Joggal várhattak a hazai drukkerek látványos változást a Fradi játékában, hiszen az utóbbi időben mintha „nyikorogna” a bajnoki címvédő támadógépezete. A legutóbbi derbin egy góllal sikerült nyerni, a Banja Luka elleni meccseken viszont akciógólt egyáltalán nem tudott szerezni a Fradi. Nemcsak ez, hanem az a tény is sajátos színezetet adott a Nyíregyháza elleni találkozónak, hogy 22 évvel ezelőtt hunyt el Simon Tibor, a Ferencváros legendás labdarúgója, akinek egyik ismert mondása volt, hogy „lehet rosszul játszani, de lélektelenül sohasem”.
Meglepetések a kezdőben
A Ferencváros kezdőjében először kapott helyet az alig két héttel ezelőtt, az FC Midtjylland-tól igazolt dán Stefan Gartenmann. Ugyancsak a meglepetés erejével bírt, hogy Kady, valamint Botka is a kezdő 11-ben tűnhetett fel. Pascal Jansen elől a legutóbbi, UTE-elleni bajnokin a Gruber-Varga párost küldte pályára. Knoester, Traoré, Makreckis, Cissé és Kehinde pedig a kispadon kezdte a mérkőzést. Utóbbi ismerős lehet a Fradi-drukkereknek, hiszen ő volt az, aki az egyetlen, győztes találatot szerezte legutóbb az UTE elleni hazai bajnokin.
Határozott kezdés
A Fradi a házigazdához híven, már a legelején megpróbált helyzeteket kialakítani. A második percben az FTC rúghatta az első szögletet. Kady kicsiben passzolt játékostársának, végül nem lett ebből kapura lövés. A hatodik percben a Nyíregyháza játékosa tört be bal szélen, de a hazaiak szögletre mentették, majd a Fradi próbált kontrázni, de a pontatlan felívelést a kapujából messzire kijövő Bese semlegesítette. Gruber a kilencedik percben a középpályáról tört a kapu felé, de hosszan szöktette magát, így a Szpari védelme ki tudta vágni a labdát. A 11. percben egy visszapattanó labdával Zachariassen lőhetett kapura, de a lövés nem sokkal Bese kapuja mellett süvített el laposan. Úgy tűnt, hogy Fradi nem tudja korán megszerezni a vezetést.
A 15. percben az FTC vezethetett volna kontrát, de a középpályán elakadt a támadása a hazai csapatnak, majd egy szabadrúgással következhettek a vendégek. Egy perccel később Grubert a tizenhatos előtt buktatták, az emiatt megítélt szabadrúgást Kady küldte kapura. A lövés a nyíregyházi sorfalról szögletre pattant. Az ezután végzett szögletet veszélyesen ívelték be, 670 ezer euróért megszerzett Gartenmann pedig tisztán fejelhetett (1-0). A tizenkilencedik perctől hátrányból folytathatta a Szpari. A 20. percben Gruber szép passzt kapott mélységből, így veszélyesen egy az egyben törhetett a kapura a tizenhatos előtt. Bár buktatták, így is kapura tudta ívelni a labdát, végül Bese hárított.
A 26. percben egy Szpari játékos hibájából ismét Gruber vezethette a labdát a vendégek kapujára, de felesleges cselekbe bonyolódott, nem passzolta le a labdát a tizenhatoson belül csapattársainak, így a vendégek szerelni tudták. Az egyénieskedés Kady-nál is előjött, ugyanis a 31.percben szépen cselezte tisztára magát a vendégek térfelén, azonban a tizenhatos előtti területről magasan fölé lőtte a labdát. A Fradi rohamokat a Szpari nem igazán tudta kezelni, az első félidő második felében, a 29-34. perc között három sárgalapot is összegyűjtöttek a vendégek. A Nyíregyháza első veszélyes lövésére a 36. percig kellett várni, amikor 16-20 méterről lőtték kapura a labdát, de a középre érkező játékszert Dibusz magabiztosan fogta. Egy perccel később egy visszapattantót lőttek ugyancsak közelről kapura, de a hazaiak kapusa ezt is hárítania tudta. A 40. percben Kovácsréti Márk lőhetett tisztán a Fradi tizenhatosán belül, de Dibusznak mozdulnia sem kellett, mert méterekkel fölé ment a lövés. Előnnyel fordulhatott a Ferencváros.
