Mindaz, amit Karel Vaněk ezekben a sorokban megfogalmazott, bővebb kifejtésre kerülnek a „Svejk orosz földön” című regényben, ahol Svejk, a derék katona újabb kalandjait meséli el a cseh író. Vaněk legjobb barátja, Jaroslav Hašek elképzeléseit, történetszövését viszi tovább. A könyben Svejk próbál meg boldogulni, illetve igyekszik nem megbolondulni az orosz hadifogságban. Több-kevesebb sikerrel, hiszen hol cigánynak nézik, hol pedig „csak egy cseh”, és a végén már így is úgy csak egy zsivánnyá válik, aki mindent megenne, de azt semmiképp, amit sajnálnak tőle.
Svejk orosz földön
A háborúban mind a civilek, mind a katonák kivetkőznek némiképp emberi mivoltukból, és ha nem a lövészárok, akkor a tetvek, vagy a nemi betegségek teszik kellemetlenné az emberi létet. Márpedig a létezés hadifogságban különösképpen fölösleges dolog, mégis szebb időket remél Svejk, ahol barátait veszti el. Hiába a szép szavak, hiába a biztatás, hogy térjen át a cseh különítmény a pravoszláv hitre, azonban a orosz, avagy a szláv testvérek „tiszteletteljes megtérítése” az ortodox pap által mulatságos és elkeserítő történések sorozatát vetíti előre, éppen ellenkezőjét annak, mint amit vártak.
Híres cseh pragmatizmus
A cseh nép úgy tartja magáról, hogy Közép-Európában, de akár Európában is az egyetlen nép amelyik sohase kezdeményezett háborút (leszámítva, amikor az államalakításkor a nagy-morva fejedelmet le kellett győzni), és ennek a világszemléletnek Svejk is hordozója. Ez a felfogás némiképp tükrözi azt a fajta pragmatikusságot is, amely manapság a cseh külpolitikát jellemzi közép-európai kérdésekben, ami legutóbb csak az első világháborúban, Ferenc József uralkodása idején volt jellemző.
A csehek nemzeti eledele lett a gulyás knédlivel, sörrel, és ikonná vált a derék katona, Svejk is. Pedig volt idő, amikor a Csehszlovák köztársaság államőrzői hallani se akartak róla.
