Az ünnepi szünet előtti utolsó forduló mérkőzése mind a házigazda, mind pedig a vendégek számára kiemelten fontos volt. Szentesnek azért, hogy minél jobban tapadjon az élmezőnyhöz, az óbudaiaknak pedig azért, hogy növelni tudja előnyét a tabellát a Valdor Szentes ellen, amely ráadásul eggyel kevesebb meccset játszott eddig.
A találkozó sportszerűen kezdődött, az ilyenkor szokásos név szerinti bemutatásnál ugyanis mind a vendégek, mind pedig a házigazdák egyenként megtapsolták az ellenfél játékosait. A szokásos pacsi után a lányok már az első labdaelhozásra készülhettek. Először a III. Kerületi TVE játékosának, Veresné Illés Henriettának sikerült elhoznia a labdát. Az első gólt mégsem az óbudaiak, hanem a szentesieknek sikerült megszerezniük egy perccel a kezdés után Hevesi Anita révén. Nem sokkal később Brezovszki Gerda egyenlített büntetőből. A hazai gól vérmesebé tette a fehérsapkásokat, akik a negyed végén már 3-2-re vezettek Veresné Illés Henriettának köszönhetően.
A második negyedben Matajsz Márk tanítványainak sikerült tisztább fejjel vízbe szállniuk és a labdát Tóth Fruzsina, a vendégek 18 éves játékosa hozhatta el. Egy perccel később Samsonova Diana egyenlített a Valdor Szentesnek, majd fél perccel később Tóth Fruzsina fejezett be gyönyörűen egy szentesi akciót (3-4). A 12-es sapkában játszó játékos nem sokkal később tovább növelhette volna a Kurca-partiak előnyét, ám a lövése centikkel elkerülte a kaput. A játék képe ezután kiegyenlítettebbé vált, egyik csapatnak sem sikerült érdemben a másik fölé kerekednie. A szentesi akciók pedig vagy befejezetlenek maradtak, vagy blokkolták a lövéseiket. A negyed vége előtt aztán Hevesi Anita kiállítása és egy időkérés után a házigazdák kiegyenlítettek (4-4).
A harmadik negyedben a Valdor Szentes támadójátéka olajozottabbá és pontosabbá vált. A vendégek először Kövér - Kis Réka akciógólja, majd Tóth Fruzsina emberelőnyből szerzett gólja révén 4-6-ra növelték az előnyüket. Bár Brezovszki Gerda találatával a házigazdák még tudták tartani a lépést (5-6) a Szentessel, de Bicskei Réka centergólja tovább növelte a vendégek előnyét. A negyedik negyedben pedig már gyakorlatilag gálázott a Szentes: Dankina Viktoriia, Tóth Fruzsina, illetve Kövér - Kis Réka is betalált a véghajrában. A vendégek viszont csak egy gólt szereztek, így a lefújáskor 6-10-et mutatott az eredményjelző tábla.
A Valdor Szentes nemcsak a koncentráció, hanem a tempó terén is felül tudott kerekedni az ellenfelén. Míg az első negyedben volt, hogy a vendégcsapat kicsúszott a támadóidőből, addigra ez a mérkőzés második felében már egyszer sem fordult elő. A vendégek további erőssége volt szombaton, hogy elképesztően pontosan lőttek, akadt olyan labda, amit klasszis módon, háttal a kapunak juttatott a támadójátékos az ellenfél kapujába. A kihagyott helyzeteknél a legtöbbször csak a felső, vagy az oldalsó kapufa mentette meg a házigazdákat az újabb góltól. Ha van valami, amiben sokat fejlődött a Valdor Szentes az előző szezonhoz képest, akkor ez a lövések pontossága és a támadóidő jobb kihasználása. Fontos továbbá megjegyezni, hogy a 6-10-es végeredményhez Füst-Molnár Janka is hozzájárult bravúros védésivel, akinek a teljesítménye az első negyedtől kezdődően folyamatosan javult.
Aki tehát ellátogatott a III. Kerületi TVE uszodájába az egy jó iramú, gólokban és helyzetekben gazdag, fordulatos mérkőzés szemtanúja lehetett. Bár örömteli, hogy a covid idők után újra sokan látogatnak ki az ilyen meccsekre, az viszont szomorú, hogy még mindig vannak olyan szurkolók akik alpári stílusban fejezik ki a véleményüket a bíráskodással kapcsolatban, amire egyébként nem lehetett panasz, hiszen a bírók mindkét oldalon könyörtelenül befújták a szabálytalanságokat. Jó lenne, ha egyes drukkerek tudatosítanák magukban, hogy a vulgáris stílus nem illik a magyar női vízilabdabajnokság atmoszférájába. A hölgyek nem érdemlik meg, hogy egyesek ilyén környezetet teremsenek számukra. Éppen ezért a sportszerű szurkolásra szeretnénk mindenkit buzdítani a jövőben is!
Az E.ON Női Vízilabdabajnokság 2023. január 21-én folytatódik, akkor a Valdor Szentes a Szegedi Női Vízilabda Egyesület (SZNVE) ellen ugorhat majd vízbe a nyolcadik fordulóban. Addig is minden csapatnak jó pihenést és eredményes felkészülést kívánunk!
FRISSÍTÉS: A 4. forduló mérkőzését december 16-án pótolja be a Valdor Szentes a DFVE ellen, tehát még idén lesz miért szurkolni a szentesi lányoknak!
(A cikk nyitóképe illusztráció!)