Nyertünk a rokonok ellen!

Létrehozás: 11/14/2014 - 19:30
Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF version
Nem túlzás azt állítani, hogy Budapesten mindenki erről a meccsről beszélt péntek este. Ez a válogatott korábbi teljesítménynek, valamint az örökké izgalmas finn-magyar mérkőzéseknek volt köszönhető.

 

A jelenleg nemzeti stadionnak használt Groupama Aréna megtelt volna, ha az UEFA nem súlyt minket szektorbezárással a kinti román meccs miatt. Azért így is voltak legalább 19 ezren, ami kellőképpen megteremtette a 2016-os Eb-selejtező alaphangulatát. Finnugor rokonainkat legutóbb barátságos meccsen láttuk vendégül, akkor viszont sajnos 2-1-re kikaptunk. Nem emiatt, hanem a folyamatosan javuló finn labdarúgás miatt azonban joggal aggódhattunk affelől, hogy nem sikerül itthon tartani azt a három pontot, mely kulcsfontosságú lett volna a csoportharmadik hely megszerzése szempontjából. A magyar csapat a Király - Fiola, Lang, Juhász, Kádár - Elek, Tőzsér - Simon, Gera, Dzsudzsák - Szalai Ádám felállásban lépett pályára. A vendégeknél pedig Hradecky-Moisader, Tovio, Humme, Uronen-Sparv-Halsti-Pukki, Eremenko, Hamalainen kapott helyet a kezdő tizengyben.

Eseménydús kezdés
Az első percekben a finnek tartották nyomás alatt a kaput, azonban nem juttak el veszélyes lövésig. A nyolcadik percben pedig Dzsudzsák eresztette meg a magyar válogatott első igazi lövését a vendégek ötösének széléről, azonban a labda egy méterrel a kapu mellett sűvített el. Pár perccel később ismét a magyar középpályás vitte fel a labdát a bal szélen, azonban Szalainak nem volt elég területe megjátszani Dzudzsák passzát, hiába helyezkedett jól a finnek tizenhatosán belül. A 14. percben Simon végezhetett el szabadrúgást, azonban a jobb szélről beívelt labdát kivágta a finn védelem. Nem sokkal később Dzsudzsák ismét bal szélről ívelte be a bőrt, azonban a lövést magabiztosan hárította Hradecky.

Kéz a kézben
A 20. percben Simon biciklis-csellel próbálta átvinni a labdát a tizenhatoson belül egy finn játékoson, azonban bedobás lett az akció vége. A 25. percben a hazai közönség egy része szerint Dzsudzsák felívelt labdája vendég játékos kezére pattant a tizenhatoson belül, azonban a bíró nem látott szabálytalanságot. Itt meg kell gyorsan jegyezni, hogy az ilyen drámai felkiálítások során használt "kéz" szó finnül "käsi", ami nemcsak írásban, hanem kiejtésben is nagyon hasonló a magyar változathoz. Valószínűsíthető tehát, hogy a vendégek is értették, miért válik hirtelen feldúlttá az egyik hazai szektor. A harmincadik percben kicsit lassult a meccs lendülete, azonban a finnek is próbáltak helyzeteket kialakítani a hazai térfélen.

A játék kiegyenlítettségét jól mutatja, hogy a félidő vége előtt 10 perccel 52-48 százalék volt a labdabirtoklás a mi javunkra. A mérkőzés első sárgáját Tőzsér kapta a 35. percben egy értelmetlen buktatás miatt. Pár pillanattal később a finn Jeremenko hatalmas lövést mutatott be, amit Királynak kellett a kapu alsó sarkából kitornáznia. Az első játékrész végén ismét a magyar hálóőrnek kellett nagyot védenie, amikor a vendégek csatára a tizenhatos széléről küldte kapura a labdát.

Újpesti a Fradi pályán
A második játékrész csere nélkül indult és az öltözőből kijövő csapatokon érezhető volt, hogy maguk mögött hagyták a kezdeti idegeskedést. A visszafogott labdatologatást követően Dzsudzsák célozta meg a kaput bal szélről, azonban a lövés nem sokkal Hradecky kapuja fölé ment. Az 53. percben Hurme kapott sárgát egy magyar játékos buktatása miatt, ami egyértelműen a hazai támadás taktikai megakasztásával volt magyarázható. Az 57. percben Juhász helyére Forró Gyula, az UTE játékosa állt be, aki először viselhette a válogatott mezt. A 61. percben úgy tűnt, elfogyott a tudomány, mert a magyar válogatott hátul járatta labdát, de ez csak altatás volt, pillanatokkal később Simon volt helyzetben.

Helyzet mindkét oldalon
A 62. percben Szalai helyére Nikolic állt be, ami jó döntés volt, mert az alapember lényegében semmit nem csinált. Nem sokkal később Mixu Paatelainen, a vendégek edzője is cserélt és Pukki helyére Pohjanpalo jött be. A 67. percben Dzsudzsák lőhetett 25 méterről kapura egy szabadrúgásnak köszönhetően, azonban csak a sorfalról visszapattanó labdát tudta veszélyesen kapura tenni. Ez gólhelyzet volt a javából és nem sokkal ment a finn kapu mellé. A 69. percben Gera fejelt tisztán, azonban nem lett belőle gól. Ezt követően órási helyzetbe hozta magát a vendégcsapat, egy finn becselezte magát a tizenhatosunkon belülre, majd lepasszolta a labdát,  Dárdai-gárdája viszont az utolsó pillanatban valahogy tisztázni tudott. A 73. percben Lovrencsics elment melegíteni, ami örvendetes jelenség volt, hiszen ha ő nem, akkor már senki nem tudott volna a finneknek gólt rúgni péntek este.

A 75. percben Toivo lőtt távoról kapura, azonban a finn lövése jóval a kapu fölé ment. Ezt követően pedig Simon helyére Lovrencsics állt be. A 81. percben finn csere következett: Hamalainen helyére Riski jött be. A 83. percben Gera Zoltán, a Ferencváros csatára egy beívelést követően talált be kapuba annak ellenére, hogy úgy tűnt ő ma már nem szerez gólt. Az eredmény a mérkőzés végére nem változott, annak ellenére, hogy a francia játékvezető jókora, mintegy 5 perces hosszabítást tett a végére. A  finnek a vereség ellenére emelt fővel mehetnek haza, mert csoportunkban kifejezetten erős és technikát képviselnek.

Szórakozás: 

A szerzőről

Aranyi Péter