Eredményes összjáték
A második félidőt a Fradi kezdte veszélyesebben, több támadást is vezetett, de ezekből végül nem lett kapuralövés. A nyíregyházi játékosokat mintha nem fogta volna vissza a három sárga, sokszor lerántással próbálták megakadályozni a Ferencváros támadásait. Az 50. percben egy szép összjáték után Romdhane ívelte kapura labdát, de nem volt benne igazán erő, Bese könnyedén hárította a lövést. Egy perccel később Eppel Márton fejelhetett az ötös előtti területről kapura, Dibusz azonban résen volt. Az 53. percben Zachariassen és Varga összjátéka szép helyzetet eredményezett, a magyar válogatott csatárról azonban lepattant a labda a vendégek ötösénél, így a Szpari jöhetett kirúgással.
Az 54. percben Zachariassan vezethette ismét a labdát kapura bal szélen. Egy csel után a vendégek tizenhatosánál teljesen tisztán várakozó Kady-nak adta a labdát, aki így közelről lőhetett kapura. A lövés azonban néhány méterrel fölé ment. Nem volt kétség, a Fradi tovább szeretné növelni az előnyét és nem elégszik meg az egy góllal. A presszúrra meghozta az eredményét az 58. percben a vendégek kezezése miatt büntetőt rúghatott a Szpari. A tizenegyest Varga Barnabás laposan a bal alsó sarokba lőtte (2-0).
Váratlan szépítés
A 61. percben kettős cserét hajtott végre a hazai csapat Varga és Romhdane helyére Traoré, illetve Kehinde érkezett. A 64. percben Kovácsréti Márk szépítő gólt lőtt, miután egy ferencvárosi labdavesztésből hozzá került a labda. Dibusz ugyan érezte az irányt, de a labdát sikerült a kapu jobb alsó sarkába juttatnia egy lágy lövéssel. A 73. percben Botka és Maiga helyett Makreckis és az idei szerzemény Pappoe állt be. A csere indokolt volt mert a támadások befejezése kissé pontatlanná vált a hazaiaknál. A B-középből egy perccel később szólt a „Harcoljatok” felszólítás. A 79. percben Dibusz Dénes időhúzás miatt sárga lapot kapott, mert egy kirúgás nem végzett el elég gyorsan a bíró, Dr. Csonka Bence szerint.
A 80. percben Zachariassen szedett össze egy értelmetlen sárga lapot reklamálás miatt. Egy perccel később a Szpari egy precíz összjáték után veszélyeztette a Fradi kapuját, de a kapu elé laposan beívelt labdára nem ért oda időben a vendégek csatára. A 82. percben Kady labdavesztése után a vendég gárda támadhatott, de az akcióból végül nem lett kapura lövés, mert a beívelt labda egy Fradi-játékos sarkán felpattant.
A Ferencváros-Nyíregyháza összeségében egy jó iramú, ámde nagyon sok szabálytalansággal lezajló mérkőzés volt. A vendégek 21, míg a házigazdák 11 esetben szabálytalankodtak. A bekapott gól után a Fradi törekedett arra, hogy rendezze a sorait és kevésbé vállalt be rizikós szituációkat, de a meccs utolsó 15-20 percében egyértelműen a vendégek játszottak veszélyesebben. Bár Bassey beállításával 2-3 alkalommal sikerült közelebb kerülnie a Fradinak a Szpari kapujához, de a vendégek így is erősen domináltak. A 3-1-et Zachariassan állíthatta volna be, de a vendégek ötöséhez jobb szélről bepasszolt labdát fölé nyeste, így Besének végül nem kellett hárítania.
"Ma szándékosan volt több friss játékos a kezdőcsapatban, igyekeztünk olyanokat játszatani, akinek itthon kellett maradnia a Banja Luka ellen. 2-1-es vezetésnél valami olyan történt, amit eddig nem tapasztaltam a csapatomnál. Valahogy szétesett a struktúránk és a három pont is veszélyben forgott" - jegyezte meg Pascal Jansen, a Ferencváros TC vezetőedője.
"Szerintem egyre kevesebben szeretnek ellenünk játszani. Az én csapatomban rengeteg elsőszezonos játékos van, fel kell venni a ritmust, de látható, hogy a játékosaim kezdik elhinni, hogy meglesz az eredménye a törekvéseinknek. A második félidőben domináltunk, sok helyzetet dolgoztunk ki. Lehetett látni a végére, hogy a Ferencváros elfogyott a végére, ha kicsi szerencsénk van, akkor talán még pontot is tudtunk volna menteni"- árulta el Tímár Krisztián, a Nyíregyháza FC edzője.
Hogy mennyire volt méltó ez a mérkőzés Simon Tibor emléke szempontjából? Minderről sokat árul el, hogy a 98. percben a Ferencváros drukkereitől ismét szólt a „k@rva gyenge”. Azt tehát nem lehet kijelenteni, hogy a B-közép elégedett lett volna a zöld-fehérek által mutatott játékkal.
Fotó: Fradi.hu