A tavalyi év mindent elsöprő sikerei után november 1-jén újra megnyitotta kapuit a főváros legegyedibb panorámájával rendelkező jégpályája a Hotel President tetején.
Több mint háromszáz daganatos beteg és hozzátartozó érkezett Budapestre a Daganatos Betegek Napjára, ahol kutatók, orvosok, segítő szakemberek előadásai, tematikus foglalkozások segítették az egészségügy útvesztőiben való eligazodást.
A világ gyermeklakosságának nagyjából 93 százaléka szív minden nap az egészségére és a fejlődésére is komoly kockázatot jelentő szennyezett levegőt - figyelmeztet legfrissebb jelentésében az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
Életünk során közel 10,5 évet töltünk munkával , azonban az időnk maximum 60 százalékát használjuk ki produktívan, ami azt is jelenti, hogy az 5 munkanapból mindössze 3 telik igazán hasznosan .
Az 1956-os forradalom világpolitikai jelentőségű esemény volt, mely hatást gyakorolt a hidegháború időszakára. Nem csak a dipólusú világrend íratlan szabályait és hallgatólagos alkuit kérdőjelezte meg, de példát mutatott a vasfüggöny országainak is.
Jelentős alapterületű csarnokot adtak át nemrég Nagytarcsán, mely tökéletes helyszín lehet a kis- és közepes vállalkozásoknak. Az új ipari park nemcsak a főváros közelsége, hanem a korszerű infrastruktúra miatt is vonzó lehet.