Újabb autóbuszgyártó mondott csütörtököt

Létrehozás: 12/16/2015 - 09:26
Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF version
A szlovák Slovbus befejezte az autóbuszok gyártását. Ugyan az elmúlt években még akadt megrendelése, igazi áttörést azonban nem sikerült elérnie az autóbuszpiacon, hasonlóképpen más hazai gyártókhoz.

A cég képviselői szerint a gyárbezárás elsősorban a kisszériás gyártás magas költségeinek illetve az emelkedő anyagáraknak köszönhető. A Slovbus fennállása alatt összesen 70 buszt gyártott, több munkás ezekben a napokban kapja meg a felmondólevelet. „A társaság nem lát üzletet a továbbiakban ebben a márkában”- jelentette ki Robert Trnka a Slovbus étékesítési igazgatója és megtagadta, hogy ennek okait részletesen is ismertesse. A szlovák buszprojekt végrehajtója egyszer már csődöt jelentett. Elődje, a teljesen hasonló nevű Slov Bus a ’90-es évek végén ment tönkre. Ezt követően más írásmóddal, de gyakorlatilag ugyanazzal a márkanévvel, Slovbus N. M néven kezdtek el újra autóbuszokat összeszerelni. 2003-ban pedig Vág-Újhelyből Gyetvára költözött a gyártóegység.

A Szlovákia középső részén székhelyet vásárló gyártó többnyire helyközi autóbuszok értékesítését végezte, melyek alvázait a svéd Volvótól vásárolta. A karosszáló főbb vásárlói a SAD Trnava és a SAD Zvolen volt, első intercity autóbuszaik is ezeknél az állami közlekedési társaságoknál álltak forgalomba, bár a társaság elődje, a Slov Bus Csehországban, Oroszországban és Kazahsztánban is talált vevőket az autóbuszaira.

Sikeresebb időkben a cégnek hozzávetőlegesen 80 alkalmazottja volt, az állami megrendelések elmaradását követően azonban szinte mindenkit ki kellett rúgni. A gyetvai üzemben ugyan maradtak még alvázak, de ezekből aligha lesz autóbusz. Az újabb kocsik ugyan meglehetősen egyedi formatervet és megbízható gépészetet kaptak, azonban a szlovákiai fuvarozókat ez sem volt képes meggyőzni arról, hogy hazait vásároljanak. A szlovák autóbuszpiacon továbbra is a csehországi Irisbus, a SOR vagy a Mercedes maradt vonzó az üzemeltetők szemében.

Slovbus a sorban a következő gyártó, amely csődöt jelent. Két évvel ezelőtt az S.A.O Lučenec dőlt be. A losonci gyártó 1973 óta foglalkozott buszok összeszerelésével,  javításával elsősorban csehszlovák piacra. A "bársonyos forradalom" után 1995-től S.A.O néven folytatta tovább a termelést, elkészítette saját tervezésű városi illetve elővárosi autóbuszát Novoplan márkanév alatt. A cég legsikeresebb éveiben legalább 700 ember dolgozott Losoncon, a gyárbezárást azonban így sem tudta elkerülni.

Tavaly a losonci gyártó többnyire már csak részelemeket gyártott, főként a friss hazai piaci szereplőként megjelent Troliga bus-nak, mely több S.A.O licencet vásárolt. A lőcsei gyártó hozott anyagból dolgozik, olyannyira, hogy első buszaikat még Novoplan-, illetve Pre-os márkanév alatt fejezték be. A csapatmunka nem véletlen, hiszen az S.A.O olyan alvázakat fejlesztett ki, amelyeket a mai napig egyetlen szlovák gyártó sem volt képes felülmúlni.

A zólyomi Granus, a szlovák buszprojekt egyik legelső „kiesője” még a ’90-es években csukta be kapuit, mely a Liaz Zvolen néven gyártott, együtt a lengyel Autosannal.  A zólyomi SAD több száz ilyen gyártmányt vásárolt, de jutott belőlük Nyitrára, Besztercebányára, továbbá Csehországba is. A gyártó főként az Autosan-t másolta, mely alvázakat szállított a csehszlovák Liaznak.

Jelen pillanatban az egyetlen működő gyártó a Troliga bus, amely városi- és városközi autóbuszok „ráncfelvarrott” változatait készíti el főként MAN bázisra. Róluk egy hónapja írtunk, a Sirius emeletes autóbuszuk kapcsán. Ez a cég talán sikeresebb lehet, főleg, hogy Marián Troliga nemcsak a  Trlogia bus hanem  az SAD Poprad tulajdonosa is.  Autóbuszait már több városban, Homonán, Eperjesen, illetve Zsolnán használják városi forgalomban.

A szerzőről

Melano
A Melano Közéleti és Kulturális Magazin célja, hogy kiszolgálja a Közép-Európa országainak kulturális és közéleti történései iránt érdeklődő olvasókat. A Melano.hu tematikájában elsősorban a Visegrádi-négyek közös ügyeire, zenei, filmművészeti, irodalmi és egyéb művészeti eseményeire koncentrál.

További cikkeink