Krakkó, Lengyelország egykori fővárosa az egyik legszebb és legismertebb lengyel város. Főleg történelmi műemlékeiről és ritka művészeti alkotásairól ismert, de gazdag zsidó és magyar kulturális gyökereiről is, melyek most kerülnek újra feltárásra. Krakkó gasztronómiai programokban is bővelkedik. Érdemes tudni, hogy Varsó mellett Krakkó az egyedüli lengyel város, melynek éttermeit a nagy presztízsű Michelin-étteremkalauzban is kiemelték. Krakkóba kényelmesen el lehet jutni, többek között a Lux Expresszel utazva. A busztársaság július elejétől módosította menetrendjét és jelenleg naponta 3 járatot indít a lengyel történelmi városba és vissza:
•Budapest-Krakkó: 8:00, 16:00, 23:50
•Krakkó-Budapest: 8:00, 16:00, 23:50
Az egy főre jutó utazási költség körülbelül 3139 forintnál (10 euro) kezdődik oda-vissza útra számítva, míg egy család (2 felnőtt és 2 gyermek) számára ugyanezen az útvonalon körülbelül 12 558 forint (40 euro) oda-vissza úti költségre lehet számítani. A Lux Express utasai számos kényelmi szolgáltatást vehetnek igénybe, mint az ingyenes wifi, a díjmentes kávé és tea, valamint az üléspároknál elhelyezett elektromos csatlakozók. Ezen túlmenően a Lux Express utasait kényelmes, dönthető ülések, komfortos lábtér, valamint személyre szabott multimédiás rendszer várja, melyen filmeket nézhetnek, zenét hallgathatnak, vagy játszhatnak is akár. A busztársaság autóbuszain a helyek számozottak, melyek közül az utasok a saját tetszésük szerint választhatnak az internetes jegyvásárlás során.
Nyári látványosságok Krakkóban
A kultúra kedvelői a Krakkóban rendezett számos esemény közül választhatnak. Közülük az egyik a nagy népszerűségnek örvendő Kraków Live Festival augusztus 19-20-án. A színpadon olyan sztárok és együttesek lépnek fel, mint a Massive Attack, a The Chemical Brothers, a Sia vagy a Haim. További részletek a rendezvény weboldalán találhatók: www.livefestival.pl.
További érdekes nyári zenei esemény még Krakkóban a Nyári Jazz Fesztivál, mely július 23-án kezdődik (www.crajazz.com), valamint a Férfias Zenélés (Męskie Granie) ciklus keretében rendezett koncert, kivételes zenei színvonalat képviselő népszerű, fiatal zenészek közreműködésével. Fellépésük augusztus 13-án tekinthető meg a Korona Stadionban (www.meskiegranie.pl/koncerty/krakow).
Krakkó – a műemlékek és a művészet városa
Krakkó legnevezetesebb és legismertebb műemlékei a Wawel-dombon találhatók. A turisták itt megtekinthetik a Királyi várat és a Székesegyházat, melyben koronázták és helyezték végső nyugalomra a legnagyobb lengyel királyokat. Szintén fontos építménye még a városnak a Mária-templom és annak Wit Stwosz által készített, kimagasló remekműként elismert oltára. A krakkói kirándulás szintén kivételes alkalmat nyújt Leonardo da Vinci egyik leghíresebb festményének – a Hölgy hermelinnel művének megtekintéséhez. A festmény jelenleg a Czartoryski múzeum gyűjteményében található és az egyik legértékesebb kincse.
De Krakkó nem csak műemlékekből áll. A város tele van fiatalok által látogatott felkapott helyekkel. Jó példája ennek a zsidó társadalom gazdag múltját bemutató Kazimierz városrész. A városrész népszerűsége folyamatosan nő mind a turisták, mind Krakkó polgárai körében. Krakkóba vonzzák az érdeklődöket a jó állapotban megőrzött zsinagógák és temetők, az újonnan létrejövő, a városrész kulturális örökségére emlékeztető képzőművészeti galériák, régiségkereskedések és éttermek. A városrész műemlékei az UNESCO világörökségi listájára is felkerültek.
Utazzon Krakkóba a Lux Express-szel
„Mi a Lux Express-nél nagy potenciált látunk a Budapest-Krakkó összeköttetésben. Az utasaink a mi buszainkat választják a kimagasló utazási komfortra és a számos kényelmes megoldásra, többek között a személyes multimédia centrum miatt. És mindezt vonzó áron” – jelentette ki Hannes Saarpuu, a Lux Express Csoport ügyvezetője. Mostantól a Lux Express buszos utazás időben még hatékonyabb lesz, mert a társaság menetrendjében többek között éjszakai járatok is szerepelnek, melyek révén az éjszaka az utazásnak, míg a nappal a városnézésnek szentelhető.
Valamennyi belföldi és nemzetközi járaton állandó árengedmények érvényesek: 80% a 7 éven aluli gyermekek, 40% a 16 éven aluli gyermekek, 10% a 26 éven aluli fiatalok és a 60 évnél idősebbek számára. A Lux Express ezen túlmenően még egy PINS hűségprogramot is kínál, mely az összes útvonalra érvényes. A megtett utak függvényében az utasok akár 40% kedvezményt is kaphatnak.