Vonat a Halászbástya alatt

Létrehozás: 11/29/2015 - 18:19
Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF version
Az Akropoliszt benőtte a pókháló, a Halászbástya alatt pedig vonat robog. A makettek hátránya az apróság, előnyük, hogy kis helyen is elférnek. Sajátos világ tárul elénk kelet-csehországi Ostrava városában.

A minivilág ötlete akkor pattant ki a készítők fejéből, amikor Csehország 2004 májusában 9 másik országgal együtt csatlakozott az Európai Unióhoz. 2005-ben Minunit cégként bejegyezték Ostravské výstavy néven, mely hivatalos keretek között megvásárolta és felújította a jelenleg is létező kiállítótermet, illetve az ehhez tartozó területet. Először a világ hét csodája, és az ókori világ épületei még nem tartoztak a kiállításhoz, azonban idővel ez is a pöttöm város része lett. A több mint 34 modellből álló miniváros gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt érdekes lehet, hiszen rengeteg különféle karakteres, és híres épületeket vonultat fel. A kezdeményezés hasonló jellegű az ausztriai Minimundushoz.

Varsói városháza
Ne higgyük persze, hogy mindent fel fogunk ismerni. A pisai-ferdetorony, a Big Ben, az Effiel-torony mellett akad majd olyan is, melyre hirtelen nem tudjuk majd azt mondani: „ez az a…”  Valószínűleg közép-európai épületekkel leszünk így, hiszen ezeket látjuk legkevésbé a filmvásznon, képeslapokon, vagy éppen könyvek borítóin. A krakkói posztógyár épülete, a varsói városháza, a korabeli gdanski kikötői daru, vagy éppen a prágai reptér (és Orloj) épülete azok közé az építmények közé tartozik, melyeket nem csak miniatűrben, de életnagyságban is érdemes megtekinteni. Az óriás, természetes „terepasztalt” egy hajómodell kiállítás kíséri, mely több legendás habszelő teknőt mutat be, többek között a Báthory István nevére keresztelt hajót is.

Galéria

, , ,

Mini Halászbástya
Bár a Miniuni épületei meglehetősen pontosan adják vissza az eredeti építmények stílusát és hangulatát, ennek ellenére a kiállítás nem akar a totális élethűség és másolás csapdájába esni, hiszen fű nő a piramisnál (melyre nem lehet amúgy felmászni), vonat zúg el a varsói városháza, és a budapesti halászbástya előtt. A prágai óvárosi téren található Orlojt virágosládák szegélyezik, a hatalmas „félholdas” stockholmi városházának pedig több ablaka is másvilágra került. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt az eshetőséget, hogy néhány magasabb termetű látogató kiverte, vagy kiverhette az ablakokat. Tény, hogy akkor is ez az épület ébreszt rá bennünket arra, hogy hezek az épületek még kicsinyítve sem olyan apróak.

Városház Stockholm
A híres európai épületek mellett akad néhány ínyencség is. Ilyen a finn építész, designer Altar Altao által tervezett Säynätsalo Városháza is, mely 1951-ben hirdette azokat a vonulatokat, formákat, amelyekért a „szocialista” ihletésű épületeket megvetjük és napjainkban épülő „modernnek” nevezett építményeket pedig adott esetben szeretjük, csodáljuk. A készítőknek ejnyebejnye: illett volna a fűlépcsőket nem betonnak ábrázolni a másolmányon, ha már a lehetőség és a hely adott.

Hazai pálya
Érdemes megemlíteni még az ostravai főpályaudvar épületét, mely nemrégiben került felújításra. Miniatűr testévre a már frissen átadott állapotokat őrzi, a cseh vonatkikötő kétségtelenül a kelet-csehországi vasútállomások egy oroszlános darabját képviseli. A mindennapi bejáróknak persze átlag hétköznapi öröm, egy turistának annál inkább vizuális gyönyör az ostravai pályaudvarnál elidőzni egy kicsit. Az Ostrava központjától pár perc sétára található Miniunit érdemes jó időben felkeresni hiszen a festői szépségű park csodás építményeket rejt a látogatóknak, még akkor is, ha nem egészen akkorák, mint az eredetiek. A 2010-es árak szerint egy felnőttnek 70, egy diáknak pedig 40 koronát kell fizetni a belépőért. Lényegesebben kevesebbe kerül tehát, mint egy európai körút ára.

Kultúra: 
Visegrádiak: 

A szerzőről

Aranyi Péter