Ariana Grande Európába jön, mindenki tegye el a fánkokat!

Létrehozás: 01/30/2017 - 19:20
Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF version
Hamarosan újra világ körüli turnéra indul Ariana Grande, az USA egyik legtehetségesebb és jelenleg legfelkapottabb énekesnője. A turnénak lesznek európai állomásai is, azonban régiónkban csak Lengyelországban léphet majd fel.

 

A 23 éves énekesnő az Egyesült Államokon kívül először Kanadában ad koncertet március elején, majd két hónap kihagyás után Svédországban veszi kezdetét az európai turnéja. Ariana Grande-t május 8-án, a pop fővárosában, Stockholmban láthatja a nagyközönség, két nappal később pedig Oslóba, a Telenor Arénába látogat. A norvégok után Dánia, Hollandia, az Egyesült Királyság, majd Belgium következik. Jelen állás szerint május 31-én és június 1-én kétszer is fellép Lengyelországban, ráadásul a Varsóhoz közeli Łódź-ban. Rossz hír, hogy európai turnéja során egyetlen egy szomszédos országban sem ad koncertet, ezért a rajongóknak érdemes már most számolni egy lengyelországi kiruccanással. 

Az európai turné júniusban még egy németországi, két franciaországi, egy svácji, egy spanyolországi fellépéssel folytatódik és várhatóan két olaszországi koncerttel zárul. Ariana Grande naptárja június 17-ig van tele, azonban bizonyára nem a torinói koncert lesz az utolsó, amit az USÁ-n kívül ad. A dátumok folyamatosan kerülnek fel az énekesnő weboldalára, ezért az is elképzelhető, hogy sikerül őt még valamelyik európai országba leszerződtetni. 

Ariana Grande ezúttal a 2016-ban megjelent Dangerous Woman című albumát mutatja be a nagyközönségnek. Európai és USÁ-n kívüli turnéival lényegében feliratkozik a világsztárok közé, emellett nagy lépést tesz affelé, hogy a következő évek egyik legmeghatározóbb pop-ikonjává váljon. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy ez már a harmadik világkörüli és a második európai turnéja lesz. Tavaly ugyanis az észak-amerikai és európai fellépések mellett Ázsiába és Dél-Afrikába is elhívták. 

A szicíliai és abruzzoi felmenőkkel rendelkező énekesnő otthonosan mozog a színpadon, hiszen karrierjét a Broadway-n kezdte. Ezt követően amerikai sorozatokban is felbukkant, a zenei karrierje pedig az utóbbi néhány évben kezdett felfelé ívelni. Koncertjeit a profikat megszégyenítő magabiztossággal hozza le, egy-egy véletlenszerű baki sem billenti ki az előadásaiból. A szoprán hangterjedelmeben éneklő Ariana repetroárjában kora ellenére érett, fülbe mászó verséket tartalmazó dalok is helyet kaptak. Ilyen például a cikkünkben szereplő "Greedy". 

Ariana Grandénak persze nem csak rajongói vannak. Egy évvel ezelőtt például azért kezdte ki az amerikai média, mert egy cukrászdában megnyalt egy fánkot, illetve a sajtó azért is támadta, mert ugyanezen a helyen azt találta mondani, hogy utálja az amerikaiakat. 

Kultúra: 

A szerzőről

Melano
A Melano Közéleti és Kulturális Magazin célja, hogy kiszolgálja a Közép-Európa országainak kulturális és közéleti történései iránt érdeklődő olvasókat. A Melano.hu tematikájában elsősorban a Visegrádi-négyek közös ügyeire, zenei, filmművészeti, irodalmi és egyéb művészeti eseményeire koncentrál.