„A dal az ebben a dühben való fortyogást reprezentálja és szabadítja fel, hiszen ez is az érzelmeink közé tartozik – megélése ugyanolyan fontos, mint az, hogy sírjunk vagy nevessünk. A cél az, hogy hallgatása közben engedjük magunkat szabadon mérgelődni és tombolni" – fogalmazott Végh Janka.
A Pandóra Projektnek már indulásukkor fontos cél, szinte jelmondat volt: „énekeljük és táncoljuk ki a bajokat" – a beleszakad is illeszkedik ebbe a sorba. „Tavaly márciusban a Margaret Islanddel turnéztunk. Miskolcra menet ültünk a buszban, néztük a tájat, a dalból már megvolt egy rész, ezt összetapsolgattuk Jankával, ebből megszületett a második verze és a refrén is. Szeretjük élesben kipróbálni, működnek-e a dalaink, ezért a következő állomáson már játszottuk is, a decemberi fonós koncertünkön pedig együtt kiabálta velünk a közönség, hogy »nem vagyok már a babád«. Ez mindig csodálatos érzés. Most ez az egyik kedvenc dalunk" – mesélte Major Dorci.
A beleszakadhoz Pablo Peti rendezésében egy hangulatvideó is készült, melynek koncepciója Jankától származik. A klip letisztultan hivatott bemutatni a dalban is megjelenő kettősségérzést olyan érzékletes motívumokkal, mint például a kötélhúzás. Janka szerette volna, ha a kiabálás is hangsúlyos szerepet kap a videóban, így ez is megjelenik számos egyéb kép mellett. „A kötélhúzás a párkapcsolatokon belüli húzd meg, ereszd meg játékot, a zenekaron belüli dinamikáinkat és az önmagunkkal folytatott harcainkat is jelképezi számomra" – mondta Dorci. „Ebben a játszmában, szédülésben egy idő után lépni kell, valamelyik irányba muszáj elmozdulni, és nekem ezt jelenti a klip utolsó jelenete" – tette hozzá.
A dal előfutára a Pandóra Projekt ősszel érkező lemezének, emellett az első olyan, amin Toldi Miki producerrel dolgoztak. „Nagyon élveztük a közös munkát, és úgy érezzük, kezdjük megtalálni a saját hangunkat. A közönséggel legközelebb tavasszal találkozunk, de erről hamarosan többet is elárulunk majd" – mondta Dorci.
Forrás: Gold Records