Most bárki jelentkezhet kutyaszánozásra

Létrehozás: 11/17/2017 - 11:26
Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF version
A Fjällräven november tegnap megnyitotta a jelentkezést a saját szervezésű, sarkvidéki kutyaszános túrájára, amelyre a világ 10 régiójából pályázhatnak azok, akik szívesen részt vennének egy 300 kilométeres sarkköri kalandban.

 

A húsz hely közül kettőt Közép-és Kelet-Európa pályázói számára tartanak fent, így magyarok idén is jó eséllyel indulnak. A résztvevők utaztatásáról, felkészítéséről, az út során használt felszerelésekről, valamint az étkezésről is a szervező, a Fjällräven gondoskodik.

Az 1997 óta megrendezett Fjällräven Polar életre szóló kalandot jelent a résztvevőknek. A túrázók egy hét alatt 300 kilométert tesznek meg kutyaszánon a norvég Signaldalen völgytől a svéd Väkkäräjärviig. Az út során a túrázók nemcsak önmagukról, de a természetről és más élőlényekről is rengeteget tanulhatnak: legjobb barátaik a szánhúzó kutyák lesznek, akiknek etetéséről a nyertes pályázó gondoskodik. A civilizációtól való teljes elszakadásra és az időnkénti extrém időjárási viszonyokra a túrát megelőző többnapos stockholmi eligazításon készülhetnek fel az út résztvevői, ahol a kutyaszán irányításának trükkjeit, illetve olyan praktikákat is elsajátíthatnak, amelyekkel gördülékenyebbek lesznek a sarkvidéken töltött napok. A Fjällräven Polar túrát azért rendezi meg évente a svéd túrafelszerelés-gyártó, hogy bebizonyítsa: minőségi felszereléssel és megfelelő felkészüléssel az extrém kalandokra hétköznapi emberek is vállalkozhatnak.

Ki jelentkezhet?
A 2018. április 9-15. között esedékes Fjällräven Polaron a világ 10 régiójából érkező 20 pályázó vehet részt. Idén ketten indulhatnak majd a közép- és kelet-európai régióból, így Magyarországról is jó eséllyel pályázhatnak azok a 18 év feletti érdeklődők, akiknek nincsen komolyabb egészségügyi problémája. A Fjällräven azok jelentkezését várja, akik nem félnek a kihívásoktól és az időnkénti extrém időjárási körülményektől, valamint szívesen részt vesznek egy olyan kalandban, amit még az unokáiknak is emlegetni fognak. 

A jelentkezés menete
2017. november 16. és december 14. között a jelentkezők egy bemutatkozó anyagot tölthetnek fel a Fjällräven Polar hivatalos oldalára, amelyben képek vagy videó kíséretében elmondhatják, miért szeretnének részt venni a túrán. A jelentkezéshez készített anyagok a Fjällräven Polar főoldalán érhetők majd el, ezután bárki leadhatja szavazatát az általa legjobbnak ítélt munkára, maximum egyszer. A pályázók rengeteg szavazatot gyűjthetnek a közösségi média aktív használatával, a bemutatkozóik különféle felületeken való megosztásával, valamint a kreatív anyagokra a Polar oldalát böngésző látogatók is gyakran voksolnak. 

Az adott régióból a legtöbb szavazatot gyűjtő pályázó automatikusan indulhat a túrán, a másikat pedig a Fjällräven zsűrije fogja kiválasztani a jelentkezési anyag alapján. A bemutatkozót érdemes a lehető legkorábban feltölteni, hiszen a szavazás december 14-én lezárul.

 

Színes: 

A szerzőről

Melano
A Melano Közéleti és Kulturális Magazin célja, hogy kiszolgálja a Közép-Európa országainak kulturális és közéleti történései iránt érdeklődő olvasókat. A Melano.hu tematikájában elsősorban a Visegrádi-négyek közös ügyeire, zenei, filmművészeti, irodalmi és egyéb művészeti eseményeire koncentrál.