Diplomáciai feszültség Lengyelország és Ukrajna között

Létrehozás: 08/30/2024 - 10:41
Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF version
Az 1943-1945 között az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) által elkövetett volhíniai mészárlás mintegy százezer lengyel áldozatának tisztes újratemetése és a róluk való méltó megemlékezés nélkül Ukrajna nem léphet be az Európai Unióba.

Ezt Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter jelentette ki pénteken. Az egyesült államokbeli látogatáson tartózkodó tárcavezető a lengyel közszolgálati rádióban az ukrán külügyminiszter szerdai kijelentésére reagált. Dmitro Kuleba Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszterrel együtt az északkelet-lengyelországi Olsztynban egy pódiumbeszélgetésen vett részt, ahol a közönség soraiból feltett, a volhíniai mészárlás (lengyelül Wolyn) áldozatait rejtő tömegsírok 2017-ben leállított feltárását érintő kérdésre adott válasza több negatív reakciót váltott ki Lengyelországban.

Kuleba válaszát Kosiniak-Kamysz is elfogadhatatlannak nevezte. Az áldozatok exhumálása és a róluk való megemlékezés nélkül "szó sem lehet Ukrajna belépéséről az EU-ba" - jelentette ki. "Ez nem történelmi kérdés, ez a máig fájó seb begyógyításának kérdése" - hangsúlyozta. Hozzáfűzte: a témáról a kormánykoalíciót képező Lengyel Parasztpárt parlamenti képviselőjeként, nem pedig kormányfőhelyettesként és miniszterként nyilatkozik.

Kuleba Olsztynban a volhíniai mészárlásról szólva a lengyel kommunista hatóságok által 1947 tavaszán végrehajtott Visztula-akcióra utalt. Ennek során az UPA elleni harc ürügyén mintegy 140 ezer ukrán nemzetiségű személyt Lengyelország délkeleti részéből kényszerrel áttelepítettek a második világháború után az országhoz csatolt nyugati területekre. Az ukrán külügyminiszter úgy fogalmazott: a Visztula-akció során az ukránokat "kényszerrel telepítették át ukrán területekről". "Ha ma elkezdenénk a történelemben ásni (...), nagyon mélyen belemehetnénk a múlt eseményeibe, és egymás szemére vethetnénk azokat a rossz dolgokat, amelyeket a lengyelek az ukránokkal, az ukránok pedig a lengyelekkel szemben elkövettek" - jelentette ki.Elmondta: a volhíniai exhumálásról beszélt Radoslaw Sikorskival. Mint mondta, a művelet folytatásával "nincs probléma", de Kijev kölcsönösséget, az ukránokról való megemlékezést vár el Varsótól.

A kétoldalú kapcsolatokat nem uralhatják az érzelmek, "a történelmet hagyjuk meg a történészeknek, együtt a jövőt építsük" - fogalmazott az ukrán külügyminiszter. Radoslaw Sikorski szerdán az olsztyni pódiumbeszélgetés után a PAP hírügynökségnek elmondta: "Foglalkozhatunk a múlttal, ami fontos, áldozatainknak keresztény temetés jár, de sajnos képtelenek vagyunk feléleszteni őket". Más megközelítés szerint a közös jövő építésére lehet összpontosítani, "úgy, hogy a társadalmainkban ne éledjenek újra a múlt démonai, és a közös ellenség ne veszélyeztessen minket a jövőben". Hozzátette: ő a másik megközelítés híve. Megerősítette: a volhíniai téma "a kétoldalú kapcsolatokban problémát jelent", amelyet Ukrajna "remélhetőleg a Lengyelország által nyújtott segítségért járó hála szellemében old majd meg".
 

Csütörtökön a kijevi külügyi tárca nyilatkozatot adott ki, mely szerint "az ukrán területeket" említő olsztyni kijelentésével Kuleba Lengyelország azon területeire gondolt, "ahol az ukránok zárt közösségben éltek". Hangsúlyozták: Kuleba ezzel nem fejezett ki területi igényt Lengyelországgal szemben.

Fotó: mfa.gov.ua

Tags: 
Visegrádiak: 

A szerzőről

Melano
A Melano Közéleti és Kulturális Magazin célja, hogy kiszolgálja a Közép-Európa országainak kulturális és közéleti történései iránt érdeklődő olvasókat. A Melano.hu tematikájában elsősorban a Visegrádi-négyek közös ügyeire, zenei, filmművészeti, irodalmi és egyéb művészeti eseményeire koncentrál.