Lengyelországba telepíti a gyártását a Whirlpool

Létrehozás: 01/27/2017 - 15:04
Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF version
A francia Whirlpool várhatóan Lengyelországba telepíti a fehéráru, vagyis az elektromos háztartási gépek gyártását. Minderről a lengyel IAR hírügynökség adott hírt.

 

A hírügynökség szerint a vállalat olyan lokációt keresett, ahol fejlett infrastruktúra áll rendelkezésre, éppen ezért a lengyelországi a Łódź-ra esett a választás. A Varsótól körülbelül 100 kilométerre fekvő város közel-keleti és afrikai pályázókat utasított maga mögé. A gyártó döntése nem meglepő, hiszen a jelenleg a franciaországi Amiensben található üzem egyre nagyobb bajba került az utóbbi években. 

Az elmúlt 15 évben a Whirlpool francia üzemében gyakorlatilag folyamatosak voltak a leépítések. Jól mutatja mindezt, hogy a 1300 főből álló munkaerő állomány mindössze 300 fősre zsugorodott. A gyár mindeközben pedig 10 millió eurós veszteséget termelt. A mostani döntés egyrészt a lengyel gazdaságpolitika sikere, másfelől pedig gyártás racionalizálásnak is betudható, hiszen a cég leányvállalata, az Indesit már rendelkezik egy gyáregységgel Łódź-ban. 

Visegrádiak: 

A szerzőről

Melano
A Melano Közéleti és Kulturális Magazin célja, hogy kiszolgálja a Közép-Európa országainak kulturális és közéleti történései iránt érdeklődő olvasókat. A Melano.hu tematikájában elsősorban a Visegrádi-négyek közös ügyeire, zenei, filmművészeti, irodalmi és egyéb művészeti eseményeire koncentrál.