Így tiszteleg Magyarország a finn függetlenség előtt

Létrehozás: 12/06/2017 - 13:46
Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF version
Ugyan Finnország ma ünnepli függetlenségének centenáriumát, az ezzel kapcsolatos hazai ünnepségekre főként hétvégén került sor.

 

Finn színésznő Magyarországon
A Melano meghívására hazánkba látogatott a 41 éves Anna Easteden, aki lassan két évtizede él Los Angelesben. A finn színésznő nem feledkezett meg gyökereiről, jelenleg is aktív tagja az amerikai finn emigráns közösségnek. A Premier Kultcaféban szervezett pódiumbeszélgetésen elárulta, hogy azért költözött az USÁ-ba, mert ez volt a gyerekkori álma, de továbbra is nagyon szívesen vállal finn filmekben szerepeket. Sőt, korábban egy finn műsor kedvéért is hazatért Finnországba egy rövidebb időre. A színésznő emellett számtalan kisfilmet forgatott már a finnekről, melyek a sztereotípiákat járják körül vicces, szórakoztató formában. A színésznővel Aranyi Péter, magazinunk főszerkesztője beszélgetett. 

 

Bodányi-zongora Finnországnak
A magyar állam hivatalos ünnepség keretében Bogdányi-zongorát adományozott Finnországnak. A két ország viszonyában a zenének különösen kiemelt szerepe van, az ottani élénk érdeklődés nyomán a hetvenes-nyolcvanas években számos magyar zenész és zeneoktató telepedett le Finnországban. Maga a Bogdányi-zongora megszületése is a finnekhez köthető. A Bogányi-házaspár finn meghívásra 1987-ben érkezett négy gyermekkel Finnországba, ahol mindannyian elismert zeneművésszé váltak. Sőt, második hazájuknak tekintik Finnországot, ráadásul Bogányi Gergely a Sibelius Akadémián végezte tanulmányait. A hangszer leleplezése után Bogányi Gergely Liszt Un Sospiro című művét adta elő, ezt követően a hangszer a helsinki Sibelius Akadémiára kerül.

Hangverseny a Zeneakadémián
Finnország függetlenségének centenáriumára hangversenyt rendeztek vasárnap a Magyar Zeneakadémián. Az ünnepi hangversenyen Jean Sibelius és Toivo Kuula művei mellett Einojuhani Rautavaara madárhangokra komponált Cantus Arcticusa hangzott el, a magyar szerzők közül pedig Kodály Zoltán, Kálmán Imre és Lehár Ferenc jól ismert dallamai szólaltak meg. A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát Bogányi Tibor vezényelte, az est szólistája Helena Juntunen nemzetközi hírű finn szoprán volt. A hangversenyen Áder János köztársasági elnök, illetve felesége, Herczegh Anita, Maria Lohela, a finn parlament elnöke és Petri Tuomi-Nikula, Finnország budapesti nagykövete is részt vett.

Északi fények Budapesten
A centenáriumi év tiszteletére a Finn Nagykövetség az állam hivatalos zászlaját szimbolizáló kék-fehér színbe öltöztette az Erzsébet hidat. A FinnAgora által megteremtett Aurora Borealis fényinstalláció pedig a Gellért-hegyi vízesésnél volt látható vasárnaptól egészen december 6-ig. A sarki fényt szimbolizáló fényszobor Nagy András és Bordos László Zsolt médiaművészek munkája, amelyet Kasperi Laine finn sound designer zenéje tett audiovizuális kompozícióvá.

Hogy Orbán Viktor mondott-e köszöntőt a finn miniszterelnöknek, azt egyelőre nem tudjuk. Ha valaki találkozik ilyennel, küldje el nekünk!

Fotók: MTI    

Panoráma: 

A szerzőről

Melano
A Melano Közéleti és Kulturális Magazin célja, hogy kiszolgálja a Közép-Európa országainak kulturális és közéleti történései iránt érdeklődő olvasókat. A Melano.hu tematikájában elsősorban a Visegrádi-négyek közös ügyeire, zenei, filmművészeti, irodalmi és egyéb művészeti eseményeire koncentrál.