Hasznos tudnivalók a gumi óvszerekről

Létrehozás: 12/14/2019 - 23:10
Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF version
Ugyan, mi szükség van külön tippeket adni a kondom alkalmazásához, hiszen ez annyira nyilvánvaló és logikus - gondolhatod.

 

Ám a gyakorlat mégis azt mutatja, hogy az apró hibák, figyelmetlenségek összeadódnak és 1000 védekezésből mindössze 800 avanzsál sikeressé. A hasznos tudnivalók a gumióvszerekről ahhoz segíthetnek hozzá, hogy olyan nüansznyi részletekre is tudatosan felfigyelj, amik elképzelhető, hogy eszedbe sem jutottak, éppen azért, mert annyira elenyészőnek tűntek a fő irányelvek és útmutatások mellett.

Az első tény, hogy a hagyományos kialakítású, férfiaknak készített óvszerek régóta elérhetőek a piacon, ami egyrészt jó, hiszen évtizedek óta kézzel fogható módon oldható meg a védekezés, másrészről viszont a tudomány és technológia döbbenetes mértékű, gyorsaságú fejlődésének hála megannyi új variáció is napvilágot látott. Például hallottál már a női kondomról? Ha nem, akkor pároddal érdemes kipróbálnotok az újítás varázsát, mert nem feltétlenül az a leghatékonyabb és a legjobb választás, ami kellő hosszúságú kort megélt - igaz ebben az esetben milliárdnyi tapasztalat állhat a publikum rendelkezésére.

A második igazság bár fájó, ám a statisztikák nem csalnak: nem egyszer egy hajszálon múlik csupán a védekezés eredményessége. Egy nem leellenőrzött, lyukas modell, a nem megfelelő időzítés vagy éppen a nem ideális állag (elszíneződött azaz túlságosan régi kondom) dugába döntheti előrelátó terveidet. A szavatosság kérdése prioritást élvez, és ez az, ami banánhéjként kúszik be a felhasználók lába alá, óriási koppanáshoz vezetve. Felhúzás előtt lényeges szemügyre venned az óvszert azért, hogy az esetleges hibákat észrevéve újabb után nyúlhass. Nyilván ez a fajta nézelődés lohasztóan hathat rád, így mondjuk az aktus előtt megteheted a minőségellenőrzést, ezzel bebiztosítva a biztonságos körülményeket.

A hasznos tudnivalók a gumióvszerekről szerencsejátékból biztonságos élménnyé változtathatják a szexet! A gumióvszerek nem viselik jól a változó környezeti hatásokat: hőingadozást, magas páratartalmat, erőteljes súrlódást stb. Ezért aztán sem a szállítás, sem a tárolás módja nem mellékes. Egy kondom egyszer használható fel, még véletlenül sem ideális a többszöri alkalmazásra, hiszen a gumi anyaga elfáradhat és a védelem szó szerint darabokra szakadhat. Ha ezekre a tényezőkre odafigyelsz, akkor biztos lehetsz a megközelítően 100%-os eredményességben.

Szórakozás: 

Hozzászólások

Beküldte igenyesferfi -

Köszönöm szépen ezt a cikket!

Szerintem nagyon hasznos, és legfőképp fontos, hogy ezek az ismeretek eljuthassanak minél több emberhez! Annyi nemi betegség terjed. Mindenképpen meg akartam ezt dicsérni.

Elsődlegesen talán az erkölcsös viselkedés a legfontosabb szerintem. Az egy éjszakás kapcsolatok helyett a monogámia választása.

Viszont ha már aktus, főleg valami idegennel, akkor felelősségteljesen csak óvszerrel lehet belemenni!

Ha gondol az ember a jövőjére is, nem csak a pillanatnak él. Később megfertőzheti a férjét, feleségét is. Nem véletlenül írom ezt!

Több ilyen cikk kéne, amiben támogatják a védekezést! Ez mindannyiunk érdeke.
Sokan azt hiszik, hogy mindent tudnak, pedig az sem mindegy ám, hogy mivel, és hogyan. Na ez pont benne van kicsit a cikkben. Nem mindegy, hogy milyen méretet használunk a gumiból, és hogy milyen technikával. Könnyen kilyukadhat, vagy elszakadhat ám!

A hosszú élet titka, azt hiszem az elővigyázatosságban és a jól informáltságban rejlik. Érdemes jó sokat olvasni.

Köszönöm, még egyszer!

A szerzőről

Aranyi Péter

További cikkeink