Optimista búcsú az észt nagykövettől

Létrehozás: 09/26/2014 - 07:52
Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF version
Csütörtök estére emberekkel telt meg a budapesti második kerületi Áldás utca. Gyerekkel, fiatalokkal, középkorúakkal és idősebekkel. Megható volt, hogy mindenki komolyan vette a háromnegyed hatos kezdést.

Az észt nagykövet búcsúztatására legalább 80-100 ember jött el, de a Facebook esemény szerint közel kétszázan jelezték biztosra részvételüket. A kezdés előtt mindenki a járdán szorongott, viszont percek alatt akkorára duzzadt a tömeg, hogy szinte teljesen elfoglalta az úttestet. Az autósok türelemmel vártak arra, hogy el tudjanak haladani, azonban hat órakor már csak a legbátrabbak kíséreltek meg tovább menni az Áldás utcán. Az észt nagykövetség búcsúzatására olyanok látogattak el, akiknek fontos volt, hogy kifejezzék Észtország és az észt nagykövet iránit szimpátiájukat. Barátok, rokonok, ismerősök és persze azok is, akik személyesen szerettek volna kiállni a finnugor kapcsolatokért. De voltak olyanok is, aki egyenesen Veszprémből utaztak fel ide, hogy részt vegyenek az eseményen.

Minden az előzetesen kihirdetett program szerint haladt és szinte mindenkinek jutott kinyomtatott szórólap az elénekelni kívánt dalról. A szervezők pontban hatkor röviden elmondták miért is vagyunk itt, az észt nagykövet, Priit Pallum pedig megköszönte a szimpátia megmozdulás résztvevőinek, hogy ellátogattak az ész nagykövetség elé. A szeptember 30-án leköszönő nagykövet továbbá felhívta a figyelmet arra, hogy bár bezár a magyarországi észt nagykövetség, a két ország közötti kapcsolat nem szakad meg. Hozzátette, hogy a viszony fenntartásáért a jelenlévők is sokat tehetnek. A méltató szavak után a tömeg elénekelte az Ärkamisaeg, vagyis az "Ébredés ideje" című észt dalt.

A szervezők, valamint a követ beszéde optimizust sugárzott, ami nagyon nagy kincs a mai világban. Bíznak abban, hogy valaki egy tollvonással visszavonja a döntést és újranyitja a nagykövetséget Tallinban, mely talán a budapesti észt nagykövetség életének folytatását is jelenthetné. Hogy mit hoz a jövő, azt egyelőre nem tudni, a szervezők viszont kérték Priit Pallumot, hogy ne adják el a követség épületét. Hátha. Addig is, aki ezentúl észtországi papírokat akar intézni, annak Bécsbe kell utaznia.

Visegrádiak: 

A szerzőről

Aranyi Péter