Közel 100 ezer magyar maradna Nagy-Britanniában

Létrehozás: 05/15/2020 - 09:46
Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF version
Eddig összesen 3,5 millió külföldi kért letelepedési engedélyt Nagy-Britanniában a brit hatóságok adatai szerint.

A magyarok közül eddig csaknem százezren kértek tartós nagy-britanniai letelepedési engedélyt. Nagy-Britannia január 31-én kilépett az Európai Unióból, de azok az EU-polgárok, akik törvényesen és életvitelszerűen laknak az országban, továbbra is maradhatnak megszerzett összes jogosultságuk megtartásával. Ehhez azonban meghatározatlan időre szóló tartózkodási engedélyért - hivatalos elnevezéssel letelepedett jogi státusért - kell folyamodniuk.

A londoni belügyminisztérium csütörtökön ismertetett első negyedévi összesítése szerint ezt a 27 EU-tagország Nagy-Britanniában élő állampolgárai közül március 31-ig 3 468 670-en tették meg. A tárca közölte, hogy saját belső - a statisztikában még nem szereplő - nyilvántartása szerint azóta meghaladta a 3,5 milliót azoknak a száma, akik kérvényezték a letelepedett jogi státust. A brit hatóságok 3 147 140 folyamodványt már elbíráltak, csaknem mindet kedvezően: az elutasított kérvények száma mindössze 640.

A március 31-i állapotot mutató hivatalos lista élén - ugyanúgy, ahogy az összes eddigi statisztikában - a lengyelek állnak 665 500 beadott folyamodvánnyal. Őket a románok követik 564 300 benyújtott kérvénnyel. A magyarok közül 97 300-an kértek tartós letelepedési engedélyt az első negyedév végéig.

Kevin Foster, a belügyminisztérium bevándorlási államtitkára a csütörtökön ismertetett statisztikákhoz fűzött kommentárjában úgy fogalmazott: a Nagy-Britanniában élő EU-állampolgárok "társadalmunk szövedékének részei, barátaink, családtagjaink, szomszédaink, és gazdagítják kultúránkat, közösségünket". Foster szerint a letelepedett státus megszerzésére indított program a legnagyobb ilyen jellegű kezdeményezés Nagy-Britannia történetében. Az államtitkár felhívta az uniós polgárok figyelmét arra, hogy még bőségesen van idejük folyamodványuk benyújtására.

A Nagy-Britanniában élő EU-állampolgároknak, akik úgy döntöttek, hogy a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után is maradnak, a letelepedett jogi státus megszerzéséhez személyazonosságukat kell hitelesen igazolniuk és azt, hogy életvitelszerűen tartózkodnak az országban. Emellett be kell jelenteniük, ha korábban elmarasztaló bírósági ítélet született ellenük bűncselekmény miatt. A brit belügyminisztérium csütörtöki kimutatása szerint az első negyedév végéig elbírált folyamodványok 58 százalékában a kérelmezők végleges, az esetek 41 százalékában előzetes letelepedett státust kaptak.

Ez utóbbit azok a kérelmezők kaphatják, akik a benyújtás idején még nem töltöttek el öt évet életvitelszerűen Nagy-Britanniában, de ők is megvárhatják az öt év leteltét, és utána megkapják a végleges tartózkodási engedélyt. Az addig eltelő időszakban őket is maradéktalanul megilletik eddig megszerzett jogosultságaik. A brit EU-tagság január végi megszűnésével 11 hónapos átmeneti időszak kezdődött, amely alatt nem változnak az uniós polgárokra érvényes bevándorlási szabályok. Így azok, akik ennek az időszaknak a lejártáig érkeznek az Európai Unióból letelepedési szándékkal Nagy-Britanniába, ugyanolyan jogosultsággal kérhetnek tartózkodási engedélyt, mint azok, akik már hosszabb ideje Nagy-Britanniában élnek. Azok, akik december 31-én már Nagy-Britanniában tartózkodnak, 2021. június 30-ig nyújthatják be a letelepedett státusra szóló kérvényüket.

 A jövő év első napjától azonban az EU-országokból és az unión kívülről újonnan érkezőkre a brit kormány tervei szerint egységes bevándorlási szabályozás lép életbe, amely - főleg a jelentkezők szakképzettsége és angol nyelvtudása alapján - pontozásos kritériumrendszer alapján bírálja majd el a letelepedési kérelmeket.

Forrás: MTI 

A szerzőről

Melano
A Melano Közéleti és Kulturális Magazin célja, hogy kiszolgálja a Közép-Európa országainak kulturális és közéleti történései iránt érdeklődő olvasókat. A Melano.hu tematikájában elsősorban a Visegrádi-négyek közös ügyeire, zenei, filmművészeti, irodalmi és egyéb művészeti eseményeire koncentrál.

További cikkeink