősége akad végig menni egy menhely folyosóján azzal a tudattal, hogy csak egyet menthet meg az elaltatástól, annak minden bizonnyal rettentő nagy emberutálata támad. Becslések szerint Magyarországon több mint 2,5 millió kutya él, melyből 100 ezer gazdátlan. Szankció pedig van arra is, ha egy állatot utcára tesznek, azonban gyakorlatilag soha, semmilyen esetben nem kapott büntetést az ilyen elkövető. Mire lenne elég egy törvénymódosítás?

A jelek szerint csak tűzoltásra. A május végén lezárult vitában többek között az ebadó, az állatkínzásért kiszabható bírság emelése és egy nagyon lényeges pont, az emberre veszélyes kutyák tartásának szigorítása került szóba. A törvény alkotói szerint az elmúlt években megszaporodtak az ember elleni, akár maradandó sérülést okozó kutyatámadások. Ezt küszöbölnék ki a „veszélyessé nyilvánított” kutyák tartásának szigorításával, illetve az ebadó bevezetésével, mely főként azokat érintené, akik egynél több négylábút tartanának otthon.
 
Bár a kollektív társadalmi tudat egyre élénkebben ítéli el az állatkínzást, mégis, így az ezredforduló után egy évtizeddel olyan a helyzet, mintha a középkorban élnénk. Az emberek túlnyomó része nem áldoz kutyaiskolára, de még arra sem, hogy magát valamilyen szinten képezze a kutyatartásról. Az ember leghűségesebb barátja sok esetben kerül az utcára, ha valaki megunja, vagy ha éppen egy kis magatartászavarral küszködik.

Színes: 

A szerzőről

Aranyi Péter

További cikkeink

2015 dec 28 - 22:01
2015 dec 15 - 21:19
2010 okt 5 - 16:00