Novemberben érkezik a hazai mozikba Nora Fingscheidt megrázó erejű filmje, a Kontroll nélkül, melynek kapcsán a forgalmazó társadalmi diskurzust kezdeményez egy tabunak számító témáról, a gyermekkori agresszióról, olyan neves szakértők bevonásával, mint dr. Herczog Mária, Dr. Nagy Péter, Uray Gergely, Varga Aida, Könyves Kriszta és dr. Máté Gábor. A Mozinet igaz történetek mentén szeretné körüljárni a problémát, amihez érintettek történeteit várják - szülőktől, rokonoktól, ismerősöktől. Olyanoktól, akik úgy érzik, saját gyermekük dühkitörései túlmennek az elviselhetőség határán.
A gyerekkori agressziót különböző ingerek komplex együtthatása válthatja ki, de megjelenése mindenkor ijesztő a környezetnek, rettenetes következményekkel jár a gyerek számára és nehéz feladat elé állítja a szakembereket is. Nora Fingscheidt megrázó erejű filmjében, a Kontroll nélkül című alkotásban a kilencéves Benni szeretetéhes, rettenetesen nehezen kezelhető kislány - az állami szervek tanácstalanul egymás között adogatják, szélsőséges agressziójával ugyanis folyamatosan veszélyezteti környezetét és saját magát. Pedig ő csak egyetlen dolgot szeretne: visszakapni az édesanyját, aki lemondott róla. A film Benni szemén keresztül azoknak a gyerekeknek a történetét meséli el, akikre minden igyekezet ellenére az ellátórendszer nincsen felkészülve, és azokét a szülőkét, akik nem tudnak megbirkózni az agresszió kihívásaival.
A Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon is díjazott film Németország hivatalos Oscar-nevezése. A Kontroll nélkül hazánkban a Szemrevaló Filmfesztivál nyitófilmje lesz, részt vesz a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában, premier előtt megtekinthető a Mozinet Filmnapokon és a Feldmár Intézet vetítéssorozatának részeként, majd az országos mozipremier 2019. november 7-én lesz.
A Mozinet igaz történetek mentén, szakértők bevonásával szeretné körüljárni a témát, amihez érintettek történeteit várják - szülőktől, rokonoktól, ismerősöktől. Olyanoktól, akik úgy érzik, saját gyerekük dühkitörései túlmennek az elviselhetőség határán, esetleg ők maguk voltak egykor érintettek a témában, vagy tágabb környezetükben elszenvedői más gyerek agresszivitásának. A történeteket november 15-ig várják a kontrollnelkul@mozinet.hu címen.
A film kapcsán olyan szakemberek szólalnak majd meg, mint dr. Herczog Mária szociológus, gyermekvédelmi szakember, Dr. Nagy Péter a Vadaskert Alapítvány kórházigazgatója, Dr. Máté Gábor orvos, aki könyveiben visszatérően foglalkozik a gyermekkor hatása az ember testi-lelki egészségének alakulására neurológiai és pszichológiai mechanizmusokon keresztül, Uray Gergely, a Fővárosi Gyermekvédelmi Központ Szakértője, Varga Aida és Könyves Kriszta, a Hintalovon Alapítvány Yelon programjának szakértői.