Közösen állnak ki a V4-ek az uniós támogatások csökkentése ellen

Létrehozás: 09/10/2019 - 12:48
Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF version
A visegrádi országok európai ügyekért felelős parlamenti bizottságainak képviselői elfogadhatatlannak nevezték az uniós pénzügyi források következő hétéves költségvetési ciklusra tervezett 20 százalékos csökkentését.

 

Hétfőn Sárospatakon megtartott tanácskozásukon a Hörcsik Richárd (Fidesz) az Országgyűlés szakbizottságának elnöke a megbeszélést követő sajtótájékoztatón elmondta: az Európai Bizottság elnökének megválasztása is rámutatott arra, hogy a visegrádi együttműködés meghatározó kérdésekben is érvényre tudja juttatni érdekeit. A megbeszélésen is több kérdésben sikerült közös nevezőre jutni. Egyebek mellett úgy döntöttek: arra biztatják kormányaikat, hogy emeljék fel hangjukat a kohéziós és mezőgazdasági források tervezett csorbítása ellen a közelgő európai uniós csúcson.

A bizottsági elnök kifejtette: az érintett országok eddig is "éltanulói" voltak az uniónak, vagyis jelentős összegeket költöttek az elmaradott térségek felzárkózására. Példaként hozta az észak-magyarországi régióból a Mezőzombor-Sátoraljaújhely vasúti szakasz villamosítását, ami továbbfejleszthető Szlovákiában, valamint azon keresztül Lengyelországban és Csehországban.

Megemlítette az M30-as autópálya most épülő, több mint 30 kilométeres szakaszát is, amely a Baltikumot és a Balkánt összekötő Via Carpatia úthálózat fontos része. Ezért is tartják érthetetlennek a források előrevetített csökkentését - tette hozzá Hörcsik Richárd, hangsúlyozva: ugyancsak ellenzik a támogatások különböző feltételekhez kötését, mivel ilyen kitétel nem szerepel a lisszaboni szerződésben. A visegrádi négyek parlamenti bizottsági képviselőinek találkozóján kiemelten foglalkoztak a közös turisztikai lehetőségekkel is.

Közép-európai GDP

A tavalyinál lassabb ütemben, de tovább nő Közép-Kelet-Európa GDP-je, az idén 3,6 százalékkal, jövőre pedig 3,2 százalékkal nőhet a térség GDP-je derül ki a Coface nemzetközi hitelbiztosító elemzéséből. Tavaly Közép-Kelet-Európa GDP-je 4,3 százalékkal nőtt. A Coface elemzése szerint a bővülést korlátozza a munkaerőhiány, az erőforrások magas kihasználtsága és a növekvő bekerülési költségek. A lakossági fogyasztás továbbra is a növekedés elsődleges motorja, de a hosszú távú befektetések lassulása és a gyengébb export visszafogják a GDP bővülését.

A hitelbiztosító elemzése bemutatja a régió ötszáz legjelentősebb vállalatát is. A nemzetközi hitelbiztosító tizenegyedik alkalommal teszi közé a rangsort, amely az árbevétel mellett figyelembe vesz olyan mutatókat is, mint a dolgozók létszáma, a vállalati szerkezet, a gazdasági szektorok és az egyes piacok sajátosságai, így reprezentatív képet ad a régió gazdasági teljesítményéről is.

A térség 500 legnagyobb cégének összesített forgalma 9,6 százalékkal, 698 milliárd euróra nőtt tavaly, a nagy cégek 78,8 százaléka számolt be a forgalom növekedéséről. A kihívások miatt az összesített nyereség 1,6 százalékkal, 30 milliárd euróra csökkent. Alacsony a térségben a munkanélküliség, azonban a munkaképes korú lakosság csökkenése jelentős munkaerőhiányt okoz, ez a bővítési tervek megvalósításánál is nehézségeket idéz elő. Emelkednek a munkabérek, így a bekerülési költségek magasak, nőnek a cégek működési kiadásai.

A rangsor szerint Lengyelországban vannak a régió legnagyobb cégei, amelyek forgalma évről évre nő. Összesen 275 lengyel cég került be a hitelbiztosító top-listájára. Az országok rangsorában Magyarország a második, 71 magyar vállalat szerepel az ötszázas toplistán. A rangsorban szereplő magyar cégek összesített árbevétele megközelítette a 104 milliárd eurót, adózás utáni nyereségük mintegy 6 milliárd euróra rúgott. A lista élén a lengyel olajtársaság, a PKN Orlen áll, 15 százalékos forgalomnövekedéssel. A második hely a cseh Skodáé, a harmadik helyezett a magyar Mol, negyedik a Jeronimo lengyel kiskereskedelmi lánc - ezek a nagyvállalatok megvédték tavalyi helyezésüket, növelve árbevételüket.

Forrás: MTI 

 

 

 

Visegrádiak: 

A szerzőről

Melano
A Melano Közéleti és Kulturális Magazin célja, hogy kiszolgálja a Közép-Európa országainak kulturális és közéleti történései iránt érdeklődő olvasókat. A Melano.hu tematikájában elsősorban a Visegrádi-négyek közös ügyeire, zenei, filmművészeti, irodalmi és egyéb művészeti eseményeire koncentrál.