Hamarosan újranyithat Amerika, várnak a nemzeti parkok!

Létrehozás: 06/03/2020 - 10:13
Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF version
A koronavírust követő pánikreakció után a világ lassacskán felocsúdik. Nincs ez másképp Amerikában sem, az óriás távolságok földjén, ami az idén ősszel ígérkezhet ideális úticélnak.

Jelen helyzetben az USA legbiztonságosabb látnivalói a nemzeti parkok, ahol szabadlevegőn, messze a többi embertől csodálhatunk lélegzetelállító tájakat. Sőt, akár még a hotelekkel járó kockázatot is kizárhatjuk. Amerikában is visszaálltak a dolgos hétköznapok, ahogyan azt Donald Trump elnök már május elején bejelentette. Habár a határok még nem nyíltak meg a külföldiek előtt, a turizmus újraindítását vetíti előre, hogy átmenetileg újra kinyitott a Yellowstone és a Grand Canyon Nemzeti Park.

Utóbbit április 1-jén zárták le a látogatók előtt, akik a nyárral együtt térhetnek vissza megcsodálni a gigantikus sziklaképződményeket. A Grand Canyont egyelőre a déli bejárat felől lehetett megközelíteni és kizárólag a nappali órákban, 6 és 22 óra közt tartott nyitva, míg a kilátóhelyek közül körülbelül féltucatnyit nyitottak meg a kirándulók számára. Ám ez nem marad egyszeri alkalom: a hónap végéig a Grand Canyon Nemzeti Park még egy hétvégére megnyit majd.

Hasonló a helyzet a Yellowstone Nemzeti Parkban is, ami március 24-én zárta be a kapuit. A park Wyoming állambeli, déli része hétfőtől újra látogatható, a Grand Canyonnal ellentétben itt elérhetőek lesznek a mosdók, a kirándulóösvények és a sétányok is. A montanai és idahói részek egyelőre zárva maradnak, ahogy nem üzemelnek még a táborhelyek és az éjszakai szállások sem.

Ez az átmeneti lazítás azonban már előrevetíti, hogy a tengerentúlon is megtették az újranyitás felé vezető első lépéseket. Aki tehát amerikai vakációról ábrándozott, és ezt a tervét meghiúsulni látta, azt még az idén kellemes meglepetés érheti! Reálisan a nyár második felére, vagy ősz elejére jósolható a nemzeti parkok újranyitása - az őszi szezon egyébként az időjárás és az utazási feltételek szempontjából is a legoptimálisabb a parkok bejárásához. A kiutazás szervezését érdemes már most megkezdeni erre az időszakra.

Az USA pedig már csak azért is optimális úticél, mert a többszáz kilométeres kiterjedésű, érintetlen természetvédelmi területek garantálják a koronavírus szempontjából is biztonságos, “távolságtartó” kalandozást.

Lakóautóval a legpraktikusabb nekivágni
Az Egyesült Államok felfedezésének nagyszerű módja a lakóautóbérlés. A kényelem és az ár mellett nyomós érv erre a filmekből ismert, hamisítatlan amerikai életérzés is - hívta fel rá a figyelmünket Farkas Miklós, a Lupus-Travel utazási iroda vezetője.



Nem kell a véletlenre bíznunk magunkat, hiszen a lakóautót már hónapokkal korábban lefoglalhatjuk. Ebben érdemes segítséget kérni egy hozzáértő utazási irodától, hogy ne érjen minket meglepetés a helyszínen. Pontos tájékoztatást kaphatunk a bérlés feltételeiről, például arról, hogy az árak mit tartalmaznak és mit nem. Mire érdemes figyelni felvételkor, lesz-e ágyneműnk, tányérunk a lakóautóban és még sok más hasznos információt kaphatunk. Ráadásul bármilyen kérdésünkre magyar nyelven kaphatunk választ. Baj esetén az utazási irodák rögtön tudnak segíteni, tanácsot, információt adni - biztonságosabb rajtuk keresztül foglalni.

A kalandosabb, lakóautós utazási mód különösen kedvező ebben az időszakban, amikor a városlátogatások helyett inkább a természet felé vesszük az irányt. Nem szükséges ki- és bepakolnunk, és nem költünk szállásra sem, így alacsonyabb költségekkel tervezhetünk, mint ha más közlekedési módot választottunk volna.

"Az útvonaltervezés nagyon fontos, mert a távolságok sokkal nagyobbak, mint európai viszonylatban. Érdemes online útvonaltervezők (pl. google maps) vagy más appok segítségével azt is nyomon követnünk, éppen mely útvonalak járhatóak” - zárja egy jó tanáccsal az utazási szakértő.

Színes: 

A szerzőről

Melano
A Melano Közéleti és Kulturális Magazin célja, hogy kiszolgálja a Közép-Európa országainak kulturális és közéleti történései iránt érdeklődő olvasókat. A Melano.hu tematikájában elsősorban a Visegrádi-négyek közös ügyeire, zenei, filmművészeti, irodalmi és egyéb művészeti eseményeire koncentrál.