„A márka azonban nem szeretne itt megállni, arra kéri az embereket, hogy minél többen csatlakozzanak a PET-palack hulladék csökkentéséhez a Föld jövője érdekében” – hívta fel a figyelmet Széll-Szőke Krisztina, a SodaStream termékmenedzsere.
Hozzátette: a SodaStream víziója az, hogy megváltoztassa a víz- és folyadékfogyasztással kapcsolatos szokásokat úgy, hogy az a lehető legkörnyezetbarátabb módon történjen. A márka „Push for better” filozófiája éppen ezért arra kívánja ösztönözni a fogyasztókat, hogy olyan döntéseket hozzanak, amelyek nemcsak nekik, hanem az egész bolygónak jók lehetnek. Hogyan érhetik ezt el? A SodaStream vásárlói szerte a világon hozzájárulnak az eldobható PET-palackok mennyiségének visszaszorításához, mivel a cég által kínált szénsavasító készülékek csapvízzel, újratölthető szénsavasító patronnal és újrafelhasználható szénsavasító palackkal működnek. Utóbbi évekig használható anélkül, hogy le kellene cserélni. A SodaStream használók ily módon tavaly 5 milliárd PET-palacktól mentették meg a bolygót.
„Az újratölhető SodaStream szénsavasító palackok nem ártalmasak az egészségre, mivel BPA-mentes műanyagból készülnek, amelyek ráadásul ellenállók az UV-fénnyel szemben is.” – hívta fel a figyelmet a SodaStream termékmenedzsere.
Lépések a környezetvédelemért
A SodaStream nemcsak a gépei révén tesz a bolygóért. A vállalat az elmúlt időszakban további intézkedéseket hajtott végre a környezetvédelem érdekében. Már a tavalyi évtől kezdődően 25 százalékra növelte az újgenerációs szénsavasító készülékeiben az újrahasznosított műanyagok arányát, zöldebbé téve ezáltal az egész portfóliót. Mindemellett a vállalat több mint 11 tonnányi műanyagtól védte meg a Földet a gyártás során a műanyag zacskók újra felhasználásával. Ezzel egy időben több mint 20 százalékkal csökkentette a gyártás során keletkező műanyaghulladék mennyiségét 2022-ben.
2023 óta valamennyi SodaStream szénsavasító készülék csomagolása teljesen újrahasznosított anyagokból készül, beleértve a kartonpapírt, valamint a műanyag csomagolást. Következő lépésként a SodaStream szörpkoncentrátumot tartalmazó flakonok is teljes mértékben újrahasznosított műanyagból készülnek (rPET) és ennek köszönhetően 100 százalékban újrahasznosíthatók lesznek.
Zöldebb gyártás
„2023-tól kezdődően a SodaStream németországi, ausztráliai és hollandiai létesítményei teljes mértékben megújuló erőforrások felhasználásával üzemelnek. Az Izraelben, a Lehavimben található gyár energiafelhasználásának 15 százaléka ugyancsak megújuló erőforrásból származik. A gyár tetőszerkezetének 75 százalékát ugyanis napelemek borítják, amelyek segítenek elektromos áramot termelni az üzem működtetéséhez” – hangsúlyozta Széll-Szőke Krisztina. Hozzátette mindemellett az izraeli üzem éves vízfogyasztásának 8,3 százalékát újrahasznosított vízből fedezik.
Az, hogy mennyire környezetbarátak a SodaStream szénsavasító készülékei, jól bizonyítja, hogy a SodaStream Spirit, illetve Crystal készülékek, valamint az egyliteres szénsavasívíz készítő palack is megkapta már a Carbon Trust környezetvédelmi minősítést. Ez igazolja, hogy ezekkel a termékekkel valóban csökkenthető a háztartások ökológiai lábnyoma.