Ez a magyar film szállhat ringbe a jövő évi Oscar-díjért

Létrehozás: 09/04/2019 - 22:45
Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF version
Az Oscar-díjra nevező bizottság döntése értelmében Magyarországot a 2019. évi „nemzetközi film” kategóriában Tóth Barnabás "Akik maradtak" című filmje képviseli az Oscar versenyben.

 

Tóth Barnabás szinkrontolmácsokról szóló "Susotázs" című rövidfilm vígjátéka tavaly felkerült a 10 legjobb előszereplős alkotás közé az Oscar szűkített listájára.  Az Amerikai Filmakadémia szabályzata szerint a jövőre 92. alkalommal átadásra kerülő Oscar-díjakra a nemzetközi film kategóriában minden ország nevezhet egy filmet azok közül, amelyeket 2018. október 1 - 2019. szeptember 30. között mutatnak be hazai moziforgalmazásban. A filmakadémia áprilisban változtatta meg a korábban idegennyelvű filmnek nevezett kategória elnevezését nemzetközi film kategóriára, amelybe az Egyesült Államokon kívül gyártott, és nem angol nyelvű egészestés mozifilmek nevezhetők.  

A hivatalos magyar Oscar-nevezésről döntő szakmai testületben Fekete Ibolya filmrendező, Havas Ágnes Filmalap vezérigazgató, Kálmán András forgalmazási szakember, Kovács András Bálint egyetemi oktató, Kovács István, Török Ferenc és Sándor Pál filmrendezők vettek részt. Tóth Barnabás "Akik maradtak" című filmjének világpremierje a napokban volt Kolorádóban a legendás Telluride Filmfesztiválon, ahová magyar filmek közül legutóbb a Saul fia kapott meghívást. A mértékadó, amerikai Variety magazin filmkritikusa a magyar filmet „kitűnő, megrendítő alakításokkal előadott mesének” nevezte. Az "Akik maradtak" egy lélekemelő, könnyedséggel és melegséggel teli történet a szeretet gyógyító erejéről a második világháború utáni Budapesten. 

A Jászai Mari-díjas Hajduk Károly és az ígéretes tehetségű Szőke Abigél főszereplésével készült film hazai premierje szeptember 19-én a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában lesz, majd szeptember 26-tól lesz országszerte látható a mozikban a Budapest Film forgalmazásában. Az "Akik maradtak" F. Várkonyi Zsuzsa Férfiidők lányregénye című könyve alapján készült, a forgatókönyvet Tóth Barnabás és Muhi Klára írták, az operatőr Marosi Gábor, a vágó Mógor Ágnes, a producerek Mécs Mónika és Mesterházy Ernő. 

A "Susotázs" rendezőjének és a "Testről és lélekről" producereinek új filmje az NMHH Médiatanácsa Magyar Média Mecenatúra Program támogatásával készült az Inforg-M&M Films gyártásában. A Médiatanács támogatási programjában készült alkotásokat televíziós vetítésre kell az alkotóknak elkészíteni, azonban ebben az esetben az első bemutatást vállaló Duna Médiaszolgáltató – a nemzetközi siker lehetősége érdekében – kifejezett hozzájárulását adta a filmszínházi bemutatáshoz. 

Aladár (Hajduk Károly) magányos nőgyógyász. Egyik fiatal páciense, Klára (Szőke Abigél), dacos kamaszlány, aki makacsul „várja haza” szüleit a haláltáborból a második világháború utáni Budapesten. Kettejük egymásra találása áll a viharos történelmi időkbe ágyazott film középpontjában. Klára impulzív és makacs kamaszból fokozatosan fiatal nővé érik a férfi óvó szárnyai alatt, míg az orvos élete új értelmet nyer a lányról való gondoskodás által. 

Amerika leghíresebb filmes megmérettetésén az Amerikai Filmakadémia képviselői választják ki január elején az öt jelölt játékfilmet, amelyek végül a legjobb nemzetközi filmnek járó Oscar-díjért versenyre kelhetnek. A jelöltek listáját 2020. január 13-án hozzák nyilvánosságra, az Oscar-díjak ünnepélyes átadására február 9-én kerül majd sor Los Angeles-ben. 

 

Kultúra: 

A szerzőről

Melano
A Melano Közéleti és Kulturális Magazin célja, hogy kiszolgálja a Közép-Európa országainak kulturális és közéleti történései iránt érdeklődő olvasókat. A Melano.hu tematikájában elsősorban a Visegrádi-négyek közös ügyeire, zenei, filmművészeti, irodalmi és egyéb művészeti eseményeire koncentrál.