Nagy Lajos korabeli érméket találtak a templomban

Létrehozás: 12/31/2015 - 16:55
Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF version
Nagy Lajos és a Jagellók korából fedeztek fel érméket a Visztula partján fekvő Kazimierz Dolny kisváros XVI. századi plébániatemplomának felújításakor - olvasható a Kurier Lubelski című kelet-lengyelországi regionális napilap honlapján.

A plébániatemplomot tavaly ősszel kezdték felújítani. Elsősorban építészeti munkálatokat folytattak, de mivel műemlékjellegű épületet restaurálnak, régészek is dolgoznak a helyszínen. A napokban több régészeti felfedezésre került sor a templomban. A padlózat felújításkor több kriptát és sírhelyet, egy gótikus és egy XVI. századi templom maradványait tárták fel a kutatók georadar segítségével. A helyszínen közel 130 érmét is találtak, amelyek valószínűleg Nagy Lajos és a Jagellók korából származnak. Edmund Mitrus, az egyik archeológus a lapnak elmondta, hogy a kripták nehezen megközelíthetők, így nem lenne egyszerű egy "turistaösvény" kialakítása a helyszínen. Csaknem lehetetlennek ítélte templom alatti alagút építését is, hangsúlyozva, hogy az épület alatt mindenhol sírhelyek vannak.

A régészek eleinte lehetővé akarták tenni a kripták látogatását, de a plébánia döntésére az új padlózat alatt, a földben hagyják azokat a következő generációk számára. A kiásott érmék a városi múzeumba kerülnek. A XIV. században városi jogokat szerzett Kazimierz Dolny a varsóiak egyik kedvenc hétvégi kirándulóhelye. A csaknem 3,5 ezer lakosú kisvárost a művészek is kedvelik, így akár lengyel Szentendrének is nevezhető. Magyar partnervárosa Hortobágy.

Forrás: MTI

Tags: 
Visegrádiak: 

A szerzőről

Melano
A Melano Közéleti és Kulturális Magazin célja, hogy kiszolgálja a Közép-Európa országainak kulturális és közéleti történései iránt érdeklődő olvasókat. A Melano.hu tematikájában elsősorban a Visegrádi-négyek közös ügyeire, zenei, filmművészeti, irodalmi és egyéb művészeti eseményeire koncentrál.