Az új ruhák és kiegészítők külső rétege a Fjällräven saját gyártású Eco-Shell anyagából készült, amely PFC-mentes (per- és polifluorozott vegyületek) impregnálásának köszönhetően a világ egyik legkörnyezetkímélőbb víztaszító rétegének számít. Az új termékek között találjuk a Fjällräven első magashegyi felszerelés-családját is, a Bergtagen termékeket.
Eco-Shell: környezettudatos technológia 2015 óta
A természetjárás tagadhatatlanul reneszánszát éli, arról azonban kevés szó esik, hogy a túrázás során a legkülönbözőbb módokon károsíthatjuk a környezetet. Alapvető, hogy egy kirándulás során nem hagyunk hátra szemetet, azonban legalább ilyen fontos, hogy túraeszközeink előállításuk és a használatuk során se szennyezzék a természetet.
A Fjällräven 2015-ben mutatta be először az Eco-Shell anyagot, amely nagy esőben és erős szélben is melegen és szárazon tartja viselőjét, miközben a mozgás során termelt nedvességet a mikronyílásokon keresztül hatékonyan vezeti el. A svéd túrafelszerelés-gyártó speciális, háromrétegből álló megoldása újrahasznosított poliészter felhasználásával készült, olyan gyártási módszereket alkalmazva, amelyek az energiaforrásokat és a rendelkezésre álló infrastruktúrát is fenntartható módon veszik igénybe. A hatékony PFC-mentes impregnálási technológia megtalálása kulcsfontosságú volt a Fjällräven számára, hiszen a PFC vegyületek nemcsak a termékek gyártásakor károsítják a környeztet és az egészséget, hanem akár a termékek viselése közben is. Az Eco-Shell anyag fejlesztésével egy környezettudatos és megbízható technológiát kínál a Fjällräven a túrázás szerelmeseinek. A városi termékektől kezdve a magashegyi túrázáshoz készített darabokig, a gyártó új kollekciójának legtöbb darabja az Eco-Shell technológia segítségével éri el a maximális funkcionalitást.
Bergtagen: kalandok a fák szintje feletti világban
A magashegyi túrázást a legtöbben az extrém sportolók hobbijának tartják, azonban kellő felkészüléssel és megbízható felszereléssel sokan betekintést nyerhetnek a fák szintje feletti világba. A Fjällräven idén egy olyan négy rétegből álló magashegyi ruházatot is elhoz, amely rendszert alkotva védi viselőjét extrém időjárási körülmények között is. A Bergtagen kollekciót svéd túravezetőkkel együttműködésben hozta létre a Fjällräven, amely így visszanyúl a magashegyi expedíciók gyökereihez, és a túrázás során leggyakrabban felmerülő helyzetekre, problémákra ad megoldást. Az aláöltözetből, közép-, héj- és szigetelőrétegből álló ruházat minden egyes darabja külön is hordható, ugyanakkor együttesen tökéletes expedíciós felszerelést alkotnak.
„A magashegyi expedíciók mindig is fontos szerepet kaptak a Fjällräven történetében. A Bergtagen ruházat a fák szintje feletti világban történő túrázás hagyományát kívánja újaréleszteni és egyben azt megreformálni. Az olyan környezetkímélő anyagok használata, mint az Eco-Shell, a magashegyi ruházatok gyártása során egyedülálló.” – mondta el Harald Heim, a Fjällräven kelet-európai igazgatója.