Idén első alkalommal rendezik meg a Kávéházak Éjszakáját

Létrehozás: 04/26/2018 - 15:49
Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF version
2018. május 18-án, 19:00 és 23:30 között rendezik meg Budapesten a Kávéházak Éjszakáját. A rendezvénysorozat célja, hogy újra felelevenítse a 20. századi kávéházi kultúrát.

 

Az idén májusban útjára induló Kávéházak Éjszakájának fő célja, hogy felelevenítsük és népszerűsítsük a mára feledésben lévő budapesti kávéházi kultúrát, hogy egy éjszaka erejéig megmutassuk Budapest ezen ékköveit és azt, hogy a kultúra mellett szeretteink, barátaink társaságában eltöltött idő nyújt a legtöbbet mindennapjainkhoz. A húsz helyszínen megvalósuló programok az éjszaka folyamán ingyenesen látogathatóak.

A programba húsz belvárosi helyszínt, kávéházat kívánunk bekapcsolni, melyek tradíciójuk, népszerűségük alapján méltó reprezentánsai lehetnek a Kávéházak Éjszakájának. A repertoárban találunk tradicionális helyeket – mint például a Gerbeaud, a Centrál, a Dunapark, a Hadik, a Zsivágó –, amelyek felidézik a régmúlt hangulatát, de meglátogathatnak újhullámos, kortárs jellegű kávézókat is, mint például a Kelet Kávézó, a La Nube, a Smúz,a Börze és a Frei Café.

A klasszikusokat kedvelők számára verses-zenés esteket programokat kínálunk: a Pilinszky János-, József Attila-, Karinthy Frigyes-, Weöres Sándor-, Ady Endre-estek különlegesnek ígérkeznek. A Dunapark Kávéházban fellép a Dumaszínháztól Felméri Péter, majd Bíró Eszter és Zenekara. A Centrál Kávéházban Turek Miklós Pilinszky-emlékestjével,majd egy József Attila utolsó éjszakáját feldolgozó monodrámával készülünk. A kortárs irodalom egyik fellegvárának számító Hadik Kávéházban a magyar slampoetry válogatott kiválóságai idézik meg a Nyugat halhatatlan költőit Ady, Babits, Kosztolányi, Karinthy – és még sokan mások! – alakjának és verseinek felelevenítésével.

A zenére vágyók is kedvükre válogathatnak a koncertek közül: a Börzében a Canarro együttes lép fel, az idén 120. születésnapját ünneplő Művészben francia sanzonest lesz Bardóczy Attilával, és a „Művész 120" tortát is megkóstolhatjuk, mely a Kávéházak Éjszakáján debütál. A Kék Lóban Tisza Kata és az ef Zámbó Happy Dead Band, a Frei Caféban Gájer Bálint, a Gerlóczyban pedig a Taraf de Akácfa várja a közönséget. A Gerbeaud-ban a jazz szerelmeseinek két koncerttel is készülünk: Váczi Eszter egyedi, simogató hangszíne a mai napig elvarázsolja a hallgatót éselválasztja a világ zajától.A Group n' Swing az ország elsőszámú swing- és boogie-zenekara, mely idén ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját. 

Színes: 

A szerzőről

Melano
A Melano Közéleti és Kulturális Magazin célja, hogy kiszolgálja a Közép-Európa országainak kulturális és közéleti történései iránt érdeklődő olvasókat. A Melano.hu tematikájában elsősorban a Visegrádi-négyek közös ügyeire, zenei, filmművészeti, irodalmi és egyéb művészeti eseményeire koncentrál.