Puskás Peti és Trokán Nóra régóta barátok, ám ez a közreműködésük több szempontból is különleges lett.
A Még most is fáj egyik szerzője és énekese, Puskás Peti a dalról elmondta: az idő mindenre gyógyír, de ha valami nem teljesedett be, az ottmarad bennünk. A The Biebers legújabb, lírai megjelenéséhez készült klip koncepciójáért és a rendezésért ismét Peti felelt, és régi barátja, Trokán Nóra mellett – aki énekel is a dalban – Kulka János is szerepet vállalt benne. „Szerettem volna egy klipet, ami méltó Trokán Nórihoz és Kulka Jánoshoz. Mérhetetlenül tisztelem Jánost, és bízom benne, hogy azok, akik hiányolják őt a színpadról, a szívükbe zárják ezt a klipet, ha viszontlátják benne. Az egész forgatás alatt ez járt a fejemben, hogy vissza tudjam adni, milyen szeretettel és tisztelettel nézünk fel rá" – fogalmazott Peti, aki elárulta azt is, szereti a lassú klipeket, a hosszú snitteket, így ennek fényében készült a Még most is fáj videója is, melyet a legjobb rendezés kategóriájában jelöltek az idei Klipszemlén.
Trokán Nóra jelenleg a The Voice egyik coach-a, és a műsor alatt is Petit – mint gyakorlott X-Faktor mentort – hívta segítségül a párbajok előtt. Közös dalukról így nyilatkozott: „Nagyon örültem, amikor felkért. Régre nyúlik vissza a barátságunk, játszottunk már együtt színpadon is, de ilyen műfajú dalban még nem volt alkalmam közreműködni, emiatt is különleges ez nekem". A színésznő a klipről is mesélt: „Gyönyörű helyszínen, a szentendrei Daalarna Gardenben forgattunk végig nagyon jó hangulatban, ami pedig még inkább emelte mindezt, az Kulka János volt: óriási megtiszteltetés vele együtt szerepelni."
A The Biebers legközelebb Budapesten ad koncertet, mégpedig Puskás Peti szülinapján, december 16-án. A srácok ezen az estén a közönségnek is meglepetéssel készülnek, így érdemes ellátogatni a Turbinába.