A vártnál nagyobb az érdeklődés az elektromos autók állami támogatására

Létrehozás: 06/15/2020 - 17:57
Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF version
Felülmúlta a várakozásokat az érdeklődés a tisztán elektromos autók és segédmotoros kerékpárok beszerzésének támogatására hétfőn reggel 8-kor megnyílt, 5 milliárd forint keretösszegű pályázaton.

Már az első órákban csaknem 900-an nyújtottak be pályázatot, az igényelt támogatás mértéke meghaladta a 4 milliárd forintot - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón. Kaderják Péter hozzátette, a pályázatban az egyéni vásárlók mellett a személyszállítási szolgáltatást nyújtó taxisok és a futárszolgáltatással foglalkozó vállalkozások is kérhettek támogatást elektromos gépjárművek beszerzéséhez.

Kiemelte, a taxisok részéről volt a legintenzívebb az érdeklődés, a pályázataikban igényelt támogatások összege megközelítette a számukra az 5 milliárd forintból elkülönített 2 milliárd forintos keret határát. Kaderják Péter elmondta, a tisztán elektromos meghajtású gépjárművek beszerzésére kiírt pályázat támogatási rendszerét - a februárban kidolgozott klíma- és természetvédelmi akciótervnek megfelelően - úgy alakították ki, hogy az minél szélesebb körben segítse elő a közlekedés zöldítését és a pályázókat az olcsóbb, a kisebb árkategóriájú elektromos autók felé terelje. Ezért a vissza nem térítendő támogatás összege 11 millió forintos beszerzési ár alatt a 2,5 millió forintot is elérheti gépjárművenként, a 11-15 millió forint közötti autóknál a támogatás maximum 500 ezer forint.

Ezen felül az idei pályázatot két speciális körre, a taxisokra és a futárszolgáltatást nyújtó vállalkozásokra is kiterjesztették, az államtitkár szerint a taxisoknál azért fontos a tisztán elektromos meghajtású gépkocsik beszerzésének támogatása, mert ők tevékenységükkel befolyásolják a városok életminőségét. A döntés értelmében a pályázatban a beszerzési ár 55 százalékáig igényelhetnek vissza nem térítendő támogatást a személyszállító vállalkozók. Közölte, a futárszolgáltatást nyújtó vállalkozásoknál a pályázattal a gépjárműparkok cseréjét kívánják elősegíteni, ezért az érintett vállalkozások elektromos segédmotoros kerékpár, azaz robogó vásárlásához igényelhetnek támogatást. Kérdésre válaszolva Kaderják Péter elmondta, az igénylések kiértékelése után dönthetnek a rendelkezésre álló támogatási keretösszeg növeléséről.

 

Tech: 

A szerzőről

Melano
A Melano Közéleti és Kulturális Magazin célja, hogy kiszolgálja a Közép-Európa országainak kulturális és közéleti történései iránt érdeklődő olvasókat. A Melano.hu tematikájában elsősorban a Visegrádi-négyek közös ügyeire, zenei, filmművészeti, irodalmi és egyéb művészeti eseményeire koncentrál.