Bolgár gimnazista nyerte a Vitázik a világ ifjúsága XIII. nemzetközi döntőjét

Létrehozás: 10/21/2019 - 14:35
Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF version
Az október 10-én megrendezett XIII. nemzetközi döntőben arról folyt a vita, hogy „Korlátozzák-e személyre szabottan a repülőutak számát?”. A döntővitát fantasztikus teljesítményével Michail Krumov nyerte.

 

Magyarországot a nemzetközi vitahéten Fazekas Ella, a Német Nemzetiségi Gimnázium tanulója és Jakubovics Gergely, a Karinthy Frigyes Gimnázium diákja képviselték, akik 3000 vitázó közül a legjobb 24 közé jutottak be. A nemzetközi döntő minden évben a német nyelvű vitavetélkedő csúcspontja. Azok a tanulók vehetnek részt a projektben, akik a németet mint idegen nyelvet tanulják, és érdeklődnek aktuális társadalmi és politikai témák iránt. A 12 részt vevő országból a két legjobb diák jut tovább a nemzetközi döntőhétre. Közülük – szónoki tehetségüknek köszönhetően – négyen jutottak be a nemzetközi kvalifikációs fordulókból és az elődöntőből a döntőbe, és a mai záróvitában a következő helyezéseket érték el:

1. Michail Krumov, Bulgária

2. Katrin-Lisa Laius, Észtország

3. Andrea Sosková, Szlovákia

4. Maryna Dmytryk, Ukrajna

Fazeka Ella a vetélkedő után elmondta: „A Vitázik a világ ifjúsága próbára tette a kitartásomat, fejlesztette a némettudásomat, megtanított magabiztosan fellépni, és önbizalmat adott. Sok új barátot szereztem, akikkel a verseny alatt szinte egy kis család lettünk.” Jakubovics Gergely így látja a vetélkedőt: „Szerintem a legérdekesebb az egészben az, hogy a témák, amiket kapunk, elsőre nagyon triviálisnak és könnyen megválaszolhatónak tűnnek, majd több hetes kutatás után kiderül, hogy az egész sokkal bonyolultabb és összetettebb, mint azt elsőre gondoltuk.”

A nemzetközi döntőre és a hozzá kapcsolódó programokra a vitázókon kívül több mint 300 vendég érkezett. A döntőre ellátogatott Petra Pau, a német parlament alelnöke is. A XIII. nemzetközi döntő fővédnöke Enyedi Ildikó filmrendező és Wilhelm Droste író voltak. További kétszáz néző követte a vitát online élőközvetítésben. A Vitázik a világ ifjúsága – közép- és kelet-európai országok vetélkedője a Goethe Intézet, az „Emlékezet, Felelősség és Jövő” Alapítvány, a Közhasznú Hertie Alapítvány és a Külföldi Német Iskolák Központi Igazgatóságának közös projektje.

Panoráma: 

A szerzőről

Melano
A Melano Közéleti és Kulturális Magazin célja, hogy kiszolgálja a Közép-Európa országainak kulturális és közéleti történései iránt érdeklődő olvasókat. A Melano.hu tematikájában elsősorban a Visegrádi-négyek közös ügyeire, zenei, filmművészeti, irodalmi és egyéb művészeti eseményeire koncentrál.