Ezért nem szabad megfeledkezni az őszi hidratálásról

Létrehozás: 11/05/2017 - 10:00
Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF version
Nyáron a hosszan tartó hőség miatt sokkal több folyadékot fogyasztunk, azonban a hidegebb idő beálltával sokan megfeledkeznek az ilyenkor szükséges minimális mennyiség beviteléről.

 

Holott ősszel is szükség van a megfelelő folyadékpótlásra. Mindezt a lehető legjobban a koffeinmentes italok fogyasztásával érhetjük el. 

A víz kiemelkedő szerepet játszik szerveztünk működésében, hiszen többek között biztosítja a vérkeringést, szabályozza a vérnyomást, emellett fenntartja a szervezet állandó belső hőmérsékletét. Ha nem fogyasztunk elegendő folyadékot, akkor a test vízháztartása felbillen és megindul a szervezet kiszáradása. 

Kutatások szerint akár már 2 százalékos folyadékvesztés esetén is jelentősen csökkenhet mind a fizikai, mind pedig a szellemi teljesítőképesség. „A dehidratáció első jelei közé tartozik a szomjúság érzete, a fejfájás, valamint a koncentrálóképesség csökkenése” – hívta fel a figyelmet Rutai Gergely, a Sodastream szakértője. 

Nem szabad azonban megvárni, hogy szomjasak legyünk, mindig érdemes gondoskodni a megfelelő folyadék pótlásról. „Napi tevékenységünk során rendszeresen iktassunk be hosszabb-rövidebb időket, amikor gondoskodunk a megfelelő folyadék bevitelről” – hangsúlyozta a Sodastream szakértője. 

Egy egészséges felnőtt napi folyadékbevitele 2-2,5 liter között van. A megfelelő folyadékpótlásra tökéletes lehet a csapvíz, vagy a szénsavas víz, mert ezek tartalmazzák a szükséges ásványi anyagokat. A koffein tartalmú italok, így a kávé, vagy az energiaitalok rövid ideig ugyan növelik az éberséget, de eközben folyadékot vonnak el a szervezettől, ezért az ilyen jellegű italok rendszeres fogyasztása esetén is fokozottan oda kel figyelni a megfelelő folyadékbevitelre. 

 

Színes: 

A szerzőről

Melano
A Melano Közéleti és Kulturális Magazin célja, hogy kiszolgálja a Közép-Európa országainak kulturális és közéleti történései iránt érdeklődő olvasókat. A Melano.hu tematikájában elsősorban a Visegrádi-négyek közös ügyeire, zenei, filmművészeti, irodalmi és egyéb művészeti eseményeire koncentrál.