Az FC Kosice csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy sikerült megvásárolni a létesítménynek otthon adó földterületet, amelyen a magyar tulajdonú Slovak Sport Development s.r.o. finanszírozásában és beruházásában, a magyar kormány támogatásával valósul meg a projekt. Az akadémia építése a tervek szerint 2023 első negyedévében indul és 2024 közepére készül el. Az FC Kosice utánpótláskorú labdarúgói akkor vehetik birtokba az európai színvonalú intézményt.
"Terveink szerint hat nagy pályán fejlődhetnek majd az FC Kosice utánpótláskorú labdarúgói. A pályákhoz természetesen modern kiszolgálóegységek is tartoznak majd. A látványterveket ma bemutattuk, a végleges tervek is nemsokára elkészülnek" - mondta Sántha Gergely, az FC Kosice felügyelőbizottságának elnöke. "A labdarúgó akadémia építésének megkezdése fantasztikus hír nemcsak a klubunk, az FC Kosice számára, hanem a futballt szerető kelet-szlovákiaiak számára is. A komplett infrastruktúra felépítésével joggal kerülünk majd be az ifjúsági labdarúgás élvonalába Szlovákiában. Ma elkezdhetjük élni azt az álmunkat, amely 4 évvel ezelőtt, a klub alapításakor született - európai színvonalú akadémia felépítése, amely a legmagasabb szintű képzést kínálja a fiataloknak, akik majd klubunkat és városunkat képviselik. Őszinte hálával tartozunk magyar partnereinknek, akik nélkül ezek a célok csak beteljesületlen álmok maradnának" - mondta Dusan Trnka, a klub elnöke.
Jaroslav Polacek főpolgármester örömét fejezte ki, hogy az FC Kosicénél tevékenykedő magyar befektetőknek köszönhetően a keleti nagyváros így is gyarapszik. Hetey Ágota, Magyarország kassai főkonzulja hozzátette: a modern sportkomplexum megépítése óriási lépés a szlovákiai futballnak és a magyar-szlovák kapcsolatoknak. "A magyar kormány elkötelezett azt illetően, hogy Közép-Európa országai csak együtt tudnak választ adni a mai kor kihívásaira. A kormányok, a diplomaták és a politikusok csak a megfelelő politikai hátteret tudják nyújtani, a munka dandárját a magántőke és a társadalmi kapcsolatok végzik és valósítják meg. Kassa egy kiváló helyszín ehhez, ahol örömmel várják a magyar befektetőket, és hogy mindez a sport felé irányul, ismét a jövőbe és az utánpótlás fontosságába vetett hitet erősíti meg" - jelentette ki Hetey Ágota.
Forrás: MTI