Óriási meglepetést hozott a népligeti összecsapás

Létrehozás: 10/27/2024 - 07:57
Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF version
Szombat este illusztris vendég érkezett a Népligetbe C.S. Plebiscito Padova személyében, amely áprilisban nyerte meg az Európa Kupa fináléját. A Fradi végig uralta a meccset.

Az FTC Telekom női vízilabdacsapat a nála valamivel esélyesebb Padovát fogadta, amely az Európai Úszószövetség, 2022-23-as szezonja alapján a hetedik helyet foglalja el az európai listán, míg a Fradi a 11. helyen található. Vagyis a hazaiaknak egy valamivel erősebb csapatot kellett legyőzniük.

Amióta Matajsz Márk átvette a csapat irányítását, azóta a zöld-fehérek kirobbanó formában vannak: már biztos szereplői a női Magyar Kupában, a final four-nak, emellett a bajnokságban is hibátlanok. A Padova játékosai tehát egyáltalán nem tekinthettek erre a találkozóra úgy, mint valami edzőmeccsre.

Az első támadást a Fradi vezethette, miután a bírók úgy ítélték meg, hogy középen a vendégek a víz alá vitték a labdát. Ezt az akciót azonban még nem sikerült kapura lövésig vinni. Az olaszoknak azonban igen, de a padovai lövést Leimeter Dóra blokkolta. Másfél perc elteltével a szentesi születésű Fazekas Tamara, a Fradi kapás szélsője szerezte meg a hazaiak vezető találatát (1-0). Ezután röviddel Schaap Maxine Celine, a Padova holland támadója kis híján kiegyenlített, de ejtése a felső lécen landolt.

Három perccel később Kurucz-Gurisatti Gréta ötméteresből tovább növelte az FTC-Telekom előnyét (2-0). Az olaszokat láthatóan meglepte a fölény, a Padova edzője a folyamatos reklamálás miatt sárga lapos figyelmeztetésben részesült. Schaap Maxine Celine fordulás után magabiztosan lőtt a magyar kapuba (2-1). Nem sokkal később majdnem ki is egyenlítettek, de két méteres távolságból fölé lőtték a labdát. Újabb értékes helyzet maradt részükről kihasználatlanul.

Schaap Maxine Celine fél perccel később újabb villanással hívta fel magára a figyelmet, de távoli bombája a bal kapufán csattant. Ezután a Fradi kettős emberelőnyt kapott, de sajnos ezt nem sikerült kihasználni. Jól mutatja, hogy a vendégek részéről mennyire kiemelkedő volt a holland támadó, hogy az első negyed is az ő bombájával ért véget, de szerencsére az is kapufa lett.

Masszív olasz védekezés

A második negyedben a zöld-fehérek „rosszkéz szélsője”, Kuna Szonja hozhatta el a labdát. Valeria Mariagrazia Palmieri, a Fradi Vb-bronzérmes olasz légiósa aztán ötméterest harcolt ki, de ezt sajnos nem sikerült értékesíteni, mert Giacon Carolina résen volt. Az FTC-Telekom azonban továbbra is gólra éhesen játszott. A lányok úgy döntöttek, hogy ez az ő estéjük lesz és Leimeter Dóra egy csodálatos szóló után a kapu bal felső sarkába juttatta a játékszert, tovább növelve a Fradi előnyét (3-1). A következő helyzet Palmierié volt, aki háttal a kapunak kísérelt meg gólt szerezni centerből, de lövését hárították. A Fradi-hengert ezt sem akasztotta meg. Gurisatti Gréta ötméterest harcolt ki, de Giacon Carolina olvasta a lövést. Több óriási helyzet maradt tehát ki zsinórban.

Ezután úgy tűnt, mintha az olaszok taktikát váltottak volna, Meggia Carlotta messziről, szinte fél pályáról eresztett meg egy lövést, ami Neszmély Boglárkát is meglepte (3-2). Al Masri Yara kísértetiesen hasonló helyzetben, szintén messziről lőtt kapura, ezzel pedig kiegyenlített a Padova (3-3). A Fradi klasszis görög pólósa, Eleftheira Plevritou gólszerzési helyzetbe került, de az olasz kapus leszerelte a lövését, ezt követően pedig Kuna Szonja bombáját semlegesítette. Ekkor még nem tudhatta a közönség, de az olaszok a legjobb negyedükön voltak túl.

Neszmély bravúrok

A harmadik negyedben ismét Kuna Szonja lopta el a show-t, jobban mondva a sárga játékszert. Egyáltalán nem kezelte könnyűszerrel, mert szép támadást épített fel belőle a Fradi, de sajnos már lövésig nem jutottak. Az olaszok megkísérelték megfordítani a meccset, Neszmély Boglárkának több bravúrt is be kellett mutatnia. Végül Kurucz-Gurisatti Gréta mozdította el a Fradit a holtpontról, amikor vezetést szerzett (4-3). Egy gyönyörű adogatás után Kuna Szonja vette be a vendégek kapuját (5-3).

Az ausztrál Phillipa Whittaker Pedley távolról kísérelte meg bevenni a Fradi kapuját, de Neszmély Boglára olvasta a szándékát. Az olaszok továbbra is az egyenlítésért harcoltak, munkájuk eredménye az lett, hogy Boncza Vivienről ötméterest ítéltek, amit Millo Alessia értékesített (5-4). Ezután a zöld-fehérek csodálatos összjátékot mutattak be és egy felúszást követően Plevritou jobb szélről beadta a labdát, amit a Fradi kapás hátsója, Hertzka Orsolya juttatott a kapu bal alsó sarkába (6-3). Ezután Leimeter Dóra egy a vízfelszínen megpattanó lövéssel növelte a Fradi előnyét (7-3). Az olaszok később ötméteresből szépítettek (7-5), de időkérés után a hazaiak Kurucz-Gurisatti Gréta találatával ismét előnyre tettek szert (8-5). A negyed vége előtt a vendégek ismét ötméterest kaptak, de nem tudtak élni vele, mert Neszmély mesterien védett.

Az utolsó negyed már kevésbé volt eseménydús, a csapatok mintha kissé visszább vettek volna az iramból. Ezért érthető, hiszen rendkívül gyors iramú összecsapás volt, nagy úszóteljesítményekkel. Kuna Szonja is nagy sebességről tett tanúbizonyságot, ugyanis ismét el tudta hozni a labdát középkezdésnél. Az olaszok az utolsó erejüket felhasználva megpróbáltak több veszélyes támadást vezetni a bal szélen, de Plevritou ellen nem volt ellenszerük, sikerült tovább növelni az egyre magabiztosabbá váló Fradi előnyét (9-5). Nagyszerű védekezési hullám után Máté Zsuzsanna is megkínálta egy lövéssel a padovaiakat, de lövése a felső lécről csapódott le. Hasonlóan eredményes volt Millo Alessia is. A szépítés végül csak Meggiato Carlottának sikerült (9-6).

A Fradi tehát sikeresen vette az első kihívást a Bajnokok Ligájában. A zöld-fehérek szervezett védekezéssel, Neszmély, Gurisatti és Leimeter bravúrokkal és helyenként briliáns összjátékkal tudtak a vendégek fölé kerekedni. A rosszkéz szélső Kuna Szonja és a kapás szélső Farkas Tamara pedig a lélektanilag fontos pillanatokban tudták a csapatukat hozzásegíteni a győzelemhez.

Szórakozás: 

A szerzőről

Aranyi Péter

További cikkeink