Megosztva emlékezett a lengyel nagypolitika a szmolenszki katasztrófára

Létrehozás: 04/10/2012 - 16:00
Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF version
Külön-külön emlékeztek a Szmolenszk közelében két éve lezuhant lengyel kormánygép katasztrófájának áldozataira Lengyelországban.

A varsói katonai temetőben megrendezett hivatalos ünnepségeken a kormány és a hozzátartozók képviselői jelentek meg, majd az államfővel közösen szentmisén vettek részt, míg a nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) párt külön megemlékezést tartott a város központjában.

A különállás oka, hogy a PiS a kormánykoalíciótól eltérően értelmezi a szmolenszki katasztrófa okait és a felelősség megoszlását. A parlamentben megkoszorúzták a katasztrófában életüket vesztő képviselőknek szentelt emléktáblát és virágcsokrokat helyeztek az elhunyt kollégák ülőhelyeire. A jobboldali ellenzék és a szimpatizánsok által szervezett megemlékezés a havi rendszerességgel tartott gyászmisével kezdődött Varsó központjában. A mise után Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke harangzúgás közepette az elnöki palota elé vonult. Az ünnepség koszorúzással és az áldozatok névsorának felolvasásával folytatódott. A résztvevők fakeresztet állítottak fel a helyszínen, ahol a lengyel zászlók mellett magyar zászló is látható volt.  

A szervezők egész nap ünnepi koncertekkel, filmvetítésekkel emlékeztetnek a történtekre. Az ország több városában is fejet hajtottak az áldozatok emléke előtt. A megemlékezésekre az adott alkalmat, hogy két évvel ezelőtt, április 10-én a nyugat-oroszországi Szmolenszk közelében lezuhant egy magas rangú lengyel személyeket, köztük az államfőt szállító különgép. A katasztrófában a gépen utazó mind a 96 személy életét vesztette, köztük a lengyel hadifoglyok és civilek kivégzésének 70. évfordulóján az oroszországi Katinyban (Katyn) szervezett megemlékezésekre hivatalos delegáció tagjai: Lech Kaczynski államfő és felesége, katonai és egyházi vezetők, ismert közéleti személyiségek.  

A katasztrófa éles politikai vitákat váltott ki és megosztotta a lengyel társadalmat, annak ellenére, hogy az akkori legnagyobb politikai formációk mindegyikét képviselték notabilitások. A hozzátartozók egy része elhatárolódott a nyilvános gyászolástól, a PiS saját vizsgálatokat kezdeményezett és nemzetközi vizsgálatot sürget az ügyben. Szakértői szerint több jel is arra utal, hogy a repülőgép merénylet következtében zuhant le.

Tags: 
Visegrádiak: 

A szerzőről

Melano
A Melano Közéleti és Kulturális Magazin célja, hogy kiszolgálja a Közép-Európa országainak kulturális és közéleti történései iránt érdeklődő olvasókat. A Melano.hu tematikájában elsősorban a Visegrádi-négyek közös ügyeire, zenei, filmművészeti, irodalmi és egyéb művészeti eseményeire koncentrál.