„Az átadott showroom teljes mértékben illeszkedik abba trendbe, amit a Technogym képvisel a fitneszberendezések piacán, miszerint ezek az eszközök már nemcsak edzőtermi felszerelések, hanem design lakberendezési tárgyakként is funkcionálnak” – hívta fel a figyelmet Junttila Risto, a Technogym kizárólagos hazai forgalmazója, a Finn Wellness Kft. tulajdonosa.
A ’90-es években még jobbára csak a fitneszklubokban voltak elérhetőek ezek az eszközök Magyarországon, így aki ki akarta próbálni ezt a mozgásformát, annak mindenképpen valamilyen edzőtermet kellett felkeresnie. A 2008-2009-es gazdasági válság és recesszió idején viszont egyre többen kezdtek el otthoni felhasználásra vásárolni fitneszgépeket. A pandémia alatt ez a folyamat újra felerősödött, napjainkban pedig elmondható, hogy kialakult egy olyan vásárlói réteg, aki fontosnak tartja, hogy mindig a lehető legmodernebb, professzionális fitneszeszközök segítsék az edzéstervének megvalósításában, az otthona kényelmében.
Ebbe a körbe nemcsak az élsportolók tartoznak bele, akiknek szinte mindennap be kell iktatniuk az edzéseiket, hanem azok is, akik a személyi edzővel egyeztetett mozgásformákat otthon is szeretnék gyakorolni, illetve azok is, akik csak az otthoni edzést preferálják. „A saját fitneszgép vásárlása akkor is előtérbe kerülhet, ha valaki olyan helyen lakik, ahol nem áll rendelkezésre elérhető közelségben jól felszerelt fitneszterem, de egyre elterjedtebb az a gondolkodás is, hogy az edzőterem látogatása mellett otthon is szeretnének edzeni” – hangsúlyozta Junttila Risto.
A Budapesten, a Szépvölgyi út 63/a szám alatt megnyitott showroom tökéletesen visszatükrözi a Technogym globális arculati koncepcióját. A két exkluzív teremben az olasz gyártó legfejlettebb gépei képviseltetik magukat, többek között a Personal és a Skill termékcsalád tagjai, valamint a Technogym legújabb, otthoni felhasználásra szánt megoldásai.
Ennek köszönhetően nemcsak a céges, illetve a magánvásárlóknak, de a lakberendezők részére is tökéletes helyszínt biztosít ahhoz, hogy megtekinthessék, milyen fitneszgépek illeszkednek leginkább az elképzeléseikhez. Az új exkluzív showroom emellett lehetőséget nyújt a profi sportolók számára is, hogy megismerjék a legújabb innovatív megoldásokat, hiszen a Technogym immáron 2000. óta az Olimpiai Játékok hivatalos beszállítója, hazánkban pedig többek között 17 sportakadémia lett felszerelve a legmodernebb eszközökkel.