A kötet a beszédhibások érdekvédő szervezete, a Démoszthenész Egyesület segítségével jelent meg. A témát újszerűen megközelítő írás nemcsak az érintettek számára, hanem a velük foglalkozó (gyógy-)pedagógusok, a mainstream és az alternatív gyógyászat gyakorlói, valamint a kívülállók számára is hasznos lehet.
A Dadogás nevű lény
A dadogás a beszédritmus felbomlásával járó súlyos beszédhiba, melynek előfordulása a felnőtt lakosság körében 3-5 százalékra tehető. A dadogás megjelenési formája változatos: a néha egészen enyhe, szótagismétléssel járó klónusos dadogás mellett közismert a beszédkezdés izomgörcsökkel nehezített, tónusos válfaja, illetve létezik ezek kevert, vagy hisztériával és más tünettel kombinált változata is. A dadogással küzdők kezelése több évtizede a beszédjavító intézetek hatáskörébe tartozik, a beszédhibások többsége mégsem kerül gyógyító kezekbe, vagy hamar kiesik az ellátórendszerből.
Nem volt más választásom
Pozsonyi Ferenc maga is átélte e beszédhiba kínját, könyvében közel tizenöt, klonotónusos dadogással beárnyékolt életévét kronológiában göngyölíti fel riporteri munkamódszerekkel. A visszaemlékezések monológjain kívül jelentős szerepet kapnak az adott életkorok kulcsfiguráival készített interjúk, így szülő, logopédus, hajdani tanárok, barátok és szerelmek kegyetlen őszinteséggel vallanak a dadogásról, egyúttal ábrázolják az attól tartós személyiségkárosodást szenvedő szerzőt, aki a sok megaláztatás és meg nem értettség ellenére sem adja fel, s sorsára ébred: tanárrá válva kell revánsot vennie az őt ért torz pedagógiai módszereken.
Pozsonyi Ferenc szerencsés kimenetelű története ékes bizonyíték arra, hogy a megfelelő személyiségfejlesztő eljárások segítségével felépített tudatossággal, valamint relaxációs és drámapedagógiai technikákkal a dadogás igenis leküzdhető. Példás a gyógyulás, de példaértékű az az aprólékos és bátor munka is, amivel a szerző az olvasó elé tárja a gyermek, a kamasz, majd a fiatal felnőtt félelmeit és mindennapos küzdelmét a normalitás és az abnormalitás határmezsgyéjén.
Együtt élni a problémával
A dadogás okairól számos elmélet látott napvilágot, egyetlen hivatalosan elfogadott álláspont viszont nincs, emiatt a logopédusok kevert eszköztárral dolgozva próbálják csillapítani a tüneteket, s megtanítani a dadogót a beszédhibával való együttélésre. E folyamat lassú, sok visszaeséssel kísért, néha lehetetlen. Problémát jelent, hogy bár a dadogók neurológiailag teljesen épek, sokat parodizált beszédjük stigmatizálja és eltanácsolja őket olyan „beszélős” pályákról, mint a pedagógia, a színészet, vagy a médiaszereplés.
Hogy Pozsonyi Ferenc már múlt időben képes mindezekről beszélni, azt Takácsné Csór Marianna, igazságügyi logopédiai szakértő véleménye is igazolja: „Beszéde folyékony, dadogásmentes. Elsősorban a saját akaratereje, igyekezete segítette, hogy a közvetett-, közvetlen-, és tágabb környezeti hatások nehézségeit kezelje.” A szerző és a szakértő kapcsolata régre nyúlik vissza: Pozsonyi Ferenc tizenhárom évvel ezelőtt esettanulmányként szerepelt Takácsné Csór Marianna Csendülj! Dadogó gyermekek szülőcsoportja című tájékoztatójában, így a Csendültem! válaszreakcióként is értelmezhető.
