Megtalálták a lengyel elnöki tragéida áldozatait

Létrehozás: 11/24/2015 - 21:23
Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF version
Mind a 97 áldozatot megtaláltuk, és a helyi hatóságok segítségével megkezdtük a holttestek elszállítását Moszkvába” – mondta a miniszter. Hozzátette: mindent előkészítettek az orosz fővárosban az áldozatok hozzátartozóinak fogadására.

Eközben megérkezett Szmolenszkbe Donald Tusk lengyel kormányfő és Jaroslaw Kaczynski, a balesetben elhunyt Lech Kaczynski elnök ikertestvére. Tusk orosz kollégájával, Vlagyimir Putyinnal együtt virágokat helyezett el a katasztrófa helyszínén. Putyin arról biztosította a lengyel miniszterelnököt, hogy az orosz hatóságok együtt fognak működni a lengyel szakértőkkel a szerencsétlenség körülményeinek gyors felderítése érdekében – jelentette az Interfax orosz hírügynökség.

Hétfőn gyásznapot tartanak Brüsszelben a lengyel államfőt szállító repülőgép katasztrófája miatt – közölte egy spanyol kormányzati forrás. Az uniós intézmények épületein félárbocra eresztik a zászlókat, és minden ülés előtt kétperces néma csenddel emlékeznek az áldozatokra. A lengyel külügyminisztérium közzétette a nyugat-oroszországi Szmolenszk mellett lezuhant Tu-154-es lengyel elnöki különgép utaslistáját, amelyen 89 név szerepel.

A szombati szerencsétlenségben elhunyt áldozatok között van Lech Kaczynski elnök és hitvese, Maria Kaczynska mellett Ryszard Kaczorowski, az utolsó emigrációban élő (nem kommunista) lengyel elnök, aki Lech Walesának, a rendszerváltozás utáni első szabadon választott lengyel elnöknek 1990. december 22-én az elnöki hatalmat átadta; Krzysztof Putra és Jerzy Szmajdzinski, a szejm alelnökei; Krystyna Bochenek, a szenátus alelnöke; Wladyslaw Stasiak, az elnöki hivatal vezetője; Aleksander Szczyglo, a Nemzetbiztonsági Hivatal vezetője; több államtitkár és helyettes államtitkár; Franciszek Gagor tábornok, vezérkari főnök; Andrzej Kremer külügyminiszter-helyettes; Andrzej Przewoznik, a Harci és Vértanúsági Emlékhelyeket Gondozó Tanács elnöke; Janusz Kochanowski lengyel ombudsman; Janusz Kurtyka, a Nemzeti Emlékezet Intézetének elnöke; Piotr Nurowski, a Lengyel Olimpiai Bizottság elnöke; Janusz Krupski, a Veteránok és Üldözöttek Hivatalának vezetője; 14 szejmképviselő és szenátor; Maciej Plazynski, a szejm volt elnöke; Tadeusz Ploski katolikus tábori érsek és a lengyel egyházak és felekezetek további 8 magas rangú képviselője; 6 tábornok, köztük a szárazföldi erők, a légierő és a tengerészet főparancsnokai; a katyni családok és más egyesületek 15 képviselője és Anna Walentynowicz, az 1980. augusztusi gdanski hajógyári sztrájk hőse, valamint a kormányőrség nyolc tagja.

Forrás: MTI

Fotó: Aranyi Péter

Visegrádiak: 

A szerzőről

Aranyi Péter