A jelenlegi alkatrész-kereskedelmi tendenciák ugyanakkor a távolkeleti márkák markáns térnyerését mutatják. „Az alkatrészek iránti kereslet alapján úgy látjuk, hogy az utóbbi időszakban túlnyomórészt kínai, illetve japán robogók irányába tolódott el a hazai használtmotor piac, az európai márkák alkatrészei iránt jóval visszafogottabb a kereslet, mint néhány évvel ezelőtt” – fogalmaz Csima Béla, a Moped 91 Kft cégvezetője.
A kismotor, robogó, illetve kerékpáros-kiegészítő szegmensben a március-október közötti időszak számít kereskedelmi főszezonnak. Az alkatrész és kiegészítő termékszegmensben évente közel egymilliárdos forgalmat elérő Moped 91 kft. piacvezetőnek számít. A robogóalkatrészek piacának visszafogott bővülése mellett a kerékpár felszerelési cikkek piaca határozott, mintegy 10%-os erősödést mutat. „Jellemzően a kerékpáros túrázáshoz szükséges kellékeket keresik egyre többen: a kerékpáros táskák, kesztyűk, fejvédők, sisakok számítanak az idei szezon slágertermékeinek” – összegez Csima Béla. A cégvezető tapasztalatai szerint nem csupán a kerékpárosok, de a hazai kismotorosok is egyre inkább a jó ár-érték arányt keresik, legyen szó alkatrészről vagy kiegészítőről, ami fontos előrelépés a korábban kizárólag az árat előtérbe helyező vásárlói hozzáállással szemben.
A Moped 91 hazánk mellett 10-15 országban van jelen nagykereskedőként. A cégvezető aggasztónak tartja azt, hogy egyre több kiskereskedelmi üzlet zár be, ezért akár néhány éven belül előfordulhat, hogy kisebb térségek az alkatrészellátást és a kapcsolódó szervizelést, tanácsadást kínáló üzlet nélkül maradnak. „Sajnos néhány éve tapasztaljuk már, hogy ha egy kereskedő nyugdíjba vonul, az üzlet bezár és nem lép a helyébe új vállalkozó. Ez azért nagy gond, mert ha a kismotor tulajdonos nem tudja a lakhelyéhez közel beszerezni a szükséges alkatrészeket, szinte megoldhatatlan helyzet elé állítja, ugyanis az interneten történő alkatrész-beszerzés egy lutrival ér fel. Szakértő kereskedő tanácsa nélkül főleg a távol-keleti kismotorok esetén szinte lehetetlen a megfelelő alkatrész kiválasztása” –jegyezte meg Csima Béla.
A Moped 91 tapasztalatai szerint pont emiatt nem várható az e-kereskedelem markáns térnyerése a kismotoralkatrész szegmensben. A tapasztalatok azt mutatják, hogy azok a kereskedők tudnak akár régiós szinten erős pozícióba kerülni, akik a kor elvárásainak megfelelően felszerelt üzlettel, széles készletre támaszkodva azonnal ki tudják szolgálni a vevőket.