Az Európai Bizottság megvizsgálja a koronavírus elleni védekezésről szóló magyar törvényt

Létrehozás: 04/01/2020 - 09:52
Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF version
Az Európai Bizottság megvizsgálja a magyar parlamentben által hétfőn elfogadott, a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényt és annak kormányzati végrehajtását - közölte Eric Mamer, az uniós bizottság vezető szóvivője.

 

A szóvivő újságírói kérdésre adott válaszában aláhúzta, az uniós bizottság vizsgálata során figyelemmel lesz a  valótlanságot terjesztők büntethetőségére vonatkozó törvénycikkre, ugyanis a szólásszabadságot, valamint a média és a véleménykifejezés szabadságát még e nehéz időkben is tiszteletben kell tartani. Mamer ismertette az Európai Bizottság elnökének a tagállamok rendkívüli intézkedéseiről kedden kiadott nyilatkozatát, amelyben Ursula von der Leyen kiemelte: a kormányoknak gyors és hatékony fellépéshez szükséges eszközökkel kell rendelkezniük az állampolgárok közegészségének védelme érdekében.

A bizottság elnöke rendkívül fontosnak nevezte, hogy az intézkedések meghozatala ne az uniós szerződésekben meghatározott alapelvek és értékek rovására történjenek. "Most fontosabb, mint valaha, hogy az újságírók szabadon és pontosan tudják végezni munkájukat a hamis hírek elleni küzdelem sikere és annak biztosítása érdekében, hogy a polgárok hozzáférhessenek a szükséges információkhoz" - fogalmazott. Von der Leyen egyebek mellett aláhúzta azt is, hogy az intézkedéseknek szükségesnek és arányosnak kell lenniük, érvényességüket korlátozni kell, "nem tarthatnak határozatlan ideig". Ezenkívül a kormányoknak gondoskodniuk kell arról, hogy az intézkedéseket rendszeresen ellenőrizzék - tette hozzá. A szóvivő végezetül arról tájékoztatott, hogy az uniós biztosok szerdai ülésükön megvizsgálják valamennyi uniós tagállam a koronavírus-járvány okán hozott rendkívüli intézkedéseit.

Nem adtak plusz forrást 

Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti (EP) képviselőjének állításával szemben nem mozgósított plusz uniós forrást az Európai Bizottság javaslata, így Magyarországnak nem áll rendelkezésére uniós forrás a koronavírus-járvány elleni védekezésre - közölte a Fidesz EP-képviselője hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Ujhelyi István pénteken online sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy 520 milliárd forint uniós támogatás áll a kormány rendelkezésére a koronavírus-járvány elleni védekezésre azáltal, hogy ezt az összeget Magyarországnak vissza kellett volna fizetnie, de az unió intézkedésének köszönhetően most már sajátjaként kezelheti. Deutsch Tamás szerint a javaslat arról szól, hogy azok a tagállamok, amelyek a 2014 és 2020 közötti forrásokat még nem használták fel, előbb kapják meg a még fel nem használt pénzt. Ez a tagállamok kétharmadának, köztük Magyarországnak nem jelent plusz forrást - mondta. Hozzátette: az EB arról döntött még, hogy a fel nem használt előlegeket nem kell visszafizetni, tehát Magyarország csak a 2020-ra járó előleget kapta meg.

A képviselő arra biztatja az EU-s intézményekkel szoros kapcsolatban lévő magyar hatóságokat, hogy jelentkezzenek Brüsszelben, és kérdezzék meg, hol vannak azok a plusz források, amelyekről Ujhelyi István beszél. Ha lenne ilyen forrás, Magyarország felhasználná azt - jelentette ki. Deutsch Tamás tudatta azt is, hogy a magyar néppárti képviselők arra kérték Manfred Webert, az Európai Néppárt frakcióvezetőjét, hogy kezdeményezzen a bizottságnál olyan javaslatokat, amelyek segítenének azoknak az országoknak is, amelyeket az eddigi döntések nem támogattak. A képviselő bízik benne, hogy az EB megfontolja ezeket a javaslatokat, és akkor uniós forrás is rendelkezésre állna a koronavírus-járvány elleni védekezésre. A magyar kormány jelenleg felső korlát nélkül minden anyagi erőforrást erre fordít - hangsúlyozta.

 

Deutsch Tamás beszélt arról is, hogy szerinte az EU a járvány kitörésének napjaiban késlekedett, az Európai Járványügyi Hivatal pedig "óriásit tévedett," hiszen egy hónapja is olyan véleményt tolmácsolt, amely szerint nem is lesz olyan komoly, nagy hatású a járvány.

Forrás: MTI 

 

Panoráma: 

A szerzőről

Aranyi Péter