Most eláruljuk, hol kóstolhatsz körtebort!

Létrehozás: 11/07/2018 - 22:11
Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF version
Beköszöntött a hideg idő, a túracipőt bélelt bakancsra, a fürdőruhát vastag kötött pulóverre cseréltük. Az ősz vége, a tél eleje ez, még nem a síszezon, de már nem is a nyárvégi, kellemes meleg, ami kirándulásra hívogatja az utazni vágyókat.

 

Köztes szakasza ez az évnek, mely látszólag nem sok izgalmat kínál. Ha azonban kissé nyugatra tekintünk, Európa egyik legvarázsosabb adventi vásár- és programforgatagát találjuk: nem máshol, mint Alsó-Ausztriában. Ha tehát karácsony előtt, az adventi időszak táján döntünk az utazás mellett, nem kell messzire mennünk, hogy megéljük az adventi csodát. Alsó-Ausztria nyolc régiójának válogatott különlegességeiből szemezgetve megmutatjuk, hová érdemes utaznunk, ha mesebeli adventi világot szeretnénk megismerni. 

Az advent a latin "adventus" szóból származik, mely eljövetelt, érkezést jelent, eredete egészen az 5. századig nyúlik vissza. Négy héttel karácsony, azaz december 25-e előtt kezdődik, így kezdete november végére, december elejére esik. Ilyenkor minden a karácsonyra való készülődésről szól, mindent bejár a fenyő, a mézeskalács és a forraltbor illata – az adventi és karácsonyi készülődés vásárok romantikus időszaka ez. Nem találhatnánk tökéletesebb helyet az advent békéjének és ünnepélyes hangulatának megélésére, mint a Bécsi Alpok és a Bécsi Erdő: akár a belvárosban (Bécsújhely, Baden), akár egy kastályban (Bad Vöslau), akár a tóparton (Aspang), netán egy szurdokban (Johannesbachklamm) nézelődünk, mindenhol adventi vásárokra bukkanhatunk. Csodás kastélyok is otthont adnak ebben az időszakban a különböző adventi programoknak és vásároknak. Ha ilyen környezetben nézelődnénk, a Wachau régió-beli Dürnstein kastélyban a helyünk! És egy bennfentes tipp a helyiektől: a rohri advent a hegyen, mely betlehemi játékáról és a jégfenyőről híres. 

Ha a Dunától északra fekvő Waldviertelbe látogatunk, az adventi vásárokon megcsodált kézműves termékeket magunk is elkészíthetjük. Kézműves Hetek a hagyományos mesterségek széles skáláját vonultatja fel: gyöngyház-esztergálás, kerámiaformázás és -festés, kosárfonás, szappanfőzés, üvegfúvás, fafaragás, fazekasság – mindezt kipróbálhatjuk, akár egy szervezett túra keretében. Szintén a kézműves mesterségekkel ismerkedhetünk, ha a Mostviertelbe látogatunk, ahol „tüzes” advent vár minket. Itt a kovácsok munkáját figyelhetjük, a hangulathoz pedig az elengedhetetlen helyi specialitás, a körtebor is hozzá tartozik. Ha azonban a helyi kulináris különlegességek rejtelmeiben merülnénk el, irány a waldvierteli Häferglucker! Itt szakácsokat és pékeket figyelhetünk meg munka közben, akik különleges helyi recepteket osztanak meg velünk az adventi ünnepkör jegyében. A program háromnapos szervezett utazás keretében is foglalható, melynek részeként egy exkluzív főzőtanfolyamon is részt vehetünk!

Bizony, mit sem ér az advent a finomságok, a különleges, melegséget sugárzó ételek és italok nélkül! A hamisítatlan adventi hangulathoz a gasztronómiai különlegességek élvezete is szervesen hozzá tartozik: a helyi karácsonyi ízek, a kajszibarack, a mák és a gesztenye gazdag ízei színesítik Alsó-Ausztria adventi ételkínálatát ebben az időszakban. Ha Alsó-Ausztriába látogatunk, a vaníliás kiflit és a máktortát minden bizonnyal megkóstoljuk majd, ám most akár otthon is elkészíthetjük ezeket a finomságokat, hogy egy kis ünnepi hangulatot varázsoljunk lakásunkba.

Az idei évben egy különleges kiadvány is készült, melyből könnyen tájékozódhatunk, akár a kiszemelt alsó-ausztriai régió, akár időpont alapján válogatnánk a lehetőségek közül. Számos program és vásár már novemberben elérhető, érdemes tehát alaposan átböngészni a kiadványt, és a honlapot is, melyek kifejezetten az alsó-ausztriai advent csodáit gyűjtik csokorba.

Színes: 

A szerzőről

Melano
A Melano Közéleti és Kulturális Magazin célja, hogy kiszolgálja a Közép-Európa országainak kulturális és közéleti történései iránt érdeklődő olvasókat. A Melano.hu tematikájában elsősorban a Visegrádi-négyek közös ügyeire, zenei, filmművészeti, irodalmi és egyéb művészeti eseményeire koncentrál.