Elektromos autókkal a klímaváltozás ellen

Létrehozás: 07/23/2018 - 21:13
Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF version
A LeasePlan, a világ egyik vezető flottakezelő vállalata bejelentette, hogy részt vesz a Zero Emission Vehicle (ZEV) Challenge megalapításában, amely a Climate Group és a C40 klímavédelmi szervezetek új, globális kezdeményezése.

 

A ZEV Challenge célja, hogy egyesítse azokat az országokat, régiókat, városokat, vállalatokat és civil szervezeteket, amelyek szeretnék felhívni a figyelmet az elektromos autózás fontosságára. A partnerek olyan szabályok és megoldások kidolgozásában, illetve népszerűsítésében is együttműködnek majd, amelyek segítik az elektromos járművek tömeges elterjedését.

A kezdeményezést New York-ban indították az idei Formula E-szezon utolsó, Brooklynban megrendezett futamával egy időben. Az alapító partnerek között szerepel a LeasePlan, az Unilever, az EDF Energy, Kalifornia állam és New York City.

Noha érzékeljük, hogy napról napra nő az igény az elektromos járművek iránt, egyelőre sem a járművek, sem az infrastruktúra vagy a szabályozások nem megfelelőek ahhoz, hogy eleget tegyenek ezeknek az elvárásoknak. Ezért örömmel csatlakozunk a globális ZEV Challenge-hez, és működünk együtt az iparági szereplőkkel a zéró károsanyag-kibocsátású közlekedés kialakításában. Az egyik legegyszerűbb módszer lehet a klímaváltozás kezelésére, ha elektromos meghajtásra váltunk, de ez csak akkor működik, ha mindenki kiveszi belőle a részét” – mondta Tex Gunning, a LeasePlan CEO-ja.

A közlekedés egyre nagyobb mértékben járul hozzá a klímaváltozáshoz. Ezért arra ösztönözzük az autógyártókat és minden érdekelt csoportot, beleértve az államokat, régiókat, vállalatokat és a hozzánk hasonló civil szervezeteket, hogy működjenek együtt az elektromos autózás térnyerésének elősegítésében, és tegyék általánosan elfogadottá az elektromos közlekedést. Példaértékű, hogy 1,8 milliós járműflottájával a LeasePlan is elkötelezi magát a ZEV Challenge mellett” – nyilatkozta Helen Clarkson, a Climate Group vezetője.

A ZEV Challenge alapító partnereként a LeasePlan eltökélt abban, hogy felhasználja ügyfélkapcsolatait az elektromos járművek használatának elterjesztéséhez a világ számos nagyvállalatának körében. Napjainkban az autók több mint fele vállalati flottákhoz tartozik, amelyek így katalizátorai lehetnek az elektromos járművekre való átállásnak.

Az 1,8 milliós járműparkkal rendelkező LeasePlan vezető szerepet vállal a belsőégésű motorokról az alternatív meghajtásúakra történő váltásban, 2030-ra tervezve a zéró kibocsátás elérését. A célkitűzések szerint a vállalat saját flottáját pedig már 2021-re teljesen elektromosra cseréli.

Tech: 

A szerzőről

Melano
A Melano Közéleti és Kulturális Magazin célja, hogy kiszolgálja a Közép-Európa országainak kulturális és közéleti történései iránt érdeklődő olvasókat. A Melano.hu tematikájában elsősorban a Visegrádi-négyek közös ügyeire, zenei, filmművészeti, irodalmi és egyéb művészeti eseményeire koncentrál.