Ezért érdemes elektromos autóra váltaniuk a cégeknek

Létrehozás: 09/27/2019 - 16:21
Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF version
Vitathatatlan, hogy az elektromos autók ma már egyre népszerűbbek, többek között a szigorodó emissziós szabályozásoknak és az ösztönző kormányzati rendelkezéseknek köszönhetően.

 

Habár világszerte még mindig csak a járműállomány 1 százalékát teszik ki, növekedési tendenciájukat jól mutatja, hogy az ING becslése szerint 2035-re az európai autópiac teljesen elektromos lesz.  Miközben a forgalomban lévő autók több, mint fele vállalati, a villanyautók jelenleg főként magántulajdonban vannak. A flottakezeléssel foglalkozó LeasePlan most tippeket ad a cégeknek ahhoz, hogy miért és hogyan érdemes áttérniük az e-autókra. A hazai céges flottákban egyelőre a dízeles kocsik iránt tapasztalható a legnagyobb érdeklődés, de az elmúlt évek fenntarthatósági törekvéseinek és technológiai fejlesztéseinek köszönhetően vállalati szinten is felerősödött a környezettudatosabb autóválasztás. A döntéshozatalt a folyamatosan bővülő elektromosautómodell-választék is támogatja, hiszen a középkategóriás gyártók mellett már az olyan luxusmárkák is beemelték kínálatukba a villany verziókat, mint például a Jaguar, amelynek I-PACE nevű, tisztán elektromos SUV-ját idén az év autójának választották.

A céges autók esetében ugyanakkor számos különféle szempont befolyásolja a flotta összetételét és az elektromos járművekre való átállást, például a munkavállalók száma, a rendelkezésre álló büdzsé, a megtett távolságok vagy az innovációra való hajlandóság. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a hatótávok növekedésével egyre nagyobb az érdeklődés a vállalati szegmensben. Jelenleg főként azok a szervezetek nyitottak az e-autókra, amelyek egyébként is törekednek az ökológiai lábnyom csökkentésére. 

A villanyautók vonzereje

•Környezetvédelem: az elektromos járművek nem bocsájtanak ki kipufogógázt, így a teljes életciklusukat tekintve 30-70 százalékkal kevesebb szén-dioxidot termelnek, mint a hagyományos meghajtású autók.

•Alacsony javítási és fenntartási költség: az e-autók ugyan egyelőre még magasabb árkategóriában érhetők el, mint dízeles vagy benzines társaik, a vásárlásnál azonban érdemes hosszabb távon gondolkodni, mivel a fenntartásuk egyre kedvezőbb. A villanyautók jellemzően kevesebb alkatrészből állnak, így a meghibásodás lehetősége is alacsonyabb. Az üzemanyag-költségek szempontjából pedig garantáltan sokat spórolhatunk.

•Adókedvezmények, díjmentesség: Európában egyedülálló módon Magyarországon nem kell gépjármű-, cégautó-, súly- és regisztrációs adót, illetve vagyonszerzési és átírási illetéket fizetniük az elektromosautó-tulajdonosoknak, ami évente több tízezer forintos megtakarítást jelent. Továbbá Budapest egész területén ingyenes a parkolás, és ezt az engedményt egyre több vidéki önkormányzat is kezdi bevezetni.

•Csökkenő TCO: habár az elektromos autók beszerzési ára sok esetben magasabb a belső égésű motorúakénál, a teljes futamidőre jutó összköltség (TCO) szemszögéből nézve kisebb az eltérés a két típus között, sőt, egyes piacokon a mérleg az előbbi felé billen el. Norvégiában például szinte az összes villanyautónak alacsonyabb a TCO-ja, mint a hagyományos kocsiknak. 

•Különleges vezetési élmény: az e-autókban nincs sebességváltó, a féket pedig elég csak ritkán használni, mivel a gázpedál felengedésével fékez a jármű. Emellett az azonnali gyorsulás és a teljesen zajtalan működés magabiztosabbá és nyugodttá teszik a vezetést. 

Város vs. országút

Rövidebb utazások során az elektromos járművek abszolút verhetetlenek, így azok, akik leginkább csak városi közlekedésre keresnek költséghatékony és környezetbarát megoldást, már most lecserélhetik autójukat egy zöldebbre. A népszerűbb modellek, mint például a Nissan Leaf vagy a BMW i3 átlagosan 230-270 kilométert képesek megtenni egyetlen feltöltéssel, így akár a Budapest-Bécs táv is egyben levezethető velük. Ennél nagyobb távolságok esetében azonban javasolt előre megtervezni, hogy útközben hol tudjuk feltölteni elektromos autónkat, amiben számos mobilapplikáció a segítségünkre lehet, Emellett megoldást jelenthet az irodai töltőállomás kialakítása, amely kezdetben nagyobb költséggel jár, ám ezáltal a napközbeni holt időket hatékonyan kihasználva tölthetők a járművek.

A hatótávolság korlátozottságából fakadó kényelmetlenségek áthidalására is van megoldás: a plug-in hibrid autók (PHEV) villamos energiával és hagyományos üzemanyaggal is képesek a megszokott teljesítmény mellett haladni. Ám fontos szem előtt tartani, hogy a hibridek átlagos hatótávolsága összességében ugyan több, de elektromos módban csupán 45 km vagy még annál is kevesebb , ami növeli az üzemanyag-költségeket és korlátozza a villamos módban történő vezetést.  

Tippek a váltáshoz

A vállalatoknak az elektromosautó-beszerzések előtt számos szempontot kell figyelembe venniük, például a költségeket, az alkalmazottak igényeit vagy a cég működési folyamatait. Így, ha cégvezetőként vagy flottamenedzserként erre adjuk a fejünket, érdemes megfogadni néhány tippet. A LeasePlan szakértői az alábbi kezdeti lépéseket javasolják a cégek számára az elektromos autókra történő átálláshoz.

1. Kezdjük a kulcsos autók lecserélésével

A zöldítést kezdjük azzal, hogy a közösen használt kulcsos autókat elektromosra cseréljük, és megfelelő töltőket telepítünk a munkahelyre. Így több munkatárs is elkezdhet barátkozni az e-kocsik vezetésével, ami megkönnyíti a hosszú távú átállást. Ha az üzletkötők keveset utaznak vidékre, érdemes minél több erre nyitott kolléga autóját elektromosra cserélni, akik hiteles tapasztalataikkal segíthetik a zöld kocsik elterjedését a szervezeten belül.

2. Hagyjuk meg a választás jogát

Az elektromos autók használatát szabadon választható opcióként építsük be a cégautó-szabályzatba, hiszen így senki sem fogja kényszerként megélni a váltást. Azok a kollégák, akik a kezdeményezés élére állnak és ilyen kocsit választanak, tudatos döntést hoznak, így a többi kollégát is ösztönözhetik az e-autó használatra.

3. Mutassunk példát a felsővezetőkkel

Számos olyan vonzó elektromos modell létezik, amely a felsővezetők igényeit is maradéktalanul kielégíti, ezért bátran biztosítsunk nekik zöld autót. Így hangsúlyozhatjuk a környezetbarát közlekedés fontosságát és lehetőségeit, a példamutatás pedig hatékony módszer a szélesebb körű bevezetésre.

Szórakozás: 
Tech: 

A szerzőről

Melano
A Melano Közéleti és Kulturális Magazin célja, hogy kiszolgálja a Közép-Európa országainak kulturális és közéleti történései iránt érdeklődő olvasókat. A Melano.hu tematikájában elsősorban a Visegrádi-négyek közös ügyeire, zenei, filmművészeti, irodalmi és egyéb művészeti eseményeire koncentrál.