Százezrek búcsúznak a hétvégén Karel Gottól Prágában

Létrehozás: 10/11/2019 - 22:50
Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF version
Karel Gott
Megteltek a hétvégére a prágai szállodák, több százezren érkeztek Karel Gott temetésére a cseh fővárosba. Búcsúzóul összegyűjtöttünk öt érdekességet Karel Gott-ról.

Csehország leghíresebb énekese október elején hunyt el leukémiában. A cseh könnyűzene koronázatlan királyát a Kelet Sinatrájaként is gyakran emlegettek. Ravatalánál tízezrek rótták le tiszteletüket pénteken, szombaton pedig a prágai vár Szent Vitus székesegyházban a hivatalos búcsúztatását is megtartják. Ez a nap nemzeti gyásznap Csehországban. 

Az éneklés mellett a festészetnek élt 
Gott egyik legfőbb hobbija a festészet volt. A nyüzsgésből, ami a koncertezéssel, turnékkal járt szeretett visszavonulni és főleg barátainak, rokonainak festeni. Képeire – ahogy az a sztárokkal lenni szokott – hamar felfigyeltek és hatalmas kereslet lett irántuk. Ennek ellenére ritkán értékesítette a festményeket, inkább elajándékozta őket.  Gyerekkora óta érdekelte a művészeti pálya, de mivel nem vették fel a prágai művészeti akadémiára, végül az éneklést választotta és a festészetet megtartotta hobbinak.

Lányos apuka 
Négy gyermeke van, mind a négy lány. Karel Gott falta a nőket, sokáig azt hitték, nem is fog megállapodni. Végül 68 évesen mégis megházasodott és haláláig együtt maradt élete párjával. Hét év együttélés után vette el feleségül a nála 37 évvel fiatalabb Ivana Macháčkovát , akitől két kislánya született. Korábbi kapcsolataiból szintén van két lánya, akik két unokával is megörvendeztették az énekest. 

Letaszíthatatlan volt a könnyűzenei dobogó első helyéről
A Csehországban nagyon népszerű könnyűzenei díj, a Cseh Csalogány közönségdíját 42 alkalommal vihette haza. Még 2017-ben, 78 évesen is Karel Gott állhatott a dobogó legfelső fokára a férfi kategóriában. 

Saját emlékérme volt
75. születésnapja alkalmából Karel Gott arcképes emlékérmek készültek Csehországban.

Imádta az autókat
Karel Gott megszállott autórajongó hírében állt. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy gyakran váltogatta autóit. Opel, Saab, Honda, Toyota, a prémium márkák közül BMW, Audi, Merci, a luxus kategóriából pedig a Porsche mellett tette le a voksát. Imádott vezetni, kedvenc autómárkája a Mercedes volt. 

A cseh kormány eredetileg állami temetést rendezett volna a cseh könnyűzene koronázatlan királyának, a hatályos szabályok értelmében azonban ez nem volt lehetséges. Így végül állami tisztelettel járó temetés keretében vesznek végső búcsút Csehország legnagyobb popikonjátl a hétvégén. 

Szerző: Aranyi-Koroknai Martina 
Fotó: CTK 

Kultúra: 
Visegrádiak: 

A szerzőről

Melano
A Melano Közéleti és Kulturális Magazin célja, hogy kiszolgálja a Közép-Európa országainak kulturális és közéleti történései iránt érdeklődő olvasókat. A Melano.hu tematikájában elsősorban a Visegrádi-négyek közös ügyeire, zenei, filmművészeti, irodalmi és egyéb művészeti eseményeire koncentrál.