Milliók szívét hódította már meg ez a szibériai zenekar

Létrehozás: 10/30/2022 - 00:55
Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF version
A világon egyre többeket vonz be az Otyken nem mindennapi zenéje. A szibériai csapat által képviselt stílus nehezen kategorizálható. Talán ráilleszthető a „tajgapop”, vagy az „etnopop” jelző, de nagyon sokoldalú formációról van szó.

 

Az együttes néhány tagjával Krasznojarszk-i idő szerint este hat órakor sikerült virtuálisan leülni egy tajga tea mellé. Az interjún a banda egyik dobosával, Hakaidával, az energikus és mindig középpontban lévő Azyannal, valamint Andrey Medonosszal, a csapat producerével és menedzserével nyílt lehetőségem beszélgetni. Az interjúhoz aztán egy kis időre Maya, az Otyken másik dobosa is csatlakozott egy rövid időre. Következzen az első magyar Otyken-interjú!

Kétség nem fér hozzá, hogy az, hogy létrejött ez az interjú azt jelenti, hogy az Otyken a világhírnév kapujában áll. Az együttesnek 1,7 millió követője van TikTokon, Youtube-on pedig közel 22 millió megtekintésnél jártok. Hogy látjátok, az, hogy nemrég be tudtatok mutatkozni a Grammy Global Spinen az tovább növelheti az ismertségeteket?
Hakaida – Igen, nagyon örülünk annak, hogy kaptunk egy ilyen lehetőséget és annak is, hogy ennek keretében még többen megismerhetnek minket. Bízunk abban, hogy a Grammy Global Spinnek köszönhetően még több új rajongóra tehetünk szert.

Hakaida, az Otyken egyik dobosa.

Jelenleg mely országokban van a legtöbb rajongótok? Úgy tudom, hogy például az Egyesült Államokban népes rajongótáborral rendelkeztek és egy videóban arról beszéltetek, hogy nemcsak a türköknek zenéltek.
Azyan – Az Egyesült Államokban valóban nagyon sokan hallgatnak minket, de Európában is egyre népszerűbbek a dalaink, aminek nagyon örülünk. Meglepő módon Oroszországban kevésbé hallgatnak minket.
Andrey Medonos – Iránban, Szaud-Ariábiában és Katarban is szívesen hallgatják a dalainkat és nézik a videoklipjeinket. De mi természetesen, ahogy te is utaltál rá, igyekszünk mindenkinek énekelni.

Szerintetek mi lehet az oka annak, hogy odahaza nem annyira hallgatják az Otyken dalait?
Azyan – Lehet, hogy az oroszok még nem állnak készen arra, hogy befogadják a mi zenénket, de igazából előttünk még nem volt ilyen banda idehaza, mi vagyunk az elsők, akik ilyen stílust képviselnek Oroszországban. Ennek ellenére nyilvánvalóan mi itt is mindent megteszünk azért, hogy még többen megismerjék a dalainkat.

Ha jól láttam, akkor több mint 10 évvel ezelőtt alapítottátok meg ezt a zenekart. Tudnátok mesélni arról, milyen céllal jött létre és eredetileg milyen stílusú zenét játszottatok? Illik a zenétekre az etno pop elnevezés?
Andrey Medonos - Nem 10 évvel ezelőtt, hanem 4-5 éve alakult ez a zenekar. Az Otyken Youtube-csatorna viszont valóban legalább 10 éves, mert kezdetben a tajgai életmódról töltöttünk fel videókat.  A stílus meghatározását én leginkább a hallgatókra és a szakértőkre bíznám. Mi csak azt játsszuk, ami a lelkünkből jön! És igazából nem érezzük azt, hogy valamilyen nagy dolgot értünk volna el, hanem csak egyszerűen azt nyújtjuk, ami a szívünknek kedves. Én tehát inkább a kritikusokra bíznám ezt a dolgot. Határozzák meg ők, milyen zenei stílust képviselünk, mert akár azt is mondhatnám, hogy rockot játszunk, de valószínűleg az nem felelne meg a valóságnak és a szakmai hitelességnek. Kétségtelen, hogy a dalainkban benne van a népzene is. De sokszor a hangszereket is váltogatjuk, tehát nem kizárólag egyféle hangzásvilágra épül az Otyken. Az éneklés terén viszont sokszor a népdalokra támaszkodunk, amit az itt élők már ismernek és szeretnek, de valószínű, hogy ez az oroszoknak kevésbé izgalmas.

Andrey Medonos (jobb oldalon), a csapat producere és menedzsere

A weboldalon található leírás szerint alapvetően hakaszul, csulimi tatárul és időnként oroszul énekeltek. Melyek azok a dalok, amelyek hakasz és melyek azok, amelyek csulimi tatár nyelven szólalnak meg?
Andrey Medonos - Valójában csak két dalunk szól hakasz nyelven, az egyik a Legend, a másik pedig a Lord of Honey. A Legend-ről tudni kell, hogy nem saját számunk, hanem egy népdal, amit feldolgoztunk, de ezt leszámítva szinte az összes dalunk csulimi tatár nyelven szólal meg. Természetesen vannak orosz nyelvű zenéink is, mint például a Paradise Lost (egyes dalokat szándékosan angol nyelvű címekkel látnak el – a szerk).

Kik azok a tagok az Oyken-ből, akik hakasz és kik azok, akik pedig csulimi tatár nemzetiségűnek vallják magukat? Ki az, aki szölkup nemzetiségű a bandából?
Hakaida – Ez igazából titok, de talán úgy is fogalmazhatnék, hogy mi teljesen magánügynek tekintjük, ki hova sorolja magát. Mi úgy érezzük, hogy egy csoportba tartozunk mindnyájan, amit akár szibériai népcsoportnak nevezhetünk, amolyan összefoglaló elnevezéssel. Mi nagyon jól megértjük egymást, ha az anyanyelvünkön beszélünk egymással.

Andrey Medonos – Én, mint producer, illetve zeneszöveg író elmondhatom magamról, hogy orosz vagyok, de, hogy ki milyen nemzetiségűnek vallja magát az valóban szerintem is inkább magánügy. Nekünk mindegy, hogy valaki magyar, de lengyelnek vallja magát például, vagy fordítva. Beszéljünk inkább arról, hogy neked melyik a kedvenc dalod az Otyken-től?

Ez nem könnyű kérdés, mert sokat hallgattam az Otykent, de ha megpróbálok visszagondolni arra, hogy mely dalokat hallgattam a legtöbbet, akkor a My Winget, a Legend-et és a Lord of Honey-t mondanám. Ha jól tudom, egyedül csak Ach rendelkezik zenei képzettséggel, akkor hogy lehet, hogy ilyen ügyesen tudtok játszani különleges hangszereken? Otamay például khomys-on, handpanen játszik, Kunchari pedig morin khuuron.  Saját magatok tanuljátok ezeket a hangszereket?

Azyan – Szerintem sokan már otthon, a családban megtanulnak játszani ezeken a hangszereken. Az éneklés nálam pedig inkább ilyen adottság volt. Én már kezdettől fogva szerettem énekelni. Úgy gondolom, hogy ezt nem lehet csak úgy megtanulni, mert az éneklés szeretete már gyermekkorban elkezdődik azoknál, akik fogékonyak rá. Errefelé szinte természetes, hogy az apukák, anyukák és nagyszülők megtanítják a gyerekeket különféle hangszereken játszani, mert a szibériai népek nagyon tehetségesek ebben. Ha valaki akarja, akkor ezt még professzionálisabb keretek között tudja művelni, de azt gondolom, hogy bárki, aki valamilyen szibériai nép családjába születik, már gyerekkorában meg tud tanulni énekelni, illetve a népi hangszereken játszani. Mi a khomys, a doromb és a morin khuur használatát is otthon tanultuk meg. De egyébként vicces, hogy pont az személy, akinek van professzionális zenei végzettsége, az a legtöbbször nem is játszik hangszeren, hanem inkább csak énekel az Otyken dalokban.

Azyan, a csapat frontembere, illetve énekesnője, aki sohasem fogy ki az energiából.

Azyan még mindig azt gondolja az anyukád, hogy az éneklés csak egy hobbi, vagy már egy kicsit más szemmel néz a dolgokra?
Ő még mindig így tekint rá, de végső soron beleegyezett abba, hogy ezt csináljam. Az is igaz, hogy már felnőtt ember vagyok, szóval azt csinálhatok, amihez kedvem van.

Milyen gyakran szoktatok próbálni? Ha a TikTok shortokat nézem, olyan érzésem van, mintha az egész Otyken együttes egy nagy boldog család lenne, ahol Azyannak van a legtöbb energiája.  
Azyan – Valóban nagyon sokszor gyakorolnunk, de igazából nincsen meghatározva, hogy mikor vannak a próbák. Van egy méhészetünk, ahol a szabadidőnkben rendszeresen össze szoktunk gyűlni. Ott van egy házikónk, ahol mézet eszünk és tajga teát iszunk, illetve megbeszéljük az élet nagy dolgait. Nyaranta pedig ezen a helyen tábortüzes találkozókat is szoktunk szervezni. Ahhoz, hogy ezeket az ember megérthesse, ahhoz oda kell utazni és személyesen meg kell nézni.

Mi volt előbb a méz, vagy a zenélés?
Hakaida – Nyilvánvalóan a méz volt előbb, de aztán jött a zenélés. A kettő együtt mára összefonódott és elválaszthatatlan lett egymástól.

Andrey  - A méztermelés természetesen fontos bevételi forrás számunkra, mert ennek köszönhetően tudtuk megvenni a kezdetek-kezdetén a ruhákat, a hangszereket és a szükséges technikai felszereléseket. Egyébként Japánba szoktunk nagyon sok mézet szállítani, az az egyetlen ilyen ország, ahová folyamatosan viszünk mézet konténerekben, de a világ más részeire is szoktunk exportálni. A japánok olyannyira megszerették a mi mézünket, hogy rendszeresen jönnek ide látogatóba és gyakran mi is ellátogatunk Japánba.

Az Otyken tagjai balról-jobbra: Ach, Hakaida, Sandro, Tsveta, Azyan, Kunchari, Otamay (hiányzik Maya és Aiko)

 

Van még egy mézhez köthető dolog az Otyken háza táján. Hakaida gyönyörű festményeket készít propoliszból. Tudnátok mesélni egy kicsit arról, hogyan készülnek ezek a festmények és általában milyen témák jelennek meg a festővásznon?
Hakaida – Én már gyermekkoromtól kezdve festek és rajzolok és nyilvánvalóan az, amit én csinálok, az nagyban különbözik attól, amit más festők képviselnek. Mivel ezek a képek propoliszt tartalmaznak, ezért gyógyító hatásuk is lehet. Én alapvetően a természetből, a zenénkből és a mindennapokból szoktam ihletet nyerni. Nálam a festmények a képzelet, az álom és a valóság keveredéséből születnek meg.

Andrey - A nagy festők általában csak szép képeket festenek. Hakaida viszont nemcsak gyönyörű, hanem egészséges képeket is fest, mert ezekkel a festményekkel rengeteg betegséget is meg lehet előzni köszönhetően annak, hogy a propolisz antibakteriális anyagokat tartalmaz. Hőmérsékletváltozás esetén ezek az anyagok kioldódnak a levegőbe, semlegesítve ezáltal a különféle baktériumokat és vírusokat. Ennek az ötlete onnan jött, hogy ilyen propoliszos vásznakat régen is szokás volt kifüggeszteni a szobákban, de ha képeket festünk rájuk, akkor nemcsak egészségesek, hanem vizuális értelemben is tetszetősek lehetnek.

A zenétek mellett a legtöbb rajongó gyakran dicséri az öltözéketeket is. Ezek mennyire tekinthetők tradicionális hakasz és csulimi tatár ruházatnak?
Hakaida – A ruháink mind a hakasz, mind pedig a csulimi tatárok ruházatából tartalmaznak valamilyen vizuális elemet. Szóval aki ránéz ezekre a ruhákra az lényegében egy összefoglaló képet kaphat rólunk.
Azyan – Ezeket a ruhákat mi szoktuk varrni és nagyon szeretjük őket.

Ezek a gyönyörű ruhák annyira jól állnak rajtatok, hogy tudok olyan rajongóról, aki meg akarta venni a sapkádat.
Azyan – Valóban? De én ezt nem akarom eladni, nagyon szeretem! (nevet) Persze, ha valaki szeretné el tudunk küldeni szabás, vagy varrásmintákat arról, hogyan kell őket elkészíteni, de egy ilyen ruhadarabot megcsinálni nagyon hosszú ideig tartó munka, mert minden egyes kiegészítőt külön-külön, egyesével kell hozzájuk varrni. Nem beszélve a különféle formákról és mintázatokról. A koncerteken nyilvánvalóan nagyon melegünk van bennük, de azért nem viseljük ezeket az egész fellépés alatt, a sapkákat például nagyon hamar le szoktuk venni. Az is igaz, hogyha egyszerű, utcai ruhában lépnénk fel a koncerteken, akkor is nagyon melegünk lenne, hiszen nagyon energikus előadók vagyunk.

Ha jól tudom készülőben van már a legújabb albumotok. Mikorra készülhet el és milyen dalok lesznek rajta?
Maya – Az új albumunk az év végén fog kijönni a tervek szerint. Alapvetően azt tervezzük, hogy új dalokkal örvendeztetjük meg a rajongókat, de természetesen lesznek rajta régi dalok is, amelyeket újra feldolgozunk.
Azyan – Nagyon szép album lesz és nagyon várjuk már, hogy kijöhessünk vele, de még mindig dolgozunk rajta. Van egy szám, amit már esetleg ismerhetnek az új lemezről a rajongók, mert azt már egy-két koncerten előadtuk. Ez nem más, mint a Revolution Percussion, amiről Youtube-on is megtalálható egy felvétel Wild Girls néven.  

Maya, az együttes másik dobosa

Számíthatnak-e a rajongók hasonlóan energikus dalokra, mint például a Storm, amelyben kiválóan helytáll Azyan frontemberként, vagy olyanokra, mint a Lord of Honey, amit Otamay már többször is gyönyörűen elénekelt?
Maya – Nem akarunk megsérteni, de több információt egyelőre nem árulhatunk el az új albumról.

Értem, azért megpróbáltam. Hogy látjátok, minek köszönhető az, hogy napról-napra egyre több ember kíváncsi az Otykenre?
Azyan – Igazából mi ezen nem szoktunk gondolkozni. Én személy szerint nem is tudom, hogy minek köszönhető. Valószínűleg ebben nagy szerepet játszik, hogy érdekes és egyedi zenét játszunk, illetve az, hogy valóban lélekből énekelünk.
Andrey – Ha mi tudnánk ennek a népszerűségnek az okát, akkor már nyithatnánk is egy iskolát, ahol taníthatnánk az embereket azzal kapcsolatban, hogyan legyünk sikeresek, de nyilván nem erről van szó. De biztos vagyok abban, hogy növekvő rajongótáborunk annak is köszönhető, hogy nem mindennapos a zenénk és a zenei stílust sem lehet annyira meghatározni.

Szerintem pozitívum, hogy eddig sohasem mondta senki azt, hogy átlagos a zenétek, hanem még azok is elismerik, hogy különleges, átlagon felüli stílust képviseltek, akik egyébként nem hallgatnak rendszeresen titeket. Mi az, amit az Otyken eddigi legnagyobb sikereként tartotok számon?
Maya – Egyértelműen a Grammy Global Spin, amire felvehettük ezt a csodálatos videoklipet.
Azyan – Amikor a sikerre gondolunk, akkor azt jut az ember eszébe, hogy a zenekar folyamatosan turnézik és még alvásra sincs ideje.

Eljátszottatok-e már azzal a gondolattal, hogy külföldi turnéra induljatok?
Azyan- Természetesen igen, de ezt nem úgy kell elképzelni, hogy ültünk és arra gondoltunk, hogy akkor csináljunk egy külföldi turnét. És azt is érezzük, hogy a rajongók részéről van egy ilyen elvárás, ezért bízom benne, hogy előbb-utóbb ez be fog következni.

Az Otyken Worldwide Fans Facebook csoportban egyszer valaki felvetette, hogy Ausztráliába is el kellene mennetek.
Azyan - Ez tök királyul hangzik, én ezt most hallom először! Én még nem láttam ezt a csoportot, nem tudtam, hogy van ilyen, mert nem vagyok fenn a közösségi oldalakon. A Facebookot és az Instragrammot a szankciók miatt nem használhatjuk, de nagyon örülök annak, hogy már Ausztráliában is el tudnak minket képzelni! A fesztiválos tök király dolog, szóval abszolút el tudom magunkat képzelni akár ott is.

Végül, egy záró kérdés, mit üzentek az Otyken rajongóknak?
Azyan - Én igazából csak köszönetet szeretnék mondani a rajongóknak. Nagyon szeretjük őket! Köszönjük a támogatásukat és igyekezni fogunk eljutni minden olyan városba, ahol sok rajongónk van és máshová is, ahogy majd engedi az élet. És továbbra is nekik fogjuk írni a dalainkat és az ellenségeskedő kommentelőknek pedig azt üzenem, hogy én nem ordítok, mint egy haldokló sirály, hanem ez művészet, amit én csinálok.

Fotók: Otyken

A szerzőről

Aranyi Péter