Nem titkolt céljuk, hogy egyfajta kultúrforradalmat indítsanak és népszerűsítsék korosztályuk körében a költészet iránti rajongást. A mozgalom mellé már olyan nagy nevek álltak, mint Kemény Zsófi slammer, költő, író és Lakatos Levente Magyarország egyik legsikeresebb írója.
A költészet és a tinédzserek egy lapon való említésénél elsősorban a középiskolai irodalmi órák és verejtékes felelések, verselemzések jutnak eszünkbe, de nem igazán a divat. A Vates alapítói azonban szembe mentek a sztereotípiákkal. Bárány Bence és Csányi Péter úgy gondolják, hogy nem csak a zenészek lehetnek ikonok, akikért rajongani lehet, hanem a nagy magyar költőink is. Úgy látszik, hogy az ötlet bejött, imádják a vásárlók például Ady arcképével nyomott felsőt, és a divaton túl egyfajta önkifejezés is a viselőinek, amellyel megmutathatják, hogy „kultúremberek”. A vates szó jelentése küldetéstudattal rendelkező költőt jelent. Csányi Péter elárulta, hogy azért választották ezt a nevet, mert ők is egy küldetést akarnak véghezvinni, kulturális közösséget építeni elsősorban a fiataloknak:
„A gondolkodásomra nagy hatással volt a középiskolai irodalom tanárom. Az órái során megértette velem, hogy a művészet lényege és szépsége a más perspektíváján keresztüli tanulásban rejlik. Elkezdtem szabadidőmben is verseket olvasgatni és rajongani a költészetért, és már akkor felmerült bennem a kérdés, hogy miért nincsen egy olyan ruházati márka, amely költőkből épít egyfajta brandet - hiszen ki ne akarna például Ady Endrében végigmenni az utcán és így kifejezni a tiszteletét a Költőfejedelemért? Nyomtattam is magamnak annó egy pólót az arcképével, alatta egy idézettel tőle, de komolyabban nem foglalkoztam a dologgal. Mindig a fejemben volt az ötlet, de korábban nem jutottam el a megvalósításig.”
Most viszont úgy érezte eljött a megfelelő pillanat. A Londonban megszerzett diploma után, tavaly szeptemberben szintén egy londoni nagyvállalatnál próbált szerencsét, de teljesen értelmetlennek találta a napi mókuskereket, ezért döntött úgy, hogy belevág a saját vállalkozásba és hazaköltözött.
„Olyannal szerettem volna mindenképpen együtt dolgozni, aki szereti az irodalmat. Így kerültem összeköttetésbe Bárány Bencével, akinek a neve slam poetry közegben valószínűleg mindenkinek ismerősen cseng és ráadásul nagyon tehetséges grafikus is. Ő február és május között elkészítette az induló kollekciónk designjait, én pedig közben az Instagramon elkezdtem felépíteni magát a közösséget. Álmomban sem gondoltam volna, hogy három hónap alatt, mire a tervek kész lesznek már 5000 követőnk lesz, de valahol ez egy megerősítés is volt, hogy van létjogosultsága a projektnek”-tette hozzá Csányi Péter.
A projekt sikerét egyébként jól mutatja, hogy olyan nevek álltak már a mozgalom mellé, mint Magyarország egyik legsikeresebb írója, Lakatos Levente:
„Nagyon tetszik, hogy a Vates pólói a divatot követve igyekeznek a magyar irodalom nagyjait még közelebb hozni a fiatalokhoz. Ki ne találna kedvencet Ady Endre, József Attila vagy éppen Petőfi Sándor versei között? Ők igazi legendák. A pólók ráadásul bennünket, idősebbeket visszarepítenek azokba a gondtalan középiskolás időkbe, ahol a klasszikusok líráinak és prózáinak tanulás közben az első tapasztalatainkat szereztük például a szerelemben. Jó nosztalgiázni és leporolni a régen olvasott sorokat, hiszen azok most, felnőtt fejjel egészen új értelmet nyerhetnek.”