Világsiker kapujában: magyar startup került a Google inkubációs programjába

Létrehozás: 11/20/2019 - 10:07
Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF version
Múlt héten Angliában mutatta be marketing innovációját a Befluence csapata a Google EMEA szakértőinek, melynek eredményeként bekerültek a presztízsjelentőségű MIP marketing innovációs programba.

 

Magyar céget korábban eddig még egyszer sem választottak be az illusztris társaságba, és a több száz jelentkezőből világszinten is csak 50 céget ért az a megtiszteltetés, hogy a tech óriással dolgozhat együtt. Története eddigi legnagyobb sikere előtt áll a Befluence névre keresztelt magyar startup. A cég szolgáltatásával azt ígéri, hogy pontosan mérhetővé teszi az influenszer-kampányok hatását, így mind a cég, mind a megbízott véleményvezér pontos képet kaphat a munkája értékéről. A startup a Google szakértői csapatának is elnyerte a tetszését és beválasztották az inkubációs programba, ahol a jövő marketing megoldásait fejlesztik.

A Google-nek nem titkolt célja, hogy a programban résztvevő startupokon keresztül új hirdetési lehetőségeket találjon, melyekkel még több felhasználót érhet el. Az influencer marketinghez eddig nem volt túl sok köze az óriásnak, mivel az influencerek a vizuális megjelenésükkel érik el a követőiket, amihez a Facebook és az Instagram megfelelőbb platform. Itt jön be a képbe a Befluence. A magyar startup az influencerek eredményeinek mérésével és a PPC alapú influencer marketinget lehetővé tevő fejlesztéseivel komoly változásokat hoz az influencer világban. Az együttműködés motorja és szakmailag legizgalmasabb része a Google Adwords API-on keresztül megteremteni a hidat a Google és a Befluence, így a Google és az influencer marketingvilág között.

Következő lépésben a Google szakemberei az MIP keretén belül 6 hónapon keresztül heti rendszerességgel coach-olják a Befluence csapatát hirdetési, branding és fejlesztési témákban. Az inkubáció végén a Google-programban résztvevők legjobbjai egy Premier Google Partneri tanúsítvánnyal és a világpiac felé való közös nyitással koronázhatják meg a sikeres együttműködést.

„Az MIP-ben való részvétel hatalmas előrelépést jelent a Befluence számára. A Google legjobb szakembereivel dolgozhatunk együtt, hogy egy teljesen új szolgáltatással egészítsük ki a piacon egyedülálló, diszruptív megoldásunkat. Sokkal gyorsabb növekedést érünk el a közös munka segítségével és a startup világban az innováció mellett a gyorsaság az egyik legmeghatározóbb elem” – fogalmazott Balázs András, a Befluence CTO-ja.

A magyar cég fejlesztése túlzás nélkül teljesen átalakítja az influencer marketinget. A szolgáltatás pontosan mérhetővé teszi, hogy az adott cég számára hány konverziót generál az influenszerrel való együttműködés. Ez pedig mind a cég, mind a véleményvezér oldalán a fejlődést szolgálja.

A Befluence-nek a következő mérföldkőhöz havonta 100 influencer kampányt kell menedzselnie, ami a Google támogatásával egyáltalán nem lehetetlen küldetés. Bíznak benne, hogy a magyar innováció a világpiacon is sikert tud aratni az óriással karöltve. Mert a magyar tudás világsiker.

 

Tech: 

A szerzőről

Melano
A Melano Közéleti és Kulturális Magazin célja, hogy kiszolgálja a Közép-Európa országainak kulturális és közéleti történései iránt érdeklődő olvasókat. A Melano.hu tematikájában elsősorban a Visegrádi-négyek közös ügyeire, zenei, filmművészeti, irodalmi és egyéb művészeti eseményeire koncentrál.