Ebből a Casio órából nincs két egyforma

Létrehozás: 06/23/2020 - 18:00
Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF version
A G-Shock megjelenése felfordította az órák világát. Mindenálló, szinte szereti, ha nyúzzák, mégis mindig pontos, hiszen kvarc.

Talán ez a sikerének a titka, talán az egyedi megjelenése vagy mindezek együtt, egy biztos, a „kis kocka” meghódította az órakedvelők szívét hamar. 35 évvel később már úgy gondolhattad, hogy nincsen olyan variáció belőle, amit még nem találtak ki, aztán megjelent a GMW-B5000V, a limitált vintage modell, fémből.

G-Shock, avagy a mindenálló kvarcóra legendája
1983-at írunk, tombol a világban a kvarcóra őrület, vagy Európából nézve a kvarc válság. Hogy el tudd helyezni, mekkora jelentősége volt a legelső G-Shock modell, a DW-5000C megjelenésének, ebben az évben jelent meg Magyarországon az első 1000 forintos bankjegy, Ronald Reagan az USA elnöke és Michael Jackson ekkor mutatja be elsőként a Moonwalk-ot.

A legenda szerint 1981-ben a Casio fiatal mérnökével, Kikuo Ibe-vel is, aki az édesapjától kapott óráját ejtette le, és törte apróra. 

Casio G-Shock DW-5000C és a felépítése

Japánban ekkor már lassan 15 éve létezik a kvarc karóra, 10 éve digitális változatban is, de az akkori modellek még jóval érzékenyebbek a külső hatásokra, mint a mai utódaik. Egy koccanás, egy leejtés, egy kis víz, és oda a kedvenc. A legenda szerint ez történt két évvel ezelőtt, 1981-ben a Casio fiatal mérnökével, Kikuo Ibe-vel is, aki az édesapjától kapott óráját ejtette le, és törte apróra. Talán így volt, talán csak egy szép legenda, de az biztos, hogy 1981 őszén létrejött a Tough Test Team, a legkeményebb fejlesztő csapat a cégnél, és nekiálltak egy ütésálló kvarcóra fejlesztésének. Az emeleti wc ablakából dobálták ki a prototípusokat, míg eljutottak a ma ismert formához – a G-Shock megszületett.

Mára több, mint 100 millió darab G-Shock talált gazdára világszerte
A felépítése utólag egyszerűnek tűnik, csak kellett egy zseni, aki kitalálja. A tok és a szerkezet műanyag háza között elhelyeztek még egy réteget, ami az ütés- és rezgéscsillapításért felel, majd a tokot olyan módon tömítették, hogy kiállja a 200 méteres mélységnek megfelelő nyomást, vagyis a 20 Bar-t. Mindehhez kapott egy szintén mindenálló műanyagból készülő tokot és szíjat, és kész is a 37 éve tartó siker receptje.

G-Shock fémből?
Persze, miért ne? A „kis kocka”, ahogy sokan hívják, klasszikusan műanyagból készül, de a 35 éves évfordulójára megérett egy olyan kiadás is, amely megtörve a hagyományokat fémből készül teljes egészében (legalábbis a tok és a szíj).

Az első fém kiadás komoly siker lett, amit jól jelzett az a tény is, hogy hiánycikké vált nagyon gyorsan. Azóta már megszokottá vált a fém tokos G-Shock, olyannyira, hogy a gyár vérszemet kapva sorra hozza a különleges, szemet gyönyörködtető limitált kiadásokat, acélból és most már titánból is, ami ebben a kategóriában valóban nagy szó.

Casio G-Shock GMW-B5000V, a vintage fém kocka
2019-ben érkezett a limitált kiadású, vintage fém kiadás, a GMW-B5000V. A tok teljes egészében fém, a szíj és csat szintén, mivel az alap G-Shock modellektől eltérően ez fémszíjjal érkezik. A különlegessége a megjelenésében rejlik, a „gunmetal” szín és az öregített kivitel együtt valóban olyan érzést kelt, mintha nagypapa fiókjából került volna elő. Egy igazi „all black” gyöngyszem, a fekete tok, fekete inverz számlappal egy teljesen fekete dobozban lakik, így lesz teljes a feeling.

A Casio ezzel a vintage megjelenéssel saját elmondása szerint a G-Shock időtlen tartósságát reprezentálja, ami megfelel a valóságnak. A PVD (vagy más néven IPVD, angolul még ion-plating) technológiával készülő bevonat rendkívül tartós, nem kopik könnyen. ha mégis, az ennél a modellnél legfeljebb előny lehet, még autentikusabb megjelenést ad. A modell különlegessége, hogy gyakorlatilag nincsen belőle két egyforma, hiszen a végső vintage megjelenéshez egyenként, kézzel fejezik be a kialakítását. Ez, és a limitált kiadás együtt persze a megszokottnál egy lényegesen magasabb árat is eredményezett, de aki különlegességre vágyik, szívesen nyúl a pénztárcájába az órák világában, és ez így van jól. A limitáltságára jellemző adat, hogy a megjelenésekor Nagy-Britannia összesen 300 darabot kapott belőle, pedig egy igazán nagy piacról beszélünk.

A modell megkapott minden technológiát, ami csak belefér egy ekkora tokba. A DCF77 rádiójel pontosítja az időt, atomórához szinkronizálva azt. Ha ez nem lenne elég, vagy a rádiójel esetleg nem elérhető, vagy az évek óta suttogott leállítása miatt végleg eltűnik egyszer, még mindig ott a huszonegyedik századi megoldás, a Bluetooth kapcsolat. Ezen keresztül az óra a telefonhoz kapcsolódva naponta többször pontosítja magát mindenféle külső beavatkozás nélkül, így nem maradhatsz pontos idő nélkül. Ha pedig olyan helyzetbe kerülsz, hogy se telefon, se Bluetooth, se rádiójel, valószínűleg a pontos idő lesz a legkisebb problémád, persze a kvarc szerkezet pontossága még ekkor is sokat segíthet.

Forrás: Nagymutato.blog.hu 

Tech: 

A szerzőről

Melano
A Melano Közéleti és Kulturális Magazin célja, hogy kiszolgálja a Közép-Európa országainak kulturális és közéleti történései iránt érdeklődő olvasókat. A Melano.hu tematikájában elsősorban a Visegrádi-négyek közös ügyeire, zenei, filmművészeti, irodalmi és egyéb művészeti eseményeire koncentrál.