Szerencsétlen öngólok napja volt a Groupama Arénában

Létrehozás: 06/09/2018 - 17:10
Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF version
A Magyaroszág-Ausztrália műsorfüzetének borítójára Kádár Tamás került. Talán sejthették, hogy ő lesz a mérkőzés hőse. Azt azonban senki sem gondolta volna, hogy ezúttal negatív hősként vonul be a futballtörténelembe.

 

Ausztrália Vb-résztvevő és jelenleg a 36. helyet foglalja el a FIFA-rangsorban, éppen ezért a magyar válogatott számára fontos mérkőzésnek ígérkezett a szombati, hiszen olyan csapattal mérhette össze az erejét, amely jelenleg erősebb nála. Georges Leekens sérülés miatt sem Dzsuzdsákra, sem Elekre, sem pedig Botkára nem számíthatott. A Fehéroroszország ellen gólt szerző Varga Roland a kezdőbe került, ahogy a Hoffenheim játékosa, Szalai Ádám is. A mérkőzésre szerencsére elállt a péntek éjjel óta szakadó eső és még Nap is kisütött. Ideális körülmények várták a játékosokat. 

Az első látványos magyar támadásra a 9. percig kellett várni, amikor Szabó János (Paksi FC) és Sallai Roland (APOEL) középpályáról indulva egészen az ausztrál 16-os sarkáig passzolgatta ki a vendégek védelmét. Az akcióból végül csak beadás lett, azonban az ötösre betett labdára nem tudott magyar játékos mozdulni, így az kikanyarodott és bedobással jöhettek a túloldalról az ausztrálok. Az ellenfél a 16. percben tudta először érdemben veszélyeztetni a magyar kaput, amikor egy mélységből érkező passzt egyből a kapura küldtek, de a labda végül a felső lécen csattant. A bíró azonban les miatt lefújta az ellenfél akcióját. Később az ausztrálok egy teljesen szabályos akcióból ugyanígy veszélyeztették Gulácsi kapuját, viszont a lövés jóval feljebb ment, így a magyar válogatott jöhetett kirúgással. A 21. percben Kleinheisler lőtte be a játékszert az ausztrál 16-osra veszélyesen, ám az akciót Szalai nem tudta befejezni. Kicsivel később Lovrencsics Gergő (FTC) ívelte ki bal szélre a labdát, amit Sallai Roland látványos mozdulattal kapura helyezett, de az ausztrál védők tisztázni tudtak. 

A 26.perc után kicsit leült a játék, az ausztál válogatott néhány percig nem tudott mit kezdeni a magyar csapat védelmével, keresték réseket, de érdemi támadást nem sikerült vezetniük, ezért a házigazdákhoz került a labda. Sallai bal szélen rendkívül harcosan iramodott meg, de beadását végül hatástalanítani tudták. A 30. percben Szalai előtt hatalmas terület nyílt meg a ötösnél, de nem sikerült hálóba juttatnia a játékszert. Néhány perccel később bal szélen Sallait lerántották, a magyar válogatott jöhetett szabadrúgással 18 méter távolságból. A beívelés olyan jól sikerült, hogy Vinícius ( Videoton FC), tisztán fejelhetett kapura, azonban kissé pontatlan volt. A 36. percben Kleinheisler életerős lövést eresztett meg az ausztrál kapu felé a 16-os előtt, a labda végül a felső lécen csattant. A szünetre 0-0-val mentek a csapatok, a mutatott játékkép alapján elmondható, hogy a magyar válogatott jóval veszélyesebben játszott, több lehetőség adódott az ausztrál kapu előtt. 

Böde, a közönségkedvenc 
A második félidő cserével indult a magyar válogatott számára: Gulácsi Péter helyére Dibusz Dénes állt be a kapuba. Az ausztrálok is hálóőrt cseréltek: Mathew Ryan feladatait Brad Jones vette át. A második játékrész elején az ellenfél vált dominásabbá, rögtön a 48. percben az egyik zöldmezes veszélyes lövést eresztett meg a magyar kaputól hat méterre. Az 50. percben viszont már Szalai végezhetett el szabadrúgást 24-26 méterre a vendégek kapjuától. A kipattanót Sallai Roland küldte kapura veszélyesen. Georges Leekens ezt követően Bödét, Gazdag Dánielt (Bp. Honvéd) és Szoboszlai Dominiket (RB Salzburg) küldte melegíteni. Az 59. percben Lovrencsis adta be bal szélről a labdát, amit Szalai fejelt laposan kapura. A labda végül a kapufa szélét súrolta és kipattant az oldalvonalon. Ezt követően Szalai elhagyta a pályát, helyére Böde Dániel állt be. Üdvrivalgás és örömújjongás fogadta őt a közönség részéről. Kicsivel később az ausztrálok is cseréltek, Tomas Rogic helyére Jackson Irvine érkezett. Utóbbi meglehetősen motiváltan kezdett, hiszen pár perccel később ő veszélyeztette Dibusz kapuját, lövése azonban kicsivel mellé ment.

Végletes teljesítmény 
A 70. percre látványosan lelassult a mérkőzés tempója és statikussá vált a játékkép. Az ausztrálok sokszor öttlettelenül passzolgattak a biztonságosnak számító középpályán, a magyar védelem pedig nagyon hátra húzódott. Két perccel később Lovrencsics helyére Fiola Attila (Videoton FC) állt be. A 73. percben aztán a Daniel Arzani egy alig helyezett lövést eresztett meg Dibusz Dénes kapuja felé és a labda végül a háló jobb sarkában állt meg. Elképzelhető, hogy az ausztrál játékos takarásból lőtt, amibe magyar védő nem tudott beleérni, Dibusz pedig már túl későn indult el a kapu sarka felé (0-1). A kapott gól nagyon visszavetette a magyar válogatott teljesítményét, az ausztrálok pedig egyértelműen átvették a mérkőzés irányítását. A 80. perc környékén kedvükre járathatták a labdát, anélkül, hogy bárki el akara volna venni tőlük azt. A házigazda az első félidei teljesítményével teljesen ellentétes játékot mutatott be. 83. percben Sallai Roland helyére Gazdag Dániel érkezett, de mindez nem sokat javított az összképen. A közönségből ekkor már zúgott a "harcoljatok" felszólítás, de érdemi eredmény nem követte mert Viníciust ápolni kellett. A barátságos találkozón eluralkodott a nihil, a percek vánszorogva, eseménytelenül teltek. 

Az ausztrálok őrizték a labdát, azonban a 87. percben jött a bravúr. Egy magyar akciót követően Trent Sainsbury szerencsétlenül fejelte haza a labdát, az ausztrál kapus nem tudta megfogni a játékszert, mely így békésen gurult túl a gólvonalon. Lehet erre azt mondani, hogy maguknak köszönhetik, de Fiola harcossága nélkül nem alakult volna ki ez a szituáció. A játékvezető 3 perc hosszabbítás mellett döntött. 91 percben azonban újabb öngólt láthatott a publikum, Kádár Tamás nagyon szerencsétlenül ért bele egy laposan beívelt labdába és lényegében kekanalazta azt Dibusz kapujába. A magyar keménymag már egyenesen Lekeens távozását követelte. Végül azonban csak a közönség hagyta el a stadiont, de gyorsan. 

Az ausztrálok ellen a magyar válogatott végletes teljesítményt nyújtott. Az első félidőben veszélyes akciókkal próbálta megszerezni a vezetést, azonban a következő játékrészre látványos teljesítményromlás mutatkozott. Összeségében tehát megbosszulták magukat a kihagyott helyzetek, melyeknél leginkább egy jó befejező ember hiányzott. Persze, nem szabad azt hinni, hogy nem volt értelme a találkozónak. Bebizonyosodott ugyanis, hogy Sallai Roland és Szabó János példaértékű összjátékra képesek. Sallai ráadásul még motiváltan is játszik, benne van a játékában a gól, bízunk benne, minél hamarabb gólra tudja váltani. Legközelebb Finnország ellen lesz esélye bizonyítani, ha akkor is bekerül a kezdőbe, szeptember 8-án ugyanis a Nemzetek Ligájában, Helsinkiben lép pályára a magyar válogatott. 

 

Szórakozás: 

A szerzőről

Aranyi Péter