Az eseménynek a Szcientológia Egyház biztosította a helyszínt Váci úti központjának közösségi termében.
Első előadóként Dr. Tóth Zsuzsanna ügyvéd bemutatta, hogy igenis léteznek jogi megoldások a legbonyolultabbnak tűnő helyzetekre is. Az előadó legfontosabb üzenete az volt, hogy legyünk tisztában a lehetőségeinkkel és merjünk segítséget kérni. Fontos tudni, hogy a rendőrség már nem csak testi fenyegetettség esetén köteles segíteni. Ráadásul a rendőrségi feljelentés alapján más hatóságok is eljárhatnak egy adott ügyben. Emellett fontos szerepet játszhatnak az orvosok, a védőnők, az iskolák és az óvodák, de kérhetünk jogi segítséget ügyvédektől is közvetlenül, akik közül sokan ingyenes tanácsadással is rendelkezésre állnak.
A konferencia egy interjúval folytatódott, ahol egy olyan édesanya volt a riportalany – nevezzük Nórának –, aki személyesen élte meg a családon belüli erőszak kálváriáját. Személyes történetének elmesélését azért vállalta, mert támogatást szeretne nyújtani a sorstársainak, és meg akarja mutatni nekik, hogy még a legszélsőségesebb helyzetekből is van kiút. Történetében a gyermek édesapja egy sniccert előrántva halálosan megfenyegette őket egy utasokkal teli buszon. A következő megállónál, ami egy forgalmas téren volt, a férfi nekiesett a 10 éves kisfiút védelmező édesanyának, akit a vastag télikabát mentett meg a sérülésektől. Nórának volt annyi lélekjelenléte, hogy fiával elmeneküljenek a legközelebbi rendőrörsre. Az édesanya elkeseredetten megjegyezte, hogy mekkorát csalódott az emberekben, hiszen a téren, a körülöttük lévő emberek közül senki nem avatkozott közbe vagy hívott rendőrt. Miután az események nem bizonyultak elegendőnek ahhoz, hogy a férfit letartóztassák az édesanya hazatért kisfiával, amit további életveszélyes zaklatások követtek az apuka részéről. Számos alkalommal kellett rendőrt hívniuk. Nórát még most is annyira megrázták az emlékek, hogy ennél a pontnál le kellett küzdenie a könnyeit, és csak utána tudta folytatni a történetet.
Eközben beszélgetőtársa, aki a Fiatalok az Emberi Jogokért Alapítvány képviseletében kérdezte a múltról, hozzátette, hogy egyrészt megdöbbentő a történetben, hogy egy forgalmas téren senki nem lépett fel az édesanya és a gyermek védelmében, másrészt bizonyos szempontból érthető, hiszen senki nem akar egy dühöngő őrült célpontjává válni. Ilyen helyzetben viszont sokat segít, ha az emberek együttesen lépnek fel, és elkezdik kiabálni, hogy „Kés van nála!” vagy „Hívjanak rendőrt!”. Ez rögtön megzavarja és elrettentheti a támadót, így megakadályozva a közvetlen vészhelyzetet vagy akár egy tragédiát.
Nóra történetéből azt is megtudtuk, hogy végül anyaotthonokban leltek menedékre, ahol sok segítséget kapott. Az anyaotthonok felkészülten fogadják az ilyen eseteket, mind az édesanyák, mind a gyermekek számára biztosítják az ellátást. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy egy ilyen esetben nagy segítség lenne a család- és gyermekjóléti szolgálatok részéről, ha a gyermekelvétellel való fenyegetés helyett a munkához jutást támogatnák, hiszen egyedülálló anyaként egy ilyen veszélyeztetett helyzetben nem egyszerű elhelyezkedni.
Az esemény harmadik előadójától, Henczel Edittől arról tanulhattunk, hogyan kommunikáljunk az áldozatokkal, hogy ne mélyítsük tovább a traumáikat és képesek legyenek megnyílni nekünk. A konferenciát Rajkay Emőke, a Fiatalok az Emberi Jogokért Magyarország vezetőjének előadása zárta, aki megismertette a hallgatókkal az alapítvány célját: minél szélesebb körben megismertetni az emberekkel az alapvető emberi jogaikat, ahogyan azok az ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában meg vannak fogalmazva. Kiemelten fontosnak tartják a Nyilatkozat pontjainak iskolai oktatását és tudatosítását már gyermekkorban, hiszen a családon belüli erőszak által elkövetett cselekedetek alapvető emberi jogsértések.
A résztvevők egyetértettek abban, hogy a családon belüli erőszak elleni küzdelem közös felelősség, és az ilyen események értékes eszközei a társadalmi szemléletformálásnak. Az alapítvány köszönetet mondott minden résztvevőnek és támogatónak, akik hozzájárultak az esemény sikeréhez.