A dolgozó fiatalok fele, 51 százaléka érzi biztosnak a munkahelyét, mindössze 11 százalékuk mondta bizonytalannak az állását – állapította meg a K&H ifjúsági index felmérés a harmadik negyedévben.
Ha valaki ma rákeres Tomasz Piars öt vagy tíz évvel ezelőtti festményeire, talán el sem hinné, hogy ugyanarról a művészről van szó, akinek ma itt láthatjuk a képeit.
A szénsavas italok a hidegebb időben is közkedvelt frissítőnek számítanak Magyarországon. A SodaStream szerint a magyar vásárlók egyik kedvenc szörpje a málna, de egyre többen fogyasztanak odahaza világhírű koktélokat is.
Az elmúlt két év nem tett jót a munkahelyi kollektíváknak. A Covid, és azzal együtt a home office elterjedése megritkította a személyes találkozások számát, ami növelte a távolságot a munkatársak között.
Míg a Covid-időszak előtt a Magyarországról külföldre költözők tábora volt jelentősebb, a koronavírus-járvány alatt megkezdődött a tömeges hazaköltözés, ami a mai napig tart, és valószínűleg a következő években is folytatódni fog.
Szeptember 29. és október 1. között a Mária Rádió arra hívja az embereket, hogy imádkozzanak a békéért és ennek jeleként mindhárom este 20 órakor helyezzenek egy mécsest az ablakukba, melyek bevilágítják egész Magyarországot